Krisztus Pantokrátor, üvegikon, részlet
Belesimul arc és szív
B-év, 28, hét, H. (Róm 1,1-7; Zs 97; Lk 11,29-32)
Minden találkozás Istennel arcunkról szól. Egymásnak adható arcunkról. Ezért gondolom, hogy amikor Isten „keményen" beszél a Szentírásban, a mai fül érzékenységét szinte sértve, tisztább arcunkért beszél. „Ez a nemzedék gonosz nemzedék: jelt követel, de nem adatik neki más jel, mint a Jónás próféta jele. A ninivei férfiak feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására; de íme, itt nagyobb van Jónásnál."(Lk 29.32.) Így Isten „haragja" intenzív vágyát mutatja, hogy tisztuljon bensőnk. Mozdulataink sokaságában észre kívánja vétetni a legfontosabbat: amikor az emberi arc fordul a másik felé, az emberség vágyával. Mely vágy épp olyan égő szenvedély, mint a bennünket megmozdítani kívánó Istené. A Szentírás „haragvó szavaiban" így, szintén, egy tündöklően tiszta arcot láthatunk. Mint egy gyönyörű ikon, a maga teljes szépségében, fordul hozzánk a történelem Istene. Ítélete mindig súlyos, kiáltó szavakban mondja ki magát: „Dél királynője feltámad az ítéletkor e nemzedék fiaival, és elítéli őket, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét; de íme, itt nagyobb van Salamonnál" (Lk 12,31) Távolság mondatik ki; tagadhatatlan. Azonban ha arcod Istenére figyelsz, meglátod, hogy e távolság nem egyszerűen ember és Isten között húzódik. Elsősorban az ember és embersége között fennálló szakadék.
Egyre inkább rádöbbenek, mennyire „emberséges" Isten haragjának világa. Hisz ott van csöndje ítéletének, szeretetben megmutatkozó arca. Emberi haragvó világunk fokmérője is: ott áll-e ítéleteink mögött ikon-önmagunk. Cseh Tamás szavaival ismét, mint annyiszor: „a jobbik részem." Szóval, azt hiszem, nem kéne félnünk a „Bibliában haragvó Istentől." Haragja orvossága emberségünknek. S úgy Ura ő a történelemnek, hogy tudtunkra adja: a történelem tisztulása az emberi arc (benső) ráhangolódása a másik szükségére. Isten szavakban kimondott haragja, a szent szövegekben, zsigereinkig átremegtet. Mint a földrengés, „emberrengés". Perszónánk ‒ hamis ítéleteink a másikról ‒ kérgeit töri össze; hogy megszabadítson ítélkező önmagunktól. S nem tudom megkerülni a kérdést: a hivatalos emberi ítéletek világában („politika"), az ítéletmondók szavai-arca mögött ott találjuk-e ezt a bizonyos másik arcot? Aligha. S nemzeti tragédiánk, hogy arcvesztett emberek világában és uralmában élünk. És belesimul arcunk és szívünk; kétségesen igaz szavaikba. Aki hisz a történelem Istenében; az hangjukon keresztül be fog tudni látni bensőjükbe.
Miközben ezeket írom, végig előttem egy gyönyörű kép, amit a hétvégén kaptam. Egy kiadó nyelvi lektora gyerekei képét küldi meg; a lánytestvér öleli babakorú testvérét. Fiatal arcok, embervilágunk ezernyi ítélete még nem kezdte vonásaikat kimélyíteni. Még a tiszta kegyelem világában élnek. Épp úgy, mint az a bizonyos benső ikon-arcunk. Mely, hiszem, tényleg fel fog ragyogni újra ‒ majd abban az Ítéletben.
2009-10-12
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése