Jézus beszélgetése a samariai asszonnyal (üvegfestmény)
Egy feminista levél Nővéreimnek
B-év, 27. hét, Cs. (Sir 24,23-31; Jud 13,23-25; Gal 4,4-7; Lk 1,26-28)
Liptai Klaudia a Playboyban. Dávid Ibolya interjúja a Playboyban. Persze Deutsch Tamás is ott van, és sokan mások. Érdekes adalék ez a magyar „pszichés térhez". A marketing, a pénz, politikai kultúra, a bulvár, a feminin, a szent különös kavargása. S attól kerek a világ, hogy minderre megvan a voyeur-férfi tekintet. Nem is olyan rég még, feminista öntudat kifogásolta: le kell leplezni a „male-gaze", a férfi-tekintet uralkodó világát. Mely a nőből, a femininből árucikket, élvezetet csinál. Korlátozza, indokolatlanul, s a kultúra kánonjának perifériáira űzi a női tudást/tapasztalatot. Pedig ez, érvelnek ‒ helyesen ‒, nélkülözhetetlen hozzájárulás életünk minőségi megváltozásához. Első vonalbeli gondolkodók érvelnek, hogy a „női-szent", a nők tudása az életről, mássággal szembeni toleranciájuk élménye anyaként és nőként: ez korrigálhatja kisiklott férfi-világot.
Tulajdonképpen semmi baj nem lenne azzal, hogy Liptai Klaudia és Dávid Ibolya a Playboyban szerepel. Mégis fájdalmas a kontraszt a fenti, tiszteletre méltó feminista elvvel. Azaz: kilépni a „férfi-logika" világából, nem hozzájárulni a nőit-anyait kizsákmányoló férfi-kánonhoz. Dávid esetében azért is fájdalmas (maradva az elveknél) az összekacsintás az említett kolonizáló férfi-tekintettel, mert az interjút Havas Henrik készítette vele. Aki nem egyszerűen a kiégett macsó kultúrának ikonikus arca; de a közéleti pszichés terünk kimerülésének ikonja. Annak a belterjes utó-kádári demokráciának a „fallosza", mely, már elnézést a kifejezésért, folyamatosan prostituálja „alázza" az emberi jelentést.
Persze, párhuzamos világokban élünk. Pluralista kánonok, elvek világában. Nagy szavak, talán párhuzamos apokalipszisekben? Cseh Tamás „Aranyhíd vendéglőjében", pohár borom mellett a PG-csoport nótáját rendelem. Mert a helyzetet, ezt a sírni való dzsentri demokratikus világot így értem meg. „Akkora a szád már, mint egy képviselőnek,/ megtalálhat minden baj, ha majd nálunk is lőnek./ Májusi ég: régi baj sír a szájból,/ mindenből más nyög a szélbe, fölmegy az égbe…// Itt a hatalom, a sör, a vér, a sár/ egymásba ér az unalom, meg az izgalom./ Itt türelem, a bor, meg a tiszta vágy/ rég megadta magát és nem népszerű,/ mert nem célszerű dolog és ébredésed nincs,/ csak teljes, véges tévedésed." Igen, ez a jó szó a helyzetre, amiben élünk demokráciástul, bulvárostul, egyházastul. S végtelenül hálás vagyok, voltaképpen Liptai Klaudiának és Dávid Ibolyának (s persze Deutsch Tamásnak), hogy megérthetem: nem egyszerűen komp-ország, de Playboy-ország, amiben élünk. S fájdalmasan veszem tudomásul e feminista levélben, hogy az a bizonyos „női karizma", a „női szent" mely értelmet adna e megkopott férfi-logoszú világnak, alszik. Mélyen alszik; vagy inkább szenved közöttünk. Ezért is idézem a PG dal refrénjét is: „Világnak világa,/ virágnak virága,/ keserűen kinzatul/ vasszögekkel veretül/ van aki fut, van aki csak menekül..." S mindez egy fogyó népességű országban.
De mi is az a bizonyos „feminine sacred", a nők által világunknak átadható jelentés? Az anyák sajátos tapasztalata ez a testükben hordozott „másikról". Arról a másságról, aki egy velük, s mely másság a még születési után is sokáig fennmaradó egységből elindul majd az apa és a nyelv világába. Nos, a nők sajátos, szüntelen tudása ez a másságról, a másik kezeléséről. A gyermek tőlük le-szakadva, számukra elveszítve lesz személlyé. Velük szemben válik beszélő lénnyé, „beavatottá" abba a „male-gaze" Törvényébe, amit mindmáig beszélünk. Mely újságokká (pl. Playboyjá), és demokráciaverziókká írja életünket. Persze, sem Klaudia, sem Ibolya, sem számunkra nem veszett el a remény, hogy az a bizonyos „női tapasztalat", anyáink mélyemlékezete megújítsa, helyére tegye életünk jelentését. Ez az értelem-adó szeretet, egyben, Isten mélyemlékezete is; az élet-adó Istené. Így álljon most itt, minden kommentár nélkül a mai evangélium. És Cseh Tamás Boldogasszonyanyánk-ja, szégyenünk. Mindkettő, a maga mezítelenségében. „Isten pedig a hatodik hónapban elküldte Gábriel angyalt Galilea városába, amelynek Názáret a neve, egy szűzhöz, aki el volt jegyezve egy férfival. A neve József volt, Dávid házából, a szűz neve meg Mária. Bement hozzá az angyal, és így szólt: ,'Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled.'"(Lk 1,26-28) „Hordoztuk zászlónkat,/ Nem volt rajta áldás/ Földhöz lapultunkban,/ Ingünk csürhe járás,/ Térdeplőhelyben nem volt nyugvásunk/ Az úr édesgetésére,/ Jó szót sosem találtunk.// Makacs vérben méreg,/ Makacs szívben sólyom,/ Egy megmérgezett sólyom,/ Kirepül ajtómon,/ Minden hajnalban,/ Utána nézek,/ Te kegyedre bízom,/ Mutass neki fészket./ Én meg öledbe fúrt arccal,/ Káromkodó kedvben,/ Utoljára mondom,/ Utolsó percemben, hogy/ Magyarországról, romlott hazánkról,/Ne feledkezzél meg,/ Szegény magyarokról." (Cseh Tamás-Csengey Dénes)
2009-10-08
Illusztráció: Cseh Tamás Boldogasszonyanyánk c. dala
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése