Lady Gaga Júdás c. dala kerül kezembe, és klipje. Keveset tudok róla. Amit eddig láttam, hallottam tőle, különösebben nem érintett meg. Hangja bebújik a kor elektromos dübörgése mögé. Feszes ritmus. A klipeken a tánc primitív, a test mozgására redukálódik. Csupa olyan mozdulat, amire eredetileg nincs tervezve ízület. Szinte mechanikai kihívás. Feszített, hirtelen izommozdulatok. Ez már rég nem a Jane Austine-i világ. (Pillanatkép, tegnap Therese a cseh lány épp Jane Austint olvas. Milyen, szép? Olvad a gyönyörűségtől, „csodálatos".) Nos, Gaga világa rég nem ez a csodálatos világ.
Különösebb blaszfémiát sem látok a klippeken. Képi világa épp abból gazdálkodik, ami normális világunból még megmaradt. Persze, frivol. Fekete bőrbugyiján (sic) kereszt. Igen, a Kereszt. Büszkén villog a meddő méh felett. Mert különös módon, meddőségére büszke ez a kor. A Júdás klippen motorosok. Bőrjakóban. A Jézus-figura fején arany korona. Kezéből valami aranybuzogány féle láncon. Amúgy ez a Lady Gaga nyiszlett egy csaj. Ha nem a mediatizált kameravilág keltené életre, észre sem vennénk.
A keresztény szimbolika maradványait variálja. Szövegei nem az örökkévalóságnak készülnek. Tizenöt év múlva senki sem emlékszik, talán most sem, egyetlen sorára sem. Nem is kell, nem szükségszerű. Ez a nemzedék szó szerint álom-generáció. Tudatalattija villódzó, gyorsan kihunyó képeiből merít. A „nagyeurópa" lebomló kulturális szuperegójának szilánkjaiból. Álom-képek. Érdekesek, a költészet illúziójával. Utolsó megrendülésünk rácsodálkozni elalvásunk képeire − egy mélyálomba ereszkedő korban. Keresztényként nem zavarnak ezek a képek. Nem a hit világával kommunikálnak. Ezt fotnos tudni: a széteső kulturális szuperegóhoz beszélnek. Provokálni próbálnak, s ezt, önmaga elalvását veszi a nép. A fiatalság, melynek utolsó birtoka saját tudatalattija.
S a Lady Gaga jelenség mégis fontos. Kihívás. Ha a kereszténység átgondolja és megérti a Gagavilág motívumait, pozitív irányba töprenghet el. Mégiscsak a költészet imitációja. Mégis csak izgalmas képeket próbál teremteni. Alternatívája annak, ami elmúlik. S most mellékes, hogy benne és vele múlik el az impotenssé lett „Kulturális Tekintély". Arra gondolok, hogy a keresztény hit „képeit" ezerszer izgalmasabban és frissebben lehet, és kell elbeszélni. Ma. Mert a Hit világa, mint minden kijövetel egó-énünk zárt világából, mindig a legizgalmasabb. Új kultúrát, új közösséget, megfrissült ábrázolásmódot teremt.
S a felszíneink alatt, ezerrel izzik, s megpattant magként akar láthatóvá lenni − egy új keresztény ábrázolás. Új módon, új ortodoxiával beszélni a Kereszt csodálatos szimbólumáról. Pazar, csodálkozásra késztető gazdagság akarja „kiábrázoltatni" magát. Új nyelven, s persze, új lázadással is. Lady Gagát kitermelő világunk (s benne kereszténységünk), persze, nem akar hallani a lázadásról.
A Júdás klip dekadens figurái, számomra ezt a lázadás-hiányt leplezik le. Polgári öltönyök, papi ruhák, liturgikus vonulások kontrasztjában, első olvasatban, Gaga színpadképe valóban perverz. Ám valahol mégis töprengésre késztetnek. Saját szerepe(i)mről. Nemde, egy olyan rendszerben élek, mely azt várja el tőlem, hogy a kulturális Szuperegó nevében beszéljek. Ismételjem a stabilitás önleckéit. A Gaga-világ démonizálását. Hogy félni kell, hogy dekadens, hogy blaszfémia. Mindez, kulturális Őr-énünk szempontjából igaz. Mint ahogy igaz az is, hogy mindannyiunk bensőjében ott él egy ellentmondás az Egónak. Előbb csak kis e-vel szólal meg bennünk a kulturális Szuperegó. Először csak összezsugorodni kívánunk. Szó szerint magunkba-kuporodni. S elkezdeni „selfként", valódi énünk nevében beszélni.
Mert ez az amit a jungi lélektan tudtunkra ad. Az emberi élet első fele az Ego, a Persona felépítésével folyik. S az ego, a persona szükségszerűen egyszercsak leomlik. S akkor kezdődik el a valódi, a lelki énünk felépítése. Mely, meglepő módon: toleráns. Alázatos. Nem dualizmusokban és félelmekben szólal meg, hanem szolidaritásban.
S a Lady Gaga klippet felidézve, csöndesen eltöprengek. Milyen veszélyes is épp papnak lenni; s általában „hithez" kötődő intézmény dolgozójának lenni. Kell, igenis, szükséges, a kilépés, a távolságtartás szerepeinkből. Különben soha sem ébredünk fel. S különösen nem a Lady Gaga világ szenvedéstörténeteiben. „Olyanok, mint a pásztor/Képek nélküli nyáj." Minden más csak szolidaritás kérdése.
2011-05-18
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése