Durdle Door

.
.


Durdle Door coast-line (foto: balintbeckett)

Durdle Door

„Maradjatok meg az én szeretetemben" (Jn 15,9) A napokban több jelentésrétegben is visszhangzik bennem a szó. Mintha egyfajta határon mondaná ezt a Mester tanítványainak. Határátlépésben. „Maradjatok meg!" Ez a hagyaték és gesztus magja. Belülre, a liturgikus hagyatékban való megmaradásra éppúgy szólít, mint a kultúrához tartozás tágabb köreiben. Most kéne megmaradni: Bibliát olvasó embernek és közösségnek. Most, amikor ez a viszony és mély-talaja az emberi szeretetnek már régi nincs meg. Mert az Írások szavaiban elmélyedni, emberi szeretetünk kifejezése is. Épp úgy, mint épp korunk kép- és áruforgatagában, felvállalni a közösség múltjára való emlékezést.

Az evangéliumi sor Európaiságunk újragondolására is szólít. Megmarad e közösségeink identitása kulturális identitás. Vagy kizárólag gazdasági önazonosságként definiáljuk és rendezzük be életünket. „Megmaradni a szeretetben" így az otthonhoz való viszonyunk újra-gondolása. Fizikai és szellemi határainkra tudatos figyelés.

Poole-ban, egy anglikán templom lelkipásztorával beszélgetek. A középkori kő templombelső még fürdik az érkezések előtti fényben. Az ívek, oszlopok, az oltár mozdulatlanok. Mégis, mint lassan leégő tűz. Látni azt, ami a templom és e közösségek helyén hamarosan lesz. Itt, az anglikán templombensőben ugyanazt a változást és fogyást érzem. Nem vagyunk képesek tíz évet, tizenöt évet előre látni. A közösség idős, és fogy. Tizenöt év múlva ez a mostani „látható egyház" már nem lesz itt. S hirtelen tudatosul majd minden: hogy nyelvünk valami miatt nem újul meg.

S ezt a valamit, ami hiányzik, régóta próbálom néven nevezni. A helyzet újragondolása. Fogyásunk mögött − iszonytató a szekularizáció szorítása minden működő közösségen és gesztuson − védtelenséget érzek. Nemcsak fiatalok nincsenek, de főleg, a férfiakat hiányolom.

Mint egyház, nem érdeklődtünk őszintén a férfiak nyelve iránt. S főként a világban élő férfiak nyelve iránt nem. Mint ódon mozsárágyúk, dörögtük, mint egyház, apologetikus dörgelmeinket. S nem tudtunk, még időben, kérdéseket és férfias keresést ébreszteni. Hogy: megértenünk kéne a helyzetet. Tervezni, átgondolni. Kilépni a passzivitásból. S mindemögött, valami aktív, jóval aktívabb imakultúrát meghonosítani a családban. A világban. Helyzeteink átgondolását. Igen, ez a helyes kifejezés, a szüntelen határátlépésekben, amiben e világ él, kellett volna, hogy érzékenyedjen ez a jövőbe hatoló értelem. S egyenlő súllyal megfigyelni a liturgikus tereken kívül jelenlévő Krisztust.

Durdle Door gyönyörű tengerparti séta. Viharos szél. Tenger határán, szárazföld határán. Valahová eme partokra kéne kiérkeznünk. A tapasztalathoz, hogy valami véget ér, s a szem elé új határ tárul. Személytelen őserők forgatagában. Szépségtől lenyűgözötten. Végességtől és a tenger ürességétől megszólítottan. A világban járó Krisztussal együtt elgondolkodni − hogyan tovább templombelsők? Quo vadis, anglikanizmus, és quo vadis, katolikus papság?

2011-05-26