Régi naplók

Savernake Forest (foto: balintbeckett)

Régi naplók

A-év, húsvét 4. hét, K. (ApCsel 11,19-26; Zs 86; Jn 10,22-30)

Emil Brunner írásai a kezemben. Az ezerkilencszáz-harmincas és ötvenes években írt homíliái. Meglep két dolog. Mennyire apologetikus, a korral konfliktusban álló kereszténységből látja a világot. S mennyire hiteles generációjának a hit újra-kimondásáért a küzdelme. Csöppet sem könnyű időkben. S ami még meglep, apologetikus birkózásai közben, a hitről tett élő kijelentései. Igen, fontos, hogy lelkipásztorként újra-olvassuk az előző teológus generációk küzdelmét. Hogyan kapcsolódunk a múlthoz. S eközben érdekes felismerni azt, hogyan öröklődtek át e generációk alapszavai. Mint egy családon belül szokások, receptek. Brunner esetében a korával konfliktusba kerülő, szekularizációval szemben hátráló kereszténység.

Fontos a gyökerekre visszatekinteni. Felidézni. Kéz bevenni: könyvet, gondolatot. Emlékezni. Mielőtt emlékek nélkülivé válna a kor. S emlékek − és egészséges vágyak − nélkül, minden megtörténhet. Dosztojevszkij mondja, hogy ahol nincs „Isten", ott minden lehetséges, és meg is történik minden. Innen a kép: ahol nincsenek emlékek, ott minden lehetséges.

S Brunner polemikus viszonya a korral itt hoz váratlan meglepetést. A „nagy meghívásról" beszél, emlékezni Isten eljövendő országára. Az első keresztény generáció alapélményét emeli ki: beszéltek a jövőről. Sőt, boldog várakozással, „kimondhatatlan örömmel" érdekelte őket a jövő. Mára furcsán hangzik ez a „kiérdeklődés" a korból. Isten Országának nagy messiási lakomáját várták: a visszatérő Úrral. „A dicsőséges és örök közösséget várták az élő Istennel, aki teremtőnk és jövőnk ura." A korból „kiéhező", jövőről beszélő keresztény generációt érdemes lenne újra meghallgatnunk.

Egy elszigetelt és elszigetelő világban. Amikor hírek nem jó hírek. Rossz hírek. Előre megírt háborúk, előre megírt háborús bűnösök listáival. Nem, nem híreket hallunk, hanem újságírók és hírszerkesztők egymás- és önismételgetését. A napi gondokban élve is: szigetelődik az ember.

Ha van kijárat ebből az ajtótlan korból, akkor az az első keresztény generáció „beszélni tudása a jövőről". Európa, és a világ, állandó háborús propagandákban él. Állandó háborúi − arab országok, terrorizmus ellen, a titkosszolgálatok, a láthatatlan, olcsóbban termelő versenytárs „kelet" ellen − felőrlik anyagi forrásait. S állandó „háborús megszorítások" közt élünk.

Nos, itt kilépni. Beszélni a jövőről, hogy van célunk, lehet szeretni és építeni. Lehet várni az Urat. Közösségként és egyénenként lehet beszélni egy egészséges Hanggal: jövőnkből, jövőnkkel. És nem bedőlni a háborús propagandának.

2011.05.17