Határon túli történetek
Isten viszonya az ember állította határokhoz, nyugtalanító. Ösztönösen magát Istent gondoljuk a „Határok határának". Az ember morális, kulturális, a mindennapi együttélést szabályozó határokat állít. Ezért gondoljuk, hogy miután Isten a „Törvényadó", ura és végleges definiálója az emberi szabadságnak. Kívülről, főleg valláson kívülről, így nem véletlen, hogy a keresztények Istenét a „Nagy korlátozónak" látják. Mintegy olyasvalakit, aki a kulturális szuperegó piramisának legcsúcsán ül és uralkodik. S valóban, ebben a sémában gondolkodva, igaza van Freudnak: isten nem más, mint a kulturális cenzor, az „atyai tekintély" nagyra vetített képe. S bármennyire zavarba hozó is a kijelentés, tulajdonképpen mint kereszténység nemegyszer ilyennek voltunk láthatók. A vallás, megkerülhetetlen „sorsa" ez, törvényszerű, hogy a mindennapok részévé vált. A kultúra mindennapjait stabilizáló „cementté". Mára ez a beépülés ingott meg. Innen a keresztény közösségek, a család, és benne az egyes ember elbizonytalanodása.
S ebben a határhelyzetben fontos tudatosan odafigyelni a „határokra". Önnön emberségünk, „kivetítéseink" határaira; istenképünk határaira; s Isten tényleges „határtalanságára". Néha úgy tűnik, hogy elbizonytalanodó kereszténységünk épp a múlt, Freud által nekünk tulajdonított, istenképeit ismértli meg. Kapaszkodunk, nosztalgikusan egy erős, ödipális, a határokat erős kézzel kimérő tekintélybe. Most akarunk erős Istent látni, aki vaskézzel lecsap a keresztény közösség életét veszélyeztető ellenségekre. Természetesen nem használunk ilyen direkt képeket – de mögöttes kommunikációnk ezt fejezi ki. Kritikusabb megnyilvánulásaiban ilyenkor jelennek meg a „szabadkőművesek", a „zsidó nagytőke és médiafertő", vagy épp a „liberális rombolás" képei.
Én ezekben a képekben nem hiszek. Többé nem hiszek. Elég csak belefülelni és belefigyelni az evangéliumba: Jézus soha nem támad „lapszizmust", vallási elpuhulást, kulturális másságot. Ellenben amit igen, az épp a megkövesedett „freudi cenzorén" a vallásosságon belül. A közösség kríziséről való kritikus kérdezés „tagadóival" konfrontálódik. A szűkkeblű határkimérésekkel. Amikor az ortodoxia fokmérője és hivatkozása nem az élő Isten, hanem a hatalmi helyzeteihez ragaszkodó ember.
Jézus pontosan megérti, hogy a legfontosabb kérdéseket csakis a perifériákon lehet feltenni. S a perifériákra szorulni. Mert ott nincs jelen, legalábbis nem erővel, a saját kultúra cenzor-énje. Így helyezi át a középpontot Jézus. Oda, ahol az egyház és a kultúra egymásra vannak utalva: a periféria passiótörténeteibe. S e perifériák története hallatlan izgalmas. A „cenzoregó", természetesen, erővel képes megjelenni. Nem véletlen, hogy Jézus erőszakos halállal hal meg, a „szent" városfalakon kívül. Vallási kultúrája, cenzor-énje bünteti. A megvetett, „undorító" senki földjén, a szent hagyományőrzés számára „tisztátalan helyen". Ám az „írástudók" szellemi erővel nincsenek jelen.
Így kontraszt Isten ereje az ember diktálta határok felülírására. Szodomát és Gomorát, nem vennénk máskor észre, nagymértékben cenzor-tudatunk teremti. Homofób félelmek, nemi orientáció, idegenektől való félelem. A probléma az, hogy nem engedjük e történeteket Istenhez „érni". Átnézünk e passiótörténeteken. S átnézünk Istenen. Megvetjük bőkezű szeretetéért, hogy ő homoszexualitáshoz, máskéntgondolkodáshoz: másként nyúl. „íme, odavittek hozzá egy megszállott némát." (Mt 9,32) A „megszállott némában" nem a megszállottságot nézi. Az jóllehet a külső környezet félelmeiben rárakott bélyeg.
Jóval komplexebb történet ez. Mert könnyen kiderülhet, hogy az „ördög", amit Jézus kiűz, a szerencsétlenre rakott külső teher kiűzése. Egész egyszerűen leveszi az illetőről azt a terhet, amit a közösség tett rá. Mert egy világban, ahol a megszállottnak némán kell viselkednie, ott a „megrakott" bele is némul a helyzetbe. Ahol az ellenséget „terroristának" mondjuk ki, abban a világban, terroristaként is fog viselkedni. A „hazaáruló" hazát árul. A „kém" kémkedik. Ahol az „elszámoltatási biztos" megjelenik, ott súlyos „visszaéléseket találnak". Úgy tűnik, ebből a cenzor-világból csak az tud kiléptetni, aki maga is kilépett belőle.
„Miután kiűzte belőle az ördögöt, megszólalt a néma, a sokaság pedig elcsodálkozott, és ezt mondta: 'Sohasem láttak még ilyet Izráelben!'"(Mt 9,33) Pedig lehet, Jézus nem tesz más, mint hogy megérinti azt, szeretetben, akit a kultúra „undorrá tett". S mi mást is tehetünk, kultúránk gyermekeiként, mint vagy ítélünk vagy elfogadjuk az ítéletet. Nem lázadunk egyik esetben sem: csak tesszük a kultúra kénszereit. Görnyesztünk és görnyedünk. Mint látjuk, a tömeg persze elcsodálkozik. Micsoda isteni gyógyítás! S nem látják a helyzet fonákját: egyik kezük jutalmat oszt, a másik „keresztet".
Jákob birkózását az angyallal így olvasom. A kinyílás, a határok megszenteléseként. S a kulturális cenzor én megtéréseként. „Jákób pedig ott maradt egyedül. Ekkor Valaki tusakodott vele egészen hajnalhasadtáig." (Ter 32,35) Az emberi és isteni „határkimérés" birkózása ez. „Jákob" megérti, hogy Isten végtelen szabadsága kell, hogy kinyissa őt magát. Megbirkózunk isten másságával, és elfogadnunk azt. Hogy ő nem szűk emberi Ítélet, hanem ítéleteink felülírása. Ő az általunk elítélt számára mindig Isten. Feltétel nélkül határait megnyitó. „Akkor ezt mondta Jákóbnak: Bocsáss el, mert hajnalodik! Õ azt felelte: Nem bocsátlak el, amíg meg nem áldasz engem. Ekkor megkérdezte tőle: Mi a neved? Õ így felelt: Jákób. Erre azt mondta: Nem Jákób lesz ezután a neved, hanem Izráel, mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél. Jákób ezt kérte: Mondd meg nekem a nevedet! De õ ezt mondta: Miért kérdezed a nevemet? És megáldotta őt." (Ter 32.27-30)
Nos, valahogy így értettem tegnap, mit jelent kilépni katolicizmusunk tagadásokra és félelmekre épülő világából. Ezért nincs magyar teológia. Hazai egyházi közegünkben csakis apologetikus teológia van. Az ember csak magyarázkodhat és indokolhatja a végtelenségig: miért úgy gondolkodik, ahogy. S közben grammra kimérten körzünk, gondosan háttal állva a valódi Középpont, valódi Kérdéseink – Istennel való birkózásunk lehetősége és parancsolata – felé.
2011-07-05
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése