A leányka éneke

A leányka éneke

A mai gyógyulástörténetek előtt Jézus épp a régi- és az új viszonyáról beszél. Elgondolkodtató kép ez a mögöttünk hagyott történet megértéséről. "Új bort sem töltenek régi tömlőbe, mert a tömlő szétreped: a bor is kiömlik, a tömlő is elpusztul; hanem az új bort új tömlőbe töltik, és akkor mindkettő megmarad."(Mt9,18) De mit is jelenthet ez az alapoktól való átgondolás? Az ó és az új nem ellentét az ember életében. Együtt áttetszővé válásuk a pszichés és morális történet megújulása. Jézusé fontos intés személyes és kollektív történetünkhöz. Az "új tömlő" fontos lélektani szimbólum. Mi megun vagyunk az "új bor" és az "új tömlő": az átváltozott, kiteljesedett múlt. Meghallgatott múltunk?

A rákövetkező gyógyítás történetek ilyen átalakuló félben lévő életeket mutatnak. "Miközben ezeket mondta nekik, íme, egy zsinagógai elöljáró ment hozzá, leborult előtte, és így szólt: 'A leányom most halg meg, de jöjj, tedd rá a kezed és élni fog'" (Mt 9,19) Leborul. Azon a küszöbön, ahol tudatos és tudatalatti történetünk egymásba érnek. A zsinagógai elöljáró élete drámai átalakulás. Az vallás válaszaiból hajol alá - oda, ahol e válaszok nem működnek kész válaszként. Lánya betegsége és az elvesztésért való aggódás meghallójává teszi élete egészének. Alá mer szállni a fájdalmas káoszba - nem-tudásba. Vállalva az új áttetszőség következményeit.

A menet közben Jézust megérintő nő is csupa átalakulás. S átalakulásának csúcspontja ruhájának érintése. Jézus, aki épp az emberi történetek "mélyrétegeibe" jött, hátra-fordul. Teljesen szembe néz a nővel, az Atya fordul hozzá. Áttetszőség. Emberé és istené. "Ha csak megérinthetem ruháját, meggyógyulok." "Bízzál, leányom, hited megtartott téged." (Mt 9,20.21)

(A helikopter zaj a Kármel fölött. Épp a Kenyér átváltoztatásának szavait nyomja el. Katona helikopter? Nem, sokkal valószínűbb, hogy orvosi rohamhelikopter a hely kórházba. Gyógyítástörténetek és szembenézés-történetek.)

A keresztény spiritualitás lényegi meggyőződése, hogy a személy múltja és jelene között nincs, nem lehet abszolút ellentmondás. A múlt mindig integrálható. A megváltás "értelme" ez az áttetszőség önmagunk és Isten előtt. A kölcsönös áttetszőség. Így tűnik fel, hogy mindkét gyógyulás-történetben, tulajdonképpen, magunkra ismerhetünk. Alászállásaink története ez.

Mondják, a jungi lélektan, a pszichoanalízis általában és az "alkemisták" módszere, szimbolikusan rokon. Az első anyagot kutatják, melyet "káosznak" látnak. A racionális világunkból - föld, víz, tűz, levegő logikus szerveződéséből - muszáj belépni a tudatalatti "kaotikus" párbeszédébe, melynek különös képei legvalósabb Kérdéseink. Jung idividuációnak mondja a folyamatot, amikor e kérdéseket láthatóvá tesszük tudatos létünk, a megkérgesedésre hajlamos "Ego"-nak.

Hogy miért idézem mindezt? Mert az evangéliumi gyógyítástörténetek mind-mind önismeretünk és belső történelmünk határmezsgyéin történnek. Az evangéliumok Jézusával találkozás, "benső alkímiánk" kezdete. A szeretet alkímiája történetünk átlátszóvá tételéért. Az "első anyag", az "első narratíva", az első, legfolyamatosabban mondható történet keresése. (S csak zárójel, a modern tudományok, érdekes módon, tagadják "alkímista" eredetüket. S épp e gyökereik fel nem vállalása egyoldalúság. Nem véletlen, hogy a hangos "újateisták" épp az evangélium kínálta transzparenciát tagadják egy hiper-racionális Ego nevében.)

Ami a történetből leginkább megragad, hogy a meggyógyított kislány mi vagyunk. "Menjetek innen, mert a leányka nem halt meg, csak alszik." (Mt 9,24) Áttetszővé válásunk. Jézus, mint benső történetünk szó szerinti Világossága, új kezdetet ad. Fiatallá tesz. Remélő, bízó, várakozó "gyermekké". Gyermeké: azaz folyékony történetté. A pszichés megújulás mély szimbóluma ez. "bement, megfogta a leányka kezét, mire az felébredt." (Mt 9,25)

S nézem a kármelita nővéreket. Megszerettem őket. Évekkel ezelőtt riadva, idegenkedve érkeztem "megálltidő" templomukba. A rácsok a szentély és az oratórium között. Most mégis, valahogy az a ház ők, amibe a történetben Jézus "bemegy". Zárt világuk szimbóluma, tagadásokba rögzült tudatos és e tagadások lebontásán munkálkodó tudatalatti világunknak. Minden élet vihar. Már nem sokáig vagyok közöttük. Közösségben maradok velük, de kilépek katolicizmusuk tagadásokra és félelmekre épülő világából.

2011-07-04