Tekintetszaporítás (K. Gy.-nek)
Érdekes, kifejező részletek egy templombelsőben. Közönséges lourdes-i Mária szobor. A Glória Hiszekegy alatt felállunk. S akkor látom, profilból, hogy Mária feje és imádkozó kezei között épp "közre fogja", azaz a keretbe, Szent Mihály arkangyal félrebiccenő fejét. Ott fönn, a régi barokk szószék hangvetőjén áll, szinte furcsán megbillenő testtartásban. Vállból oldalra-hátra hajlik, szó szerint nyaka-tekert. Sisakos feje csaknem vízszintesbe hajlik. Pedig Mihály épp csatáját vívja a Sátánnal. Ott, a hangvető tetején, a fekete, nagy fülű alak hanyatt-esésben. Teljes megsemmisülés, amint Mihály arkangyal hadvezéri lándzsája földre szegezi. S az angyal a szelíd Szűz "karjaiban" maga is szelídülten. Talán Mihály hatalma is relatív az anyai irgalomban? Finom részlet, legszívesebben lefényképezném. De inkább emlékezetben és írásban őrzöm meg. Miként a másik részletet is. Gyönyörű "miniatúra" szoborjelenet a keresztelőkút tetején. Keresztelő Szent János Jézust kereszteli. Törékeny, apró méret. Csak úgy mellékes, mintegy időben korai részlet. Méretarányos kisebbedésben az idővel. Finom vonású, szinte kisplasztika. Az Előfutár kezében leheletfinom, hosszúszárú kereszt. S mögötte a sarokban a műanyag konnektor. Barátságos találkozás ez a templom patyolat tiszta fehérségében. Az egész jelenet békés. S mindez beágyazódik az ősz pap okos, biblikus szavaiba.
Megfigyelem, elsősorban a szavai ritmusát. Szép hangja van, mélyről jön. A Szentírás szavain átszűrt tisztaság. Mindig tisztelettel tölt el a "biblikus" szentírás-magyarázat. Nincs aktuálpolitika. Szimbólumai mégis telibe találják a kort. A csodálatos kenyérszaporítás csodáiról beszél. Templomában napokat el tudnék időzni a fentihez hasonló részleteken. Így, a beszéd párhuzamos témája bennem: a csodálatos "tekintetszaporítás". Nézőpontjainkat kéne termékennyé szaporítani a világról. Kilépni egy nézőpontúságunkból, amit műveletlenségünk és a világ agyakat regimentírózó rendje kényszerít ránk. Azonnal vonzani kezdene, újra, ebben a hazában a kereszténység. Mint itt a Balatonzamárdi templom benső világtól - ám világunkért - tisztult belseje.
S elképzelem, amint világunk harsogó tekintélyei, a "nyakkendős mikrofonok", elkezdenék utánozni az angyal nyakatekert mozdulatát. Kibillenni végre az elhasznált függőlegesből. S csupán, mint a régi világban, "ferde vigyázzba állni, mint fizetés napon a fák". A barokk játékossága tényleg nem ismer tréfát. A főoltár legtetején, ott, ahol a Szentháromság fészkel, a "félrefaragott" Isten Fiát nézem. Hátrabillenőben van ő is. Nem vicc, de mintha ugyanaz a szél görbítené, mint Mihály gerincét. S miért is ne, ha Isten Lelke annak idején lebegett a vizek felett: az angyalok gerince, Jézus gerince, miért ne repülhetne versenyt: a világunkban nyugvó örök vízszintessel. Hisz mindenek mértéke ez az istenemberi, "Trinitárius" gerinc. S tényleg mosolyt fakaszt, ahogy épp a legkomolyabb téma, a Háromság-szobor, ott fenn, zavarodik bele világunk perspektíváiba. Pontosabban: épp most lép ki belőlük. S ott látjuk a Fiút, hintázó lábakkal, "beledőlve a Lélekbe". Nincs találóbb a mozdulatára: mint Karinthy jelenete, a "lógok a szeren".
Ám e templombelsőben, a vízszintesek komolyra fordulnak. A gyönyörű, barokkot és elefántcsontot utánzó, művészi keresztút-stáció. Jézus először esik el a kereszttel. Először nem is a jelenet tűnik fel, hanem a vízszintesek és függőlegesek hullámba-borulása. Ott, a Szenvedéstörténet jeleneteiben, mások az irányok, mint az iménti játék. Ez világunk gravitációja. Vallási provincializmusok sújtják halálra Jézust. Ezekből a vízszintesekből és függőlegesekből születik meg a menny barokk játéka. Délután majd Bach, egymás közötti tea, vagy épp Balaton parti hullámfigyelés; s most, a mise alatt angyali szertorna. Igen eklektikus - színvonalban is - szentszobrok egymásra figyelő tekintete. Így tanít békére és játékra egy "biblikus" történetmondás. Onnan, a szószékről, a Rahnerrel, s az eredeti szöveg görög szavainak exegézisétől termékenyülő népi vallásosság.
2011-07-31
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése