Szívrobbanások

Szívrobbanások

Lk 2.42-51

Egy levelet olvasok a gyógyulásról. Írója a gyógyítás és gyógyulás kölcsönösségéről elmélkedik. A mai orvosi gyakorlat elfelejtette, hogy amikor "gyógyítok", ez egyben mindig gyógyulásom is. Nem egyoldalú "doktor" páciens viszony.

A mellérendelésnek, kölcsönösségnek, és együtt-történésnek ezt az érzékét veszítettük el. Kultúráját. Átélni azt, hogy e kölcsönös kapcsolat, mint a két személy közötti áramlás, mindig a "Harmadik" jelenlétében történik. Miközben gyógyítanak, "magam is gyógyítok"; miközben gyógyítok, magam is gyógyulok a másik lényén, létén át. S talán ugyanígy igaz ez a szeretetre. A szeretetben lévő pozitivitás talán még láthatóbbá teszi a kölcsönösséget. Miközben szeretek, szeretve vagyok. S szeretve lenni, annyi, mint hogy a viszontszeretés már úton van.

A levélíró történetében a gyógyítás - gyógyulás képe merész. A Jézus lábát nárdusz-olajjal kenő nő evangéliumi képe. Kétes hírű nő, sokak szeme által kivetett. S miközben a szeretett féri lábát keni: gyógyulást érez. Kiemeltetést a tekintetekből. Ám, ha a viszony kölcsönös, mit érez a Mester? Miféle gyógyulást? Mert, e pillanatban, osztozik a "kivetett" nő sorsán. Ő, "saját világába jött, és az övéi nem fogadták be őt." (Jn 1,11) Ez a kölcsönösség Közte és köztem, megrendítő. A kölcsönös gyógyulás - gyógyítás, szeretés - szeretve lenni viszony, vele, a Bűntelennel is fennáll. S ugyanígy belehelyez a "Harmadik", az Atya tekintetébe.

S ez a Harmadik tekintet döntő. Mert felfogni e kölcsönösséget tápláló jelenlétet annyi, mint megszületik a történelem érzéke bennünk. Mert az emberiség úgy él, hogy vak saját történelmére. Nem érzi annak szenvedését, gyógyulásvágyát. S következésképpen örömeit sem.

A mai történetet a notting hill-i kármelen így olvasom. A tizenkét éves Jézus "elveszéséről" a zarándoklaton. Ahogy szülei keresik, s őt templomi bölcsekkel párbeszédben találjuk. Az elvesztés és megtalálás dialektikája a történet. Miközben keresem az elveszett Gyermeket, "magam" is megtalálom. A Gyermekhez és Atyjához való viszonyt. S "küldetéséhez", a külső történelemhez való viszonyom is.

A Kármel így ünnepli békében Mária szeplőtelen szívét. Mária szíve gyógyító szív. Az egyház szíve. Gyógyító, mert gyógyulást ismerő. A külső történelemhez élő viszonyban.

S így teszem helyre a Guardian-ban reggel olvasott hírt. A "világ szívéről". Az USA immár a hatodok országban, Szomáliában, kezdte meg a pilóta nélküli drone-gépekkel való támadást. "Terrorista vezéreket" likvidálnak, családtagjaikkal. S mi, az evangélium világát leintő-felejtő szívekkel, élünk, ebben a "kölcsönösségeit" vesztett világban. Asszisztálunk, elfogadjuk a NATO vagy az EU háborús döntéseit - a hétköznapokban joggá növekvő törvénytelenségeket. A történelem és Isten közötti kölcsönösség minimális érzéke nélkül. Bombák nyelvén beszélünk a gyógyulásról - s végül, egyenként, mi magunk is, bombákká leszünk.

2011-07-02