Áradó folyam/ Flowing Stream

 

Együtt élünk a digitális világgal. Digitalizálódó életünk ez. Folytonos áramlás. Minden, ami tartalom, ami belőlünk került „oda", áramlik. Most, hogy napokban előveszem 16-18 éves koromban készült rajzaim, különös érzés visszapillantani. Szinte hihetetlen, hogy az akkori csendéletek, tájképek, egy-egy portré, toll-rajz, akvarell – mind-mind egy internet előtti világban születtek. Hihetetlen erővel jönnek szeme (vissza) ezek a képek. Figyelem, küzdelem, megzavaratlan figyelem szülöttei egytől-egyig.

Még csak azt sem mondanám, hogy művészet, bár, azt hiszem, megütik a művészet szintjét. Ám természetük gyökeresen más, mint a megállíthatatlan digitális adatáramlás. Nem, nem a gépek, hanem a soha meg nem álló cyber-folyam, ami felfal bennünket. Emberségestől, bolygóstól.

Szóval, a fiatalkori képek előtt állva is elgondolkodom. A kulcs modern cybervilágunkat megérteni a megállíthatatlanság. Az, hogy nincs az a Szó, hatalom, ami megálljt parancsolna ennek a veszélyesen megáradt folyamnak. Mert az internet tartalma partok nélküli, kontrollálhatatlan áramlás, „flow". Olyan, mint a sérült emberi psziché, mely egyensúlyát veszítette. Nincs szabályozó felettes én, kontrolláló ego. Csak a tudatalatti állandó, soha nem szilárduló magmaömlése. S a parttalan információ nem szilárduló lávaként elönt mindent. Bármit is hazudjunk magunknak, hogy szabályozzuk ezt a tartalmat, ez nem igaz. Az internet-tudatalatti ömlése csak akkor szabályozható, ha azt képesek vagyunk leállítani. Mozdulatlanná tenni képeit. Ez nincs már hatalmunkban.

A művészet természete ezzel a megállíthatatlansággal ellentétes. Tulajdonképpen ellenáramlás. Emberségünk állóképe. Amikor a rohanó történelmet, annak tehetetlen kényszereit, képesek lettünk megállítani.

Fiatalkori tanulmányaim, s ifjúkori barátnőm képeit, így nézem. A festmény (legyen az akár finom tollrajz, ceruzarajz) mindig határvonalon áll. A tudatalatti pusztító láva áramlása megszilárdulásának pillanata. Tudatalatti és racionális felettes én határán. Nem hideg állóképek ezek. A láva izzása, tűzmelege még benne van, ahogy örökre érintkeznek jelenünkkel. Vagy: a művészi alkotás örökké hullámzó, mégis mozdulatlan - mert megállított – tenger. Többé nem céltalan az áramlása, ellentétben a parttalanul szétfolyó cyber-valósággal, amit magunkra szabadítottunk. Ezek a fiatalkori tájépek, csendéletek és vonalrajzok: az emberi szem partjain hullámzanak. Partra értek; értelmünk partjain megszelídített hullámverés. Engedelmesen megálltak: pusztító tudatalattink, árnyékaink, indulataink, gyilkos ösztöneink egy szép képben partra értek. Bennünk. Megállni képes önmagunk előtt. Az emberi szem hatalmának engedelmeskedve. Ezzel szemben az internet világa megszelídíthetetlen, éhező vadállat.

 

26.11.2024

 

(Illusztráció: Anikó Boros, Gördülő szem, 1986)

 

 

Flowing Stream

 

We live together with the digital world. This is our digitalizing life. Continuous flow. Everything that is content, that came from us "there," flows. Now, as I take out my drawings made when I was 16-18 years old, it feels strange to look back. It's almost unbelievable that the still lifes, landscapes, portraits, pen drawings, watercolors – all were created in a pre-internet world. These images come back to my eyes with incredible force. They are the offspring of attention, struggle, undisturbed focus, one by one.

I wouldn't even call it art, although I think they reach the level of art. But their nature is fundamentally different from the unstoppable digital data flow. No, not the machines, but the never-stopping cyber stream that devours us. Humanly, planetarily.

So, standing before the youthful pictures, I also ponder. The key to understanding our modern cyber world is its unstoppable nature. That there is no Word, no power that could command a halt to this dangerously swollen stream. Because the content of the internet is a shoreless, uncontrollable flow. Like a damaged human psyche that has lost its balance. There is no regulating superego, no controlling ego. Only the constant, never-solidifying magma flow of the subconscious. And the shoreless information floods everything like unsolidified lava. Whatever we lie to ourselves about regulating this content, it is not true. The internet-subconscious flow can only be regulated if we can stop it. Make its images motionless. This is no longer within our power.

The nature of art is contrary to this unstoppable force. It is essentially a counter-current. A still image of our humanity. When we were able to stop the rushing history, its powerless compulsions.

I look at my youthful studies and pictures of my young girlfriend in this way. The painting (even if it's a fine pen drawing) always stands on a borderline. The moment when the destructive flow of lava from the subconscious solidifies. On the border between subconscious and rational super-ego. These are not cold still images. The glow of lava, its fire warmth is still in it as they forever touch our present.

Or: an artistic creation is an eternally undulating yet motionless sea - because it has been stopped – no longer aimless in its flow, unlike the endlessly spreading cyber-reality that we have unleashed upon ourselves.

These youthful landscapes, still lifes, and line drawings: waves on human eyes' shores have reached shore; tamed wave beating on our shores of understanding. They obediently stopped: our destructive subconsciousness, shadows, passions, murderous instincts have reached shore in a beautiful picture. Within us. Able to stand before ourselves under the power obeying human eyes.

In contrast, the world of internet is an untameable starving wild animal.

 

26.11.2024