2010. november 21., vasárnap

Szavainkból kitelepített Krisztus Király



Varengeville-sur-Mer (foto: balintbeckett)

Szavainkból kitelepített Krisztus Király


C-év, 34. hét, Krisztus Király (2Sám 5,1-3; Zs 121; Kol 1,12-20; Lk 23,35-43)


Szenvedéstörténet ez a szenvedéstörténeten belül. Ma, amikor celebeket zárnak össze való-világ villákba, három embert látunk a kereszten. Jézust és két bűnözőt. Három bűnözőt. Mert kivégzőik halálos nyugalommal végzik munkájukat: bűnözőket végeznek ki. S milyen könnyen működik bennünk az ősi védő mechanizmus: a „bűnözőbe" préseljük a másik komplex történetét. Innentől fikció, nincs vele dolgunk többé. Háborúkban így beszélnek egymásról a népek. Háborúk előtt így beszélnek a népek vezetői, tábornokok a „semmivé", „elvetetté" tett másikról. Az ellenséghez való viszony a legkönnyebb. Minden erőfeszítést nélkülöz.

Nem vesszük észre, hogy ebben a beszédben, eltűnik belőlünk az Isten. Ha evakuáljuk a másik valós jelenlétét a róla való beszédben: Isten is „kivonul" a száműzött arccal együtt. Így evakuálja egy-egy kor, lassanként Istenét. Istent mindig a másik méltóságának elvesztésével párhuzamban veszítjük el.

Valahogy úgy képzelem, hogy nem véletlen maradt észrevétlen, felismeretlen az Isten épp ott, azon a kereszten. Hemzsegett az ellenségképtől a kor. Római megszállók, zsidó radikálisok, számtalan rivalizáló csoport a népen belül, a megvetett szamáriaiak, az „idegennek" tartott népek. Tudom, csak távoli párhuzam. Mégis, nyelvünknek van egy üledékrétege. Mint az elmeszesedés az ér belső falán, nyelvünk „életereje", figyelni tudása csökken. Nyelvünk befogadóképessége, valóságot leírni tudása vészesen megkisebbedhet.

A háború előtti órák és hónapok olyan, mint a harci, nagyképernyős videojátékok. Pontos illusztrációja ez a nyelv kiüresedésének. Élvezettel lövünk, izgalmak közepette − a nem létezővé, a ninccsé, az ellenséggé tett másikra. Ökológiai krízisek és rombolások idején is ez történik. Távolivá lesz a természet. Az állatok, növények, évszakok hangja. „Idegenné." Paradoxonok paradoxona, hogy a fogyasztásra épülő gazdasági növekedésben: a természet lesz „testidegen." Idegen test lesz a „kegyelem". S a „kegyelem Istene", mely egyedül ráláttathatna nyelvi kiüresedésünkre. (A szerelem, a gyermek születése, hozzátartozóink szenvedése, az irántuk szükségükben érzett aggodalom ilyen „ébresztő" élmények. Fogékonnyá tesznek bennünket az önzetlenségre: kegyelem, Isten, szeretet visszafogadására világunkba. Ezek azonban múló állapotok.)

Ezért fontos megfigyelnünk a kereszten történteket Lukácsnál. Istent kivető nyelvünk tajtékverése a történet. Nyelvünktől távoli partokon történik ez hullámtörés: mégis, valójában bensőnkben. A másik, hétköznapokban történt ezerszeri kifosztásának végpontja. Nem véletlen, hogy ruhátlan bűnöző maga az Isten is. Ruhátlan bűnözők között. Közösséget vállal a nyelvünkben „eltűnőkkel."

Pedig megfordulhat minden. Csak a kivetettek méltóságára kéne odafigyelnünk; még egyszer. A bűnöző méltóságának felismerése a kulcs. Mely visszautak lezárt kapuit nyitja meg, lezáruló és talán mégsem teljesen lezárt történelmünkben. Visszahelyezni a méltóságától megfosztott személyeket a nyelvünkbe. Szép lassan visszagyökereztetni az Isten szót, először, s végül magát az Istent.

A történelem valós végpontjai,n a valós elítélt bűnözők emberi méltóságát, jövőhöz való jogát elismerni. Ez lenne a katalizátora a történet megújulásának, amiben élünk. Krisztust az teszi a történelem Királyává, hogy vissza tudja ajándékozni az elveszett kezdetet a bukottnak. „Erre ő így felelt neki: ʻBizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban.'" (Lk 23,43) Akkor is igaz ez, ha kijózanítóak a valós bűnözők visszailleszkedési statisztikái. Mert milyen világba lépnek vissza? Változatlanba. Ahol az első konfliktusok alkalmával „távolba", jelentés-nélküliségbe taszítjuk a másikat. A nemlét, a valódi sebezhetőség, a tovább-sebezhetőség börtöneibe. A büntetését letöltött egykori bűnöző csak saját, régi környezetével érintkezik. Nincs társadalom, helyi társadalom, egyes ember, aki „királyi módon" tekintene rá. Vissza-várná, haza-várná, új, róla is másként gondolkodó, élő nyelvvel. A szavainkból evakuáltak visszatéréséért felelősek vagyunk.


2010-11-21


Nincsenek megjegyzések: