2013. január 21., hétfő

Vázlatok vázlata



Savernake Forest, ismét. Küzdünk a hideggel, a beköszöntött igazi angol télben. A bojler még múlt hét pénteken romlott el. Azóta nincs fűtés. Mindannyian behúzódunk a könyvtárba. Ropog a láng. Az egyetlen tűzhely, küzd derekasan.
Sárközi Mátyás, Párban magányban című kisregényét olvasom, Babits Mihály és Tanner Ilona („Török Sophie") házasságáról. Recenziót ígértem róla. A könyvbemutató élményét, a londoni Hungarian Cultural Center-ből, a hideg ellenére őrzöm, kiírni magamból. Meg kívánom fogalmazni, miben tűnik másnak az emigráns-tudat emlékezete a honi kultúra kánonjára, otthoni viszonyunkhoz képest, ugyanahhoz az örökséghez.
Figyelem barátaim családi életét, két lányukkal. Persze, egyfelől, koránt sincsenek ideális helyzetek. De épp ez a dolgok természete. A család, mint a kis történelem. Megismétli, magában hordozza a nagytörténet küzdelmeit. S persze, ez fordítva igaz, hisz a nagytörténelem az, ami tükrözi a család „történéseit". És mégsem. Mert a történelem és a család között ott feszül egy ugrás. Valami, amitől a történelem más. Ami a nagytörténetet mássá teszi.
Marie-Louise ott ül apja, Rober térdén. The Gruffalo-ot olvassák. Francia lányok, most itt vannak, vidéken, nagyanyjuknál. Az erdő közepén lévő iskolába járnak. Jó hallgatni Marie-Louise hangját, nyolv éves.
Az apa és gyermeke hangjában ott van a család egész története. Ritmusával, ritmustalanságba ernyedéseivel.
S a nagytörténelem e személyes viszonyokból nő ki? Meghosszabbításunk. Meghosszabbításunk, de: közben valami történik velünk. Átalakulás történik a család feloldódó belső körei és a történelem között.
Papként, történelmen belül, családon kívül állva: elgondolkodtat ez a család és Történelem közötti határvonal. Család, feleség és gyerekek nélkül élve − egyszerre vonzó és egyszerre „taszít" a történelem tehetetlensége. A katolikus papi világ: platonizál. Kihív, kivonul, kimutat a történelemből, elutasítva nehézkedését. Küzdelmeiből és iránytévesztéseiből kiszáll, hogy irányait őrizze. (Ellenőrizze?)
Mégis, a napokban ezen gondolkodom. A világ megváltása ezeken a személyközi viszonyokon függ. A világ két ember szeretete között − azon át − váltódik meg. Platonizáló világomon kívül. A Robert-Marile Louse viszonyok (s ami mögötte van) tehetetlenségein, prózaiságain át. Jó lenne ezt a két világot közelíteni. Már csak azért is, mert mindkettő értékes világ. S értéke, többek között, egymásrautaltságukban áll.
Mint minden egészséges és igazságot kereső gondolkodásban, ott a kétely. Így bennem is. Milyen lehet elindulni a szeretetnek ebben a benső labirintusában? A rutinok tengeréből, tengerfenékről, napról-napra előhozni az Istent. Nem, nem is „Istent", hanem Isten bennünk élő történetét.

2013-01-21


Nincsenek megjegyzések: