2013. február 17., vasárnap

Böjt



C-év, Nagyböjt 1. Hét, V. (MTörv 26,4-10; Zs 90; Róm 10,8-13; Lk 4,1-13)

Böjt. Egyetlen szó. Talán a legtömörebbek egyike. Hasonlít a megtermékenyült petesejtre, mely életet hordoz. Növekedést, újra kezdést. S valóban, a „böjtben" újra-zsugorodunk. Belehajlunk, kezdetté, az idő sodrásában, benső időnket újra kezdeni.
Böjt. Vallási szó. Vallási hagyományunka „újra-zsugorodás". Elsősorban. Egyéni pszichénk, adottságaink próbálnak visszatalálni egy eredendő Termékenységbe. Mert a böjt: lelkünk kollektív felelőssége. Új életet adni a Hagyománynak, megújítani azt, bensőnkön keresztül.
Böjt. Összezsugorodásunk az embriónyi − kibontakozó − világtörténelem mozdulatait megismételni. S átrendezni. A böjt célja a világ kozmikus karma-táncának irány-módosítása. Megkísérelni akkor is, ha lehetetlen. Mégis, hinni kell az emberi szív tisztulásában.
Böjt. A böjt misztikus tágulás. Az egyes emberi szív: képes gyorsabban tágulni mint a Végtelen maga. Különös verseny ez: képesek vagyunk-e, leszünk-e rátekinteni a Tágulásra. Melynek másik neve: Történelem. Böjt és történelem összeérnek.
Amint szeretetünk az embertárssal. S a benne közénk „táguló" Istennel. Ahogyan a szerelem is összeér azzal, akik és amik valójában vagyunk.
Böjt. A böjt, ha jól kihasználjuk, fogságból való szabadulás. Hisz a felnőtt ember − szerelmünk mindig ezzel a Fogsággal határos − megtanul együtt élni „Száműzetéseivel." Amikor szeretete száműzetik: idő és tér megfejtendő helyzeteibe.

2013-02-17


Nincsenek megjegyzések: