V. Szabó Noémi, ".... karcsú szél hajlott utána
derűsen"
Zavarba hozó titkot
C-év, nagyböjt 1. hét, K. (Iz 55,10-11; Zs 33; Mt 6,7-15)
Az összetartozás és az azonosulás élménye talán a legdöntőbb tapasztalatunk. Tulajdonképpen mindig „azonosulásokban" élünk. Eszmével, tevékenységgel, személyekkel, közösséggel. Értékkel, élettel; vagy akár az érték, az élet hiányával. Meglepő, hogy a nihillel, a kiüresedéssel épp úgy képesek vagyunk azonosulni, mint az ünnep bőrünket perzselő intenzitásával. Az azonosulás és valakihez/valamihez tartozás kikapcsolhatatlan programját kezdetektől hordozzuk. A bennünket váró anya és apa; s távolabbi szeretteink várakozása jelölt meg bennünket. Vártak ránk, azonosultak érkezésünkkel. S mint minden emberi személy, azonosult szülei szeretetével. Később nyelvével, a ránk váró nemi szereppel. Az azonosulásnak ezen a kapuján át érkezünk emberi világunkba.
A „kegyelem" világába is. A Miatyánk − mely valaha egy kultúra alapszövege volt − az azonosulások intenzív világát tárja fel. Korábban elképzelhetetlen volt, hogy a gyermek ne tanulja meg ezt az imát. Nem paptól, nem egyházi intézménytől, − hanem elsőként azoktól, akiket legjobban szeretett. Akikben elemi erővel megbízott. Nagyszülőben, szülőben. Az Úr imádsága egy végtelen egészséges emberi pszichét, élő emberi bensőt tár fel. Nem egyszerűen Jézus Krisztus lelkiségébe pillantunk. Hanem mintát látunk − önmagunkban − a szeretet, mint az emberi reflexivitás benső terére. Felöleli azonosulásaink teljes világát. Azokat az eggyé válásokat, figyelmeket, amelyekből megszületünk; felelős emberré a másik számára. Ez az odafigyelni és támaszt adni tudó emberi belső ugyanis az embertárs, de tágabb közösségünk, legnagyobb szüksége. Sőt, ha igaz az, hogy „a rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania" (Mt 8,20), akkor az ápolt emberi benső Istennek is támasza. Az imádság bevezető sorai így elmondják, hogy az Istenre figyelés, nem passzív, egyirányú viszony. Nem csak mi táplálkozunk Isten benső életéből. Hanem, valami különös paradoxon folytán − ez a szeretet természete − ő is merít, „támaszkodik" szívünk benső terére. Jézus istentapasztalata épp attól radikálisan új, hogy feltárja az ember és Isten viszonyának ezt kihívását. Hogy Isten függ, táplálkozik az emberi bensőből, épít rá. Ez a kooperáció, vagy együttélés − Emmanuel, ami annyit jelent, velünk az Isten − a kereszténység botránya. Az emberi bensőből merítő Abba tényleg szakítás korábbi kivetítéseinkkel. Ez a megfigyelés egyben fontos válasz a napokban feszegetett kérdésre is. Miben más Jézus Atyához fűződő viszonya − a „fiát feláldozó és magára hagyó, és a huszonötödik órában kimentő Isten" képénél. Nagyon emberi konstrukciónk ez „kívülről", tönkrement történetek után megváltó Atya képe. Tükre kívülről, tönkretett történeteket utólag jóvátenni akaró beavatkozásainknak. Amiért ráadásul elismeréseket várunk. Ám velünk, Isten mindvégig benne marad történetünkben; és kapcsolataiban. Radikális másságának titka, hogy az emberi bensőből, mint önnön hajlékából merít. Jézus tapasztalatában Isten meri vállalni szeretetének viszonozhatóságát. Függését és nyitottságát felénk. Így olvasom a kérést. Eljövő országa, beteljesedő akarata egyben „függése" is emberi bensőnkön. Mert az „Ország" a mi emberi bensőnkön keresztül születik. „Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved, jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is." (Mt 6,9-10)
Isten és ember fenti eggyé válásából születik a kultúra. S a kultúra érettségének alapja és a jele, hogy elérte azt a pontot, amikor önvizsgálatra képes. S valóban, a Miatyánk sorai − kérései − ilyen kritikus együtt járás Istennel. Közösen világíttatik át bensőnk, emberi és isteni. Vétkeink ember és Isten ellen: „Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek." (Mk 6,14) Megvilágíttatik éhségünk a mindennapi kenyérre. És ezen a biológia éhségen át meg tanuljuk látni a közeli és távoli embertárat, mint éhező lényt. Kapcsolatba kerülni vele, közeledni hozzá: szó szerint mint éhezőhöz; jól nem lakott, emberi alapszükségeiben ki nem elégíttetett embertárshoz. Akinek éhezéséért felelős vagyok; különösen, ha egy családban növekvő gyermek éhezik.
Nevezzük bárhogyan ezt a keresztény bensőt, az az ön-kritika és ön-reflexió, amit a Miatyánk „tere" ajánl és elvár − a történelemhez való egyetlen helyes viszonyunk. Etikai csoda. Jézus etikai zsenije gyakorlatilag összefoglalása minden más etikai hagyományunknak, itt Európában. Függőségünkre tanít, függőségünkből nem egyszerűen meríteni, de erre alapozni mindent. „A döntő különbség az ember, mint értelmes kény és a többi állatfaj között az, hogy az ember képes reflektálni az életét irányító normákra, tevékenységeinek természetére. Az, hogy meg tudja kérdezni: Van-e helyesebb élet, mint ahogyan most élek?" (Alesdair MacIntyre, ʻAz önerő illúziói', Alex Voorhoeve, Conversations on Ethics.)
A Miatyánk meg egy nagyon fontos következményére megtanít annak, ahogy Isten „függ", és hajlékot keres az emberi bensőben. Ha elvetjük és hanyagoljuk a tőlünk kérő Isten képét, akkor elfeledkezünk saját sebezhetőségünkről és függésünkről a másikon. A függés és sebezhetőség felejtése pedig az „emberi növekedés" tévképzeteihez vezet. „Az emberi növekedéshez muszáj befogadnunk azt a gondoskodást, amire gyermekként, betegen, sebesülten, vagy nagyon idősen szükségünk van. Képessé kell válnunk másoktól segítséget kérni, és azt hálásan elfogadni. Ez annak elismerése is, hogy tartozunk másoknak, következményeként annak, amit kaptunk… Fel kell fedeznünk, hogy az igazságosság a családban − és mindenütt másutt − nagylelkűséget kíván. Megköveteli, hogy feltétel nélkül adjunk azoknak, akikkel javainkban osztozunk. Hogy valóban szabadon gondolkodjunk, szükségünk volt a szüleinktől, tanárainktól, s másoktól a feltétel nélküli gondoskodás tapasztalatára. Arra az élményre, hogy úgy adtak, hogy semmit nem vártak viszonzásként." (Alesdair MacIntyre) Szükséges szemlélnünk, mint tanító ikont, az ember és Isten kölcsönös függését. Mint zavarba hozó titkot.
2010-02-23
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése