V. Szabó Noémi, Kopogtatás nélkül (egy
József Attila versre)
Keresőmotorok
C-év, 6, hét, H. (Jak 1,1-11; Zs 118,67-76; Mk 8,11-13)
Freud nyomán ivódott be tudatunkba, mélységes sebe ez kultúránknak: „a vallás illúzió". Az időpontra érdemes odafigyelni, mikor mondatott ki ez a fájdalmas szakítás a „régi" keresztény kultúrával. Akkor, amikor a modern ember még szellemi autonómiája teljében beszélt. Amikor még csak kérdésként sem vetődött fel, hogy saját erőforrásai nem kimeríthetetlenek. Európa szekularizálódó tudományos, és értelmiségi elitje magáévá tette az axiómát. „A vallás nem tud releváns válaszokat adni a modern ember problémáira és kihívásaira" − ez a háttértudás vagy ideológiai állásfoglalás állt kijelentésük hátterében. S valóban, hosszú évtizedeken át a vallást Ikaroszként látjuk, zuhanórepülésben. Mint Ikarosz szárnytollai, hulltak ki a közösségi vallásgyakorlásból gyermekei. Modern tudatunkban máig ott a befényképeződött ítélet az európai kereszténység felett: nem életformáló, kultúra-formáló tanítás többé. Alulmaradt, másodlagossá lett az ideológiák között. Maximum egy a többi etikai- és világnézeti alternatíva között. Freud óta szekularizálódó kultúránkban azonban sok minden történt. Mára, a józanodások korában, tisztázódni látszik szekuláris utazásaink vége. A még gondolkodók, s a még működő közösségek szembesülnek Ikarosz-kultúránk földet érésének pillanatával. Mára a szeretet lett illúzió. Ezt mondja ki önmaga forrásaiba vakult kultúránk, ez mögöttes krédója. „A szeretet illúzió." S valóban, a csillogás, az agresszív képek, a fogyasztás társadalma: illúzióként is kezeli a szeretetet. Nos, ez az a pont, mely közös józanodásunk utolsó esélye. S valós esély. Ha kultúránk Freudtól mánkig terjedő történetére alkalmazzuk Márk sorait, akkor a kijelentés mára új közegben hangzik el. A kételkedés ideje, a meddő kétely ideje, melyet a sor kifejez lejárt: „Kimentek hozzá a farizeusok, és vitatkozni kezdtek vele: mennyei jelt követeltek tőle, kísértve őt. Jézus lelke mélyérõl felsóhajtva így szólt: ʻMiért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony, mondom néktek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek.'" (Mk 8,11-13) Amennyiben felismerjük, hogy a „ma" hogyan tette illúzióvá a szeretet, s hordozóját a szeretni képes embert, érzékenyedünk az új jelekre. S ez örömhír.
Örömhír, mert a Tóra-Evangélium, mint út mellett új alapokról érvelhetünk. A szeretet evangéliumi tapasztalata ugyanis gyógyító kontraszt a személyt érő manipulációkkal. Lehet, sőt, biztos, hogy a ma virtuális képeiben élő ember, a „facebook generáció" nem beszéli a liturgikus istentapasztalat nyelvére. Ám, mert „teste" közvetlenül kitett a virtuális Nagy Testvérnek, énje, öntudata − meglepő módon érzékenyült. Azért, mert a virtuális internetvilág a „self", az én alapjaiban a bizalom eseménye. Klikkelő, fel, és letöltögető világunk megbízik az új térben. Hisz feloldódik benne, kénytelen maradék, vagy teljes önmagát adnia. S józanító csalódás, amikor ráébred: saját fals bizalmainak rabja. Mert az ingyenes internet, az ingyenes „Google-ok", „Yahook" keresőmotorjain keresztül valami végtelen riasztó, s szabadságunkhoz méltatlan dolog történik. A „szeretet illúzió" világa, nagyon is valóságosan rokon azzal a mátrixszal, amiről kiderül: „a szabadság illúzió". „Azt hiszed, hogy adnak, amikor éppen elveszik,/ Nem neked adják el a dolgokat,/ Hanem téged adnak el nekik,/ Azt akarják, azt akarják, azt akarják: hogy azt akard." Európa, s ami még megmaradt belőle tényleg kiadó.
Nem kulturális pesszimizmus ez, de a Google figyelő szemei mögül, tényleg, minden klikkedre ezer fül tapad. A fogyasztás cenzorai. A Google évi 38 milliárd dolláros nettó profitja mögött érdeklődésünk levadászása áll. Nézd csak meg, szinte bármelyik oldalon, amit megnyitsz, ott látod a feliratot: „Google hirdetés". Célzottan érkeznek a gépedre, lekövetve kulturális, kereskedelmi, és egyéb érdeklődésedet. Célzott reklám-visszacsatolások viselkedésed figyelve s szondáztatva. Az áru nem az internet, ha nem te magad vagy. Így épül, apránként a személy körül egyfajta nagyon is reális kontroll. Megmondják, mit kívánj, az alapján, hogy mi után érdeklődsz. Javaslatokat tesznek, hogy a hozzád hasonló személyek mit választanak, vagy választanának. Így aztán, miközben hasonlóvá válhatsz azokhoz, akik hasonlóak hozzád, önmagad veszíted el. A fogyasztás formalinja őrzi tovább az embert. Rögzítik minden adatunkat, a virtuális tereken hagyott minden ujjlenyomatod. Az ingyenes emailszolgáltatók, g-mail egész bizonyosan, szóról-szóra átvizsgálja leveleid minden egyes szavát. Kereskedelmi célzattal, úgymond. Így lesz, nemcsak a szeretet, de a szabadság is illúzió. Nos, talán remény, tényleg az, hogy a szabadságában megalázott ember hajlandó lesz áldozni szabadulásáért. Komolyan venni a szeretet és a közösség nyújtotta rálátást „adatgyűjtő" világunkra. Ahol reptereken testeket szkennelnek, biológiai ujjlenyomatot követlenek útlevélhez. Ahol nyilvántartanak, mert nyilván tartanak evangéliumi szabadságodtól. Ez az önszerveződő, fogyasztás köreit − és a személy kizsákmányolását − istenítő új világ, csak idő kérdése, hogy ellenségként ismerje fel önnön mechanizmusai gyógyító kódját, az Evangéliumot hordozó közösséget. Nem véletlen szorul perifériára, majd felszámolásra az európai törvényhozásokban a keresztény etika hagyomány; az élet egyetemes imperatívuszai. Így szólal meg fülemben Németh Alajos és Dévényi Ádám gyönyörű dala, új közegben. Kiáltásként evangéliumi szabadságunkért. „Nem, nem, nem madár, hanem repülő vagyok/ Viszem magam, mert hajtanak működő motorok/ És madarak adnak enni, ha kérek, és kerozint itatnak velem/ Nem, nem, nem állat, hanem gép viszi magasba lelkem/ Nem, nem, nem, se Berlin, se Moszkva/ Nem ad engedélyt a leszállásra." (Elrepülök)
Kopogtatás nélkül
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes vagyok.
Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
1926. ápr.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése