Kazinczy Ferenc portéja
Nyál és por
C-év, 5, hét, P. (1Kir 11,29-32; 12,19; Zs 80; Mk 7,31-37)
Józanodások kora. Aranykorokként tartjuk számon, amikor egy-egy közösség, vagy korszak hozzákezdett múltja rendezésének. Nálunk, Európában, a kultúra megújulásának egy-egy virágkora ismerős. Szerzetesi reformok, a keresztény egyetemi rendszer kialakulása, reneszánsz humanizmus, s a Felvilágosodás. Nemzeti történetünkön belül; vallási közösségeinken belül is büszkén tartjuk számon a megújulás, vagy a szintézis időszakait. A magyar reformkor nyelvújítási mozgalma az ébredésnek ilyen aranykora. A Glouchester Road-on az első, télben érkező napfény Széphalmot idézi bennem, egy régi, forró nyárból. Kazinczy Ferenc emlékhelyét. Kúriája már nem áll, emlékét „mauzóleuma" őrzi. A klasszicista oszlopcsarnok görög templom bensőt idéz. Mint a sárospataki és a debreceni református Könyvtárak termei, polcok emelkedő rendjével. Az akácok puritán dísztelensége, por, gyenge föld, és napfény ölelésében, nem tudom miért, de illik a görög hangulathoz. A sárospataki református teológiához kapcsolt jelző is, a „bodrogparti Athén." S Széphalom ébreszti a nagyon is reális asszociációt, Pannonhalma épp Kazinczy által ajándékozott nevét.
Mindezek a képek nem véletlen jutnak eszembe itt Londonban, a közel tízmilliós örvénylésében. A „felébredések" kora meglepően egyező törvényszerűséget mutat. A magyar reformkor, az iparosodás-polgárosodás és művelődés korszaka szervesen egybeforrott a nyelvújító mozgalommal. A valódi szellemi-gazdasági nekiindulások mindig egybeforrtak az „Írás", saját kultúra kánonjának újra-felfedezésével. Csakis „Könyves" korok válthatnak könnyes korokat. S különösen igaz ez a gyógyítás kultúrájára is; amit épp a napok olvasmányrendjével az evangéliumban látunk. A gyógyítások, amiket Jézus korában végbevisz, emberi valóságunk hozzákötése, visszavezetése az „Írásokhoz". „Ott odavittek hozzá egy siketnémát, és kérték őt, hogy tegye rá a kezét. Félrevitte őt külön a tömegtől, a füleibe dugta ujjait, köpött, megérintette a nyelvét, majd föltekintve az égre, fohászkodott, és azt mondta neki: ,,Effeta!', azaz ,,Nyílj meg!'" (Mk 7,32-33) Igen: megnyílni, visszatalálni, kézbe venni az elhanyagolt kulturális, és vallási kánont. Mert e nélkül nem fog menni.
Saját hagyományából meríteni, azzal azonosulni nem tudó nép − nem fog tudni áldozatot hozni jövőjéért. Nemcsak mert nem ismeri fel megújulása irányait. Sokkal inkább azért, mert a társadalmi szolidaritás (a posztmodern ziláltságában is) a közös Szövegekkel való eljegyzésből születik meg. Ennek fontosságát nem ismerik fel reformkoroktól messze járó, „könyvégető" elitjeink. Nem kell félni a posztmoderntől. Tulajdonképpen a kultúra alanyának „teljes kimerülésével", amit végbevitt, a posztmodernnek vége. Padlót fogott, kifacsartatott az ember. Szeretete, működő szolidáris közösségei romokban. Kimerültségéből, kábaságából ébredni kíván − mert méltóságának tudatát mindvégig megőrzi az emberi belső. S bármily paradoxon, a saját kultúrájában kimerült embert, épp kultúráján belülről megújítható méltóságával lehet motiválni. Az evangéliumba − saját örömhírébe − való belépésével. Haza-szeretet és ön-szeretet (önmagunk újra megbecsülése), megszólítatlan vágyaiban, egybeérnek a pihegő generációkban. Motiválható a nemzeti emlékezet; mégpedig pozitívan, a globalizmus elfogadott kényszerei között is. „Erre azonnal megnyíltak a fülei, megoldódott nyelvének köteléke, és rendesen beszélt." (Mk 7,33) Motiválható lenne. Ha a mindenkori elitek felismernék népük megtiport méltóságát. Mint az emberi benső tisztelhetőségét, és szerethetőségét. Ehhez nem kéne más, csupán műveltség, egyfajta új szocializáció az örömhírbe. A reformkorok, s benne a magyar reformkor tanúságtételének kézbe-vétele. Épp a mai evangélium sorain át megfigyelve, hogy tényleg várakozik a gyógyulásra és emelkedésre a történelem; az emberi „fül". Az említett magyar reformkor, s szíve, a nyelvújító mozgalom mélységét épp ez az érzékenység adta az itt és most elesettségre. A föld porából vegyített nyál, mert ez Jézus mozdulata, a kultúra zérópontjának paradoxona. Érdemes a képen elmélkedni. Benne feszül ezer zen koan bölcsessége.
2010-02-11
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése