Könyvtelenségek („Széles, tágas a tér/ álmom pont a falig ér”)

Cím nélkül (talált kép)

Könyvtelenségek („Széles, tágas a tér/ álmom pont a falig ér")

C-év, 4. hét, Cs. (1Kir 2,1-4.10-12; 1Krón 29,10-12; Mk 6,6-13)

Vizy E. Szilveszter, a Tudományos Akadémia korábbi elnöke szavaira mindig odafigyelek. Éppúgy, mint az Jonathan Sacks angol ortodox főrabbi gondolataira. Tudomány és hit világából együtt látják, azonos megítélésben, helyzetünket. „A jelen helyzet oka abban keresendő, hogy a tudomány, a gazdaság és a technika exponenciális előretörését nem kísérte olyan morális előrelépés, amely megszabhatta volna a különböző vívmányok felhasználási kereteit. Az ország legnagyobb problémája, hogy a hazugság polgárjogot nyert – az erkölcsi válság persze világméretű, s végső soron eme bizalmi deficit miatt dőlt össze a gazdasági dominó." Mindketten az erkölcsi forráshoz való viszonyt vetik fel. Amiről a tudós nem beszélhet, arról kell, szóljon a tanító, a „rabbi". Honnan születik moralitás? A Szöveghez való élő viszonyból.

Világunkról, furcsa „varázstalanítás" folytán kiderül: nem etikai térben élünk. Személy és szöveg, azaz a konkrét ember (közösség) és az erkölcsiség kánonja között nincs kapcsolat. Csakis így, a kontroll, az értékelés − érték általi számonkérés − hiányában következhet be, hogy „a hazugság polgárjogot nyerhet" Kiiktattuk, az élet minden szintjén a lélek és erkölcsiségünk írott tekintélyei közötti kapcsolatot. Buta módon szajkóztuk a professzionális Szajkókat: „a piac mindent szabályoz." „A kapitalizmus az egyetlen lehetséges keret, amin a gazdaság alapulhat, a szabad verseny, a magántulajdon szentsége." Igaz. De mára azt látjuk, milyen az, amikor mindent ez az önjáró, megkérdőjelezhetetlen piac szabályoz. Furcsa módon, etikai tekintéllyé tettük, kanonizáltuk „a piacot." A „termelékenység", a „növekedés", a „verseny" erkölcsi hatalommá tétetett. Olyan piedesztálra állíttatott, amely természete szerint nem illeti meg. Nem is értem, hogy történhet. Józanodva, nem túl felemelő szembenézés, hogy, tényleg, József Attilával: „a semmi ágán ül szívünk." Mikhail Bulgakov Mester és Margaritájában Volland professzor jelenete jut eszembe, a színházbeli jelenet. A show keretében az égből hull a pénz, az ingyen ruha, s az emberek rohannak haza az est után. „Átöltözködve", gazdagon. Persze álpénz. És álruha. Volland mágiája után meztelenül, kifosztottan, megszégyenült férfiak és nők az utcán. A Felvilágosodás Európája, etikai erőfeszítései tényleg zsákutcába jutottak? S hogyan, és miért? Mert tény, mintha egyetlen értéket, egyetlen kétségbevonhatatlan tekintélyt fogadnánk el. Az Európaiság, nemzeti identitásokból mintha annyi maradt volna, hogy az életszínvonalat imádhatjuk.

Az iskolákban a kánon (erkölcsi, kulturális) nem kánon többé. Nincs. Gyerekek, egyébként fogékony agyú fiatalok tudatából, mint az ízét vesztett rágó fordul ki az Ó-Magyar Mária-siralom, Balassi, Zrínyi, Arany és Petőfi, Koós Károly, Moholy Nagy. Talán már Pilinszky, Esterházy, Deim Pál, El Kazovszkij, s meglehet a Kispál és borz, a Hot-Chili Peppers, de akár Peter Doherthy is. Memóriaterhek lettek. Felesleges tudások a hatékony eligazodások, és az „új kreativitás" világában. Generációk memóriája válik erkölcsileg motiválhatatlanná. A tanulásban terhelhetetlenné. S végül hasznavehetetlenné, a személlyel együtt kidobhatóvá. Megszavaztathatóvá. Etikátlanná (?), ha minden úgy megy, ahogyan?

Az etikai érzék születése, furcsa azt mondani, elsődlegesen nem a család, nem a közösségben megfigyelt példák. Bár nélkülözhetetlenek, de ez csak következmény. Egészséges korokban állandóan történik egy külső vonatkozásokat megelőző találkozás az emberi bensőben. Ébrenlétünk-öntudatunk és egy Hang között. A kánon és az ember dialógusa ez. Mint egy benső könyvespolc. Anélkül, hogy megnyitnánk, külön-külön kézbe vennénk: érezzük üzenetét. A szólító jóságot. S hozzámérjük útjainkat. Akár lázadásunkat. De belül, ítéletek görcseitől mentesen, mindig méredzkedünk. Betűhöz, szóhoz, vershez, letűnt generációkhoz. A Szentírással, Szent-Írás, mert élő kánonunk, való eljegyződés tétje: ennek az etikai térnek a fenntartása. A szabadság és függetlenség megmagyarázhatatlan tere ez. Mint a lábra jövő passz. S a gólvonal mögé tartó gól. Pont oda pattan tovább, ahová kell. Érezni az ívét. Hogy nem üres világban járunk. Hanem mindennek van egy pozitív, újra-formálhatósága. Bizalomba helyezhetősége. S felismerjük azt, ami üres. Ami becketti ismételgetése a viszonyítások nélküli egónak. Azt, ami, nem jó szó rá a hazugság: ami nem igaz. Ami nem növel. Hanem csak helyben járásra, helyben mállásra szoktat.

Ezért meggyőződésem az, hogy közéletünk (pedig mi más lenne a politikus feladata, mint „a kánon maradékának", a kánon hangjának, újra-kezdő elitjének lenni) valami szüntelen szabadesés. A sehonnan, sehovába. Uraink arcai (a becketti Száj) elmondják, hogy, bizony, ezek nem „méredzkedő", önmagukat a Kánon által kérdésbe tevő emberek. S különösen nem szabad, vagy önálló gondolkodású személyek. Képtelenek a bizalomra. Egymásnak is, népüknek is szűkmarkúan mérnek. Nagylelkűség, nagyvonalúság nélkül. S egymás szájában formált csontokat rágnak. És mi velük töltjük az életünket. Fantázia, tartalmak, csodák, s főleg: újraszületések nélkül. Így néztem meg M. A., x. párt miniszterelnök-jelöltje facebook videóját, amit O.V.-nak , y. párt miniszterelnök-jelöltjének küld. Az arc, amit mond − a gondolkodási mód és minősége érdekel. Keserű csalódás. Az igazság, már megint "ferde-vigyázzban, mint fizetés napon a fák", akár a klip hátterében átlósan behelyezett piros-fehér-zöld zászló.Valóban ezek az emberek, akik eladnak jellemet, tartalmat, a politikai negatív píárnak lefekvő gerinccel, tényleg ők irányítanak, döntenek? Ez a hatalom természete? Ez a forrástalanság? Ez az izoláció a világ, s a haza komplexitásaitól? Ez a könyv- s néptelenség? Nem baj, ez van. Innen kell Exodus-ba indulni, benső párbeszédbe a daimoninnal, kis és nagy dével. A kegyelemmel. Mert emberi bensőnknek ez a termékeny tere, létezik. Csak le kell hántani azt, ami ebből a közéleti térből ránk aggatott cifraság. És Könyvtelenség. Le kell egyszerűsödnünk a valóságra. „Meghagyta nekik, hogy az útra ne vigyenek semmit, csak vándorbotot; sem kenyeret, sem tarisznyát, sem pénzt az övükben." (Mk 6,8).

2010-02-04

Illusztráció:

http://nol.hu/belfold/mesterhazy_a_facebookon_uzent_orbannak

Széles, tágas a tér, Bikini http://www.youtube.com/watch?v=21K1BfG-QMU