.
Szeretettel kívánok áldott, örömteli Karácsonyt a blog minden olvasójának!
B-év, Karácsony (Iz 52,7-10; Zs 97; Zsid 1,1-6; Jn 1,1-18)
A keresztény karácsony, bármilyen furcsán hangozzék is, ténylegesen egy nevetésből kezdődött. Könnyen elkerüli figyelmünket ez a „pre-annunciáció". Igen; Sára nevetése ez, az angyalok látogatásakor. Emberi reakciója érthető: Ábrahám idős feleségeként, lehetetlen gyermeket foganni. S ott, ez az ígéret, mégis beteljesül. S ez a beteljesülés beleírja az emberi tudatba: a „csoda", a felfoghatatlan beteljesülése igenis lehetséges. S innentől ez a csoda valóságba átöltözködése jellemez minden találkozást Isten és ember között.
A „sárai" történelem tényleg üdvtörténetté alakul. „Ez bizonyosan nem történhet meg velem!" De igen, már történik is.
Karácsony éjszaka sötétségében a nagy kollektív történet, mely Sára nevetésével vette kezdetét, új fordulatot kap. Idő és örökkévalóság átmetszik egymást. A Föld egyesül az éggel. Isten megbékél az emberiséggel. Döbbenetes nász, egyetemes és örök, jelentőségét tekintve.
S mégis: a Jászol-jelenet névsorolvasásakor érezzük: túlságosan ismerős a jelenet. Pásztorok, fogadós, Mária, a gyermek Jézus, amint nem jut számukra hely, a bolyongás, s végül megérkezés az istállóba. Muszáj valamit tennünk, erőfeszítés nélkül nem megy, hogy meglepetésünket visszanyerjük, mi is történik. Igen; szembe kell néznünk a kihívással, hogy ez az új „házasság" Föld és Isten között komoly, valódi, és félelmetesen szép. S főként, nem menekülhetünk a következményei elől.
Mint Izsák születése, Jézus születésében is van valami felfoghatatlanul csodálatos. Mária, Sárához hasonlóan meglepődik: „Hogyan lehetséges ez?" (Lk 1,41) A születés. Angyal szavára.
S az eredeti történet, Sára nevetése, itt vesz kettős fordulatot. Először, hogy a láthatatlan Isten, akit korábban csak látomásokban és álmokból ismertünk, most a Krisztus-gyermek emberi törékenységében látható. Nem időlegesen, mint korábbi jelenései, hanem állandóan. Az Ige „közöttünk verte fel sátorát".
A második fordulat, hogy a Szövetség Ábrahám és Sára utódai között most fejlődik ki teljesen. Ez az éjszakai születés válik minden nép reményének és békességének alapjává. Ez a kiteljesedés összegződik az angyalok üzenetében: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön az emberekhez jóakarat." (Lk 1.14)
S innentől nincs más kifejezőbb kép, mint a házasságé. A férfi és a nő egymásnak mondott szavai elmondják ezt a teljes cserét, mely a közös történelemben következik be. Mert a külön-külön személyes történetek valóban történelemmé válnak. „Mindaz, aki vagyok, neked adom, és amim van, megosztom veled." Ez az, amit házasságban, keresztségben, Istennek tett fogadalomban mondunk − a végső elköteleződés szavaiban.
Karácsony: e csere. Mindaz, amik vagyunk, amink van, töredékességünket és korlátainkat, most Istennek adjuk. Neki, aki most húst-testet ölt Mária méhében, és megszületik, mint egy közülünk. E kölcsönös cserében pedig, Isten megmutatja, hogy a „mennyek" élete, s az isteni Élet maga adatik át amikor karácsony éjszakáján a Földközösség élete eljegyződik a Mennyel. Karácsony Isten szövetségi ígérete, személyességeivel mintegy „jegygyűrűje". A legfontosabb, azonban ma, a keresztény közösségek hangja. „Üdvözlünk, értékes és szeretett vagy az egyházban, ahol valódi önmagad lehetsz, mert a keresztény Közösség otthon mindenkinek; és minden értékes történetnek." Magas mérce.
2011-12-25
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése