Zarándoklat az Old Sarum-tól a Salisbury Székesegyházhoz, Church of England
Ténylegesen
B-év, évközi idő 1. hét, Sze. (Zsid 2,14-18; Zs 104,1-9; Mk 1,29-39)
Megrendítő szembesülnünk a világunkban uralkodó tehetetlenséggel. Jézus érkezése azt tárja fel, mennyire "kegyelemhiányos" az emberi élet a maga komplexitásában. Mintha valami dermedt álomból, homályos és kusza látásból ébresztene bennünket a Gyógyító jelenlét. "Meggyógyított sok beteget, a különféle bajokban sínylődőket, és sok ördögöt űzött ki, de nem hagyta őket szóhoz jutni, mert azok ismerték őt." És így van ez - a nagy egész tehetetlensége - érinti személyes életünket is. Nem is nagyon tudunk különbséget tenni a személyes és a közösségi ingajátékában: hol születik, honnan növekszik, honnan és hová sugárzik be a teljesség hiánya. Mintha valami objektív kényszer alatt mindig alulteljesítenénk - mint személy, mint család, mint biologikum, mint kultúra. Ezért megrendítő látnunk első követői felismerését. Látják, hogyan gyógyította meg a megszállottat a zsinagógában. Rádöbbennek, hogy itt a gyógyító, s azonnal hívják házukba is. "Ezután mindjárt kiment a zsinagógából, és elmentek Simon és András házába Jakabbal és Jánossal együtt. Simon anyósa lázasan feküdt. Mindjárt szóltak is neki miatta." Természetesen, s ebben a vendégségben ezt is kell látnunk - épp így első helyen -, Jézus Krisztus emberi örömeinkbe érkezik. A bennük - benned - lévő élet érdekli. Az a növekedés, amelyre, mint személy és közösség képesek vagyunk. Emelkedettebben fogalmazva: az emberen keresztül lélegző civilizáció; a civilizáción keresztül lélegző ember. Benne a kettő nem válik külön. Ahogyan Péter anyósához fordul, Isten országát mutatja a legtisztább éleslátásban: "Odament hozzá, és felsegítette a kezénél fogva. Erre rögtön elhagyta a láz, és felszolgált nekik." Megrendítő, és elgondolkodtató ez a természetes, emberi közvetlenség - ahogyan az Isten Fia otthon van világunkban. Gyógyít; s a következő pillanatban folytatódik a vendégség, már eszi is főztünket. Táplálja-helyreállítja kultúránkat és táplálkozik is belőle: mert valóságos ember. Épp ez a közvetlensége, "Emmanuel-tudása" ébreszti fel és erősíti meg a bizalmat Személye iránt. Királyságára nincs szó, csak érzik, hogy valami megváltozik és beérik oldalán. "Amikor beesteledett és a nap lement, odavitték hozzá az összes beteget és a megszállottakat: az egész város odagyűlt az ajtóhoz." A barátság kultúrája ez? A vendéglátás és befogadás teológiája? Nem tudni. Csak azt látjuk, hogy jelenlétét az étel természetességével veszik magukhoz az emberek; ős-eukarisztiaként. "Amikor megtalálták, azt mondták neki: ',Mindenki téged keres.'" Mindenben őt keresni pedig annyi, mint munkálkodni életünk jelentésén. Hogy a dolgok, tettek, otthonunk eseményei azzá legyenek, amik. A Királyság érkezését továbbadó beteljesült percekké - ténylegesen megélt életté. "Azt felelte: ,,Menjünk máshova, a szomszédos helységekbe, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.'' És bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógáikban, és ördögöket űzött."
2009-01-14
Az oldalt ajánlja/d barátaidnak-ismerőseidnek - s vedd kézbe a Szentírást és európai/nemzeti kultúrád szövegeit magad is! Munkálkodj az ország szellemi újra-egyesítésén, hogy a jelen és a jövő kihívásai egy egymásért szolidaritást vállalni tudó közösséget találjanak: készen!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése