A népdalkutató Bartók
"Ünnepbe küldeni" (Mester és Tanítvány "Iskolai ünnepek" c. számában), jan. 22 a Magyar Kultúra Napja
Az ünnepben történelmünk fontos eseményeit játsszuk újra. Azokat az eseményeket, melyek jelenünk számára meghatározóak voltak. Döntően formálták a közösség életét, alakították tudatát. Nem tudom, megfigyeltük-e, a megemlékezések ünnepi műsorára, természetes ösztönnel, az iskoláskorú fiatalokat hívják meg a szervezők. Nem hiszem, hogy ennek oka merő praktikum. Gyönyörű érzés látni, hogy a fiatalok - ahol valóban ünnep az ünneplés - milyen döbbenetes kreativitással képesek "újra-játszani" az eseményt. Evangéliumi minőség ez. A "Feltámadás" érinti a múltat. Egy lezárt, önmagában gyakran kudarc, vesztett helyzet átváltozik az emlékezésben; visszaillesztjük az élő történetünkbe. Nemzeti és európai történetünk eseményei így lesznek az emberi szabadság-küzdelem, a növekedésért meghozott erőfeszítés mérföldköveivé. Áldozattá - mely hidunk identitásunkhoz; építőköve annak. Az ünnep gyönyörködni tanít jelenünkben. Reményt ad. Összetartozást. Annak élményét, hogy ennek a nemzetnek a gyermekei vagyunk. Az ünneplésben mindig ott a hálaadás, ezért finomítok a hangsúlyon: az ünnepben megköszönjük, hogy ennek a nemzedéknek a gyermekei lehetünk. Lehetőségeinket ünnepeljük, a bennünk meglévő karizmákat - s eme ajándékok megújulásának képességét, az utánunk jövő nemzedékben.
*
Az ünnep azonban életünk realizmusával szembesít. A valósággal, amiben élünk; annak minőségével. Így az ünnepben érintett mindkét világ fontos. A pedagógus visszatérő élménye, hogy a mindennapok feszültségéből, olykor szó szerint kegyetlen erővesztéséből - épp az iskolai ünnep térít magunkhoz. A tanórákon és azon kívül leszívott energiák miatt a tanár szinte teljes kimerültségben érkezik az ünnepre; de bekövetkezik a csoda. A gyerekek már említett "enactmentje", ünnepi játéka megújít. Máig nem értem ennek a nyitját, hogyan működik. De a gyerekek/ifjak átváltoznak maguk is, "elragadtatnak" s egy teremtő, termő közösséggé alakulnak. Közvetítenek valami megmagyarázhatatlan energiát; figyelmet és összeszedettséget. Mi bennük gyönyörködünk a színpadon; ám amit legalább ilyen fontos megfigyelnünk előadásuk örömében, és a hálásan fogadott tapsban-köszönetben - ők bennünk gyönyörködnek, nevelőikben és tanáraikban. Szemérmes, nem szavakkal kimondott vallomás ez. Megtisztulás; egyfajta keresztség kulturális emlékezetünk Jordánjában? "Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett. Az égből szózat hallatszott: 'Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik.'" (Mk 3,16-17)
*
Az iskolai ünnepnek tétje van. A felnőttvilágot megtérésre és jóságba hívja vissza. Leválásra, szembe szállni tudásra azzal a hiánnyal szemben, melyet épp az ünnep hivatott leleplezni bennünk. Az ünnep így a felnőtt ember számára előírt feladat. Benső "rendszerváltásunk" parancsolata; melynek szabadon mondhatunk igent vagy nemet. Ezért ajánlom mindannyiunk figyelmébe a PG-csoport dalát, mint az ünnepeink mögött rejtett-titkolt rendezendő dolgainkat. Jantyik Zsolt szövege, "hosszú huszadik századunk", elhúzódó késő-kádári ájulásunk mélyemlékezete. Ebből a világból kell nekünk, felnőtteknek az iskolai ünnepbe megérkeznünk és tisztára mosnunk arcunkat. S nem titkolni, hogy életünkben, bizony, az ünnepekkel szemben mennek a dolgok. "A kegyelemmel szemben." "Felnőtt a kis srác és ügyvéd lett,/ a két gyerekkel kitolt a feleséggel,/ aki elvált./ A maroktelefonos nehéz időkben,/ visszagondolt a kis srácokra, akik/ buliból loptak a trafikból, de/ nem mertek ránézni a lányokra.../ A másodikból lett tanárember,/ tizenöt éve gyűjt a lakásra,/ fekéllyel tanít gyomorból,/ ki se látszik lassan a nyomorból.../ Visszagondolt a kis srácokra, akik/ együtt ittak a víztoronynál./ Az a lány ma a felesége, aki/ visszaintett a villamosnál... //refr: Vádolom, én vádolom azt az időt,/ ami ilyen helyekre űz: j'accuse!// A harmadikból lett igazgató,/ ötössel végzett az Agráron./ A bankszakmában ügyeskedik,/ pirosbetűs ünnep nincs a naptáron.../ Visszagondolt a kis srácokra,/ akik együtt túráztak a Hortobágyon,/ meghatározták a tücsköket,/ a tanár úrtól tanulták a trükköket.../ A negyedikből már nem lett semmi,/ zenéből él most kb. ennyi.../ Szegeden végre találkoztak,/ csodálkoztak, mennyire megváltoztak./ Míg vidáman egymás pénzét itták,/ megfejtették az élet titkát./ Míg vidáman egymás pénzét itták,/ férfihez méltón a kormányt szidták...// Vádolom, én vádolom azt az időt, ami ilyen helyekre űz, j'accuse! (Vádolom, www.youtube.com/watch?v=3QN-Fw9n8Zc&feature=related)
*
A változáshoz nem szégyen, embertárstól, Istentől - a szeretettől - segítséget kérnünk. Sőt, elengedhetetlen. Az ünnep ebben az értelemben normatörés. Szakítás is a sodort, gondozatlanul hagyott múlttal: közösségtudatunk újra-építése. A Jantyik féle szociológiai metszet épp az ünnep keresésére indít, közösen. Gyermekeink megkeresésére. Megtermékenyíti képzeletünket, hogy merjünk egy olyan világot álmodni és berendezni a fiataloknak, amely nem a jövőbe űz, hanem ünnepbe küld.
A keresztény értelmiségi e kereséshez és előkészülethez saját benső tapasztalatát képes megosztani, és felajánlani. Az evangéliumban az Isten Országában megfigyelt ünnepet. Jézus nyilvános működésében a szabadság és az ünnep képessége a legszembeötlőbb. "János tanítványai és a farizeusok tartották a böjtöt. Odamentek Jézushoz, és így szóltak hozzá: 'Miért böjtölnek János tanítványai és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig miért nem böjtölnek?'" (Mk 2,18) Ünnepével ő is normát tör: a lezárt határokat átlépi és felülírja. Akkor szabadít fel energiákat, amikor értelmünk annak deficitjét vagy fogyatkozását írja elő. "Jézus ezt mondta nekik: "Vajon böjtölhet-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Addig, amíg velük van a vőlegény, nem böjtölhetnek." (Mk 2,19) A kereszténység értelme, hogy ünnepet, újra-összekapcsolódást - kegyelmet - tud abba a társadalomba írni, mely önnön kényszereibe és forgatókönyveibe zárkózik. Fel tudja ébreszteni a vágyat, hogy az ember a felebarátja emberségén át tud, és azzal együtt kíván növekedni; s majd egyszer a felismert Istennel. Miként minden pedagógia értelme is ez, és nem más.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése