Ippon
Este úszni megyek. A south keinsingtoni metrómegálló előtt Bartók szobra. Magányos ember a forgalomban, mellékesen, épp a magyar kultúra napján. A St. Luke's Church mellett focipálya, villanyfény. Most nem lassítok. Chelsea-ben szemerkélni kezd az eső. Nem hagy nyugodni a kérdés-felszólítás a válaszlevélből, amit egy neves közírótól kaptam. "Gondolkozzon el a feszítő, világot érintő gondokon. Tanuljon! Én éppen most tanulom ennek a legújabb válságnak a természetét. Szinte alig tudunk róla valamit." Birkózás ez az angyallal. Itt a perifériákon, gyakorlatilag emigránsként. A Sydney Place előtt, ahol Bartók lakott, mindig megdobban a szívem; a Kensington Square sarkán is, egyetemre menet, ahol T.S. Eliot élt haláláig. És persze, tudatosul, hogy itt, a teológiai "senki földjén" telnek napjaim. Az egyik rendszer kiköp a gyomrából, a másik hagyomány nem fogad be. Nem titkolom barátaim előtt, ott akarok megszólalni, ahol a Londonig száműző - és többek között, végzettségeim ortodoxiáját megkérdőjelező középszer - véget ér. Ott, abban a szekuláris közegben képviselni a saját hagyományom, ahol nem szokás. Pedig érzem, hogy az evangéliumi minőség - összegyűjtés, integráció, közéletünk Exodus-imperatívusza - korszerű formában, de jelen kéne, hogy legyen. Tagadhatatlan, immár a bőrömön érzem, hogy az egyház és a kultúra között nyelvi szakadék van. PhD kutatásomban ennek természetét tanulmányozom. Tanulnom kell nyelvét a szekuláris gondolkodásnak, szinte elölről. Az említett levélváltás tanulságos. Csupa kérdéssel teli. Egyrészt rámutat, hogy egyházi benső nyelvünk - még e-homiliáimé is, melynek gondolatai elegendőek voltak arra, hogy előző munkakörömtől ezerhatszáz kilométerre találjam magam - mennyire nem olvasható kívülről. Tény, a világi értelmiség felé egyházi kultúránk szuperegóján keresztül szólalunk meg. Kérdés, a kegyelem nyelve és egyházon belüli problémáink, mint kulturális beszédmód, transzponálható-e a logosz, és az arendti polisz nyelvére, mely a világi értelmiség közege. Hogyan?
Jelenleg nincs átjárás, csak a teológiai senki földje. "Bele olvastam blogjába, és azonnal beleütköztem abba a sajátos kétlelkűségbe, amit a világi értelmiségi olvasó se nálunk, se Európában nem tud kezelni. Azt hiszem, hogy nem tudta eldönteni, vajon a hívekhez akar-e fordulni, felolvasva a textust, majd értelmezve azt, akár a szombathelyi templomban, vagy világi tárgyak érintésével az olvasókhoz, a közönséges emberekhez , akik lehetnek éppen hívők is." Ez az a pont, ahol az angyal ippont dob. A földet érés fájdalmas: "Az egyház tragédiája a prédikáció a párbeszéd helyett, a tanítás a tanulva-tanítás, tanítva-tanulás helyett." Sajog. Egyetlen vigaszom, hogy a dobást igényes angyaltól kapom. A két vállra esés naturalizmusa a "kétszer kettő józanságával hull ránk." Nem mentség, és nem kibúvó, hogy ebben az országban, amit egyházi szempontból "liberális/szekuláris" hagyománynak nevezünk, szintén erős kulturális szuperegó mögül kommunikál. Márpedig a szuperegók, mint kulturális autoritások között, nehezen képzelhető el valódi kommunikáció. Az a bizonyos nyelvi szigetképződés. Kivéve, a mindkét tradíciót egyként magjában érintő krízis esetén - mely a nyitottság imperatívusza. "Hogyan akar beilleszkedni egy új katolikus egyház, az új világba Obama és Brown, Sarkozy és Putyin világaiba?" "[Melyek] a lehetséges világmodellek, amelyek e válságból kijöhetnek?" Egészen bizonyos, hogy az a változás, ami a gazdasági (kulturális) válsággal ráterül magyar közösségeinkre, megkívánja hogy mind az egyház, mind a felvilágosodás-hagyomány kijöjjön felettes-énjei mögül. Egyházi oldalon persze kérdés, elő merünk-e jönni nosztalgikus zárványainkból, s merjük-e vállalni az esetleges szembesülést; szinte csonting legyöngült a tanulás nélküli népegyházi struktúra - melynek elszigeteltségében éltünk. Úszom. (.) A hazaúton ismét megállok Bartók szobránál. Ketten állunk a kikapcsolhatatlan esőben. A lecsurgó víz véteti észre velem: bronzba öntött őszi avaron áll, mely a krízis, az erjedés jelképe, rendítetlenül; a magyar kultúra napján. Háttal a Lamborghini szalonnak, s éppúgy, mint ő, én is némán. Muszáj előjönni történelmi egyházainknak a nyelvi elszigeteltségből, ha releváns módon hozzá akarnak járulni a kortárs passiótörténethez. "Szólt tanítványainak, tartsanak készenlétben egy bárkát" (Mk 3,9)
2009-01-23
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése