A Királyok második könyve, meglepő, mennyire életre kel. Gyakorlatilag bárhol ütjük fel, mintegy litániaként végig vonul rajta: ez és ez a király "azt tette, ami gonosz volt az Úr szemében". S látjuk, ahogyan bálványimádásban sodródik Izrael. A kor faragott képeit (hatalmasságait, isteneit) imádva. A 2 Királyok 17,1-23 -at a sodródó kultúrák modelljeként olvasom. Az elit és a nép egyszerre téveszt utat. Minden és mindenki, ember és természet, egy kikapcsolhatatlan örvény rabja. Isten- és ön-felejtésben.
A türjei premontrei templom Dorffmaister-freskói adják magukat párhuzamként. Korábban, bevallom, soha nem "tetszett" ez a befejezetlen, elnagyolt, "szürreális" lebegés. Pedig mindez nem más, mint a fenti sodródás. Illúzió, anyagtalan testek, a befejezhetetlenség megvallása. A képek összhatása olyan, mintha romló szemmel, szinte a vakság határán festette volna őket idős korában a mester.
Mária életének eseményei, születése és eljegyzése, Jézus bemutatása a templomban, a Vizitáció, a Trónoló Atya, aki galamb formájában elküldi a Szentlelket, s a főoltárkép Angyali üdvözlete – mintha a sodródó külső történelem felületére írattak volna. Ezért hat vékony pasztell-felületként a belső dekoráció. Ami kint van, megváltatlan. Pontosabban, csakis e bentből, törékenységből megváltható.
Ettől az a benyomásunk, hogy Dorffmaister szinte küzd a szerkezetért. Ez a mi küzdelmünk. Regisztrálni a tényt, hogy az zsidó-keresztény európai civilizációnak, ott kinn, vége. Már csak az emlékezet vékony (dorffmaisteri) membránja tartja meg. Kint, a kor királyai áldoznak, népeikkel, a szétesés isteneinek oltárán. Szövetségeket kötnek, új rituálékat, nemek végtelen sokaságát teremtve. Öntörvényűen, a szaporodásra képtelenek dekadenciájával. A törvényszerűen háborúkba és ökológiai katasztrófákba testesülő önzésben. Ezek vagyunk mi, ma, a Királyok második könyvébe testesülve.
A Boook of Common Prayer kompozíciós zsenialitása, hogy második olvasmányként Szent Pál Szeretethimnuszával egészíti ki a fenti sodródást. (1 Kor 12,27-13 végig) Nagy tanítás mindannyiunknak, akik egy széteső világot próbálunk megfigyelni. A kor válságáról szeretettel kell írni. Pontosítok: e világ csak szeretetben figyelhető meg pontosan. Különben bennünk folytatódik a szétesés.
Dorffmaister türjei freskói, számora, e páli háttér előtt nyerik el végső értelmüket. E széteső barokkot átszövi egy meleg tónusú arany-izzás. Ez nem harsogó, hanem szelíd – szinte alázatos – barokk. Tulajdonképpen az a szeretet-prizma, amin keresztül a világ (s benne az emberi szív) megváltható marad.
11.08.2022, Csorna.
Parallels (Dorffmaister and The Book of Kings) – translated by Mr Google
The second book of Kings, it's surprising how much it comes to life. Practically anywhere we open it, it goes through it like a litany: this and that king "did what was evil in the sight of the Lord". And we see how Israel drifts into idolatry. Worshiping the graven images (powers, gods) of the age. I read 2 Kings 17:1-23 as a model of drifting cultures. The elite and the people are going astray at the same time. Everything and everyone, man and nature, is addicted to an unstoppable vortex. In God- and self-forgetfulness.
The Dorffmaister frescoes of the Premontre church in Türje offer themselves as a parallel. Before, I admit, I never "liked" this unfinished, rough, "surreal" floating. Yet all this is nothing but the drift above. Illusion, immaterial bodies, the confession of incompletion. The overall effect of the pictures is as if Dorffmaister had painted them on the verge of blindness.
The events of Mary's life, her birth and betrothal, the presentation of Jesus in the church, the Visitation, the Enthroned Father who sends the Holy Spirit in the form of a dove, and the Annunciation of the main altarpiece - as if they were written on the surface of drifting external history. Therefore, the interior decoration acts as a thin pastel surface. What is outside is unredeemed. More precisely, it can only be redeemed from within, from this fragility.
This gives us the impression that Dorffmaister is almost struggling for structure. This is our struggle. To register the fact that the Judeo-Christian European civilization, out there, is over. Only the thin (Dorffmaister) membrane of memory holds it back. Outside, the kings of the age sacrifice, with their people, on the altar of the gods of disintegration. They form alliances, creating new rituals and an infinite number of genders. Self-righteous, with the decadence of those unable to reproduce. In the selfishness that is legally embodied in wars and ecological disasters. This is who we are today, embodied in the second book of Kings.
The compositional genius of the Book of Common Prayer is that it adds St. Paul's Hymn of Love to the above drift as a second reading. (1 Cor 12,27-13 throughout) A great lesson for all of us who are trying to observe a disintegrating world. The crisis of the age must be written with love. Let me clarify: this world can only be accurately observed in love. Otherwise, we will continue to disintegrate.
Dorffmaister's frescoes in Türje, for now, gain their ultimate meaning against this Pauline background. This disintegrating baroque is interwoven with a warm toned golden glow. This is not loud, but gentle – almost humble – baroque. Actually, it is the prism of love through which the world (and the human heart in it) remains redeemable.
11.08.2022, Csorna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése