Dör, Kisboldogasszony plébániatemplom. Néhány felvétel jó egy órával a vasárnap tizes mise előtt. A képen látszik, hogy az oltár – a kehely és a misekönyv – még előkészítésre vár. Vidéki templombelső a beköszöntő fényben. Csendélet.
Ami megragad, a jelenet egyszerűsége. A háttérben (mintegy mellékszereplőként) tabernákulum, címeres zászló. Mindaz ami az oltáron van, a lelógó selyem terítő, rajta a vasalás élei, a két gyertyatartó, a felöltözetlen kehely, mind várakozik. A múlt hétről az utolsó érintés (talán a papé) helyezte őket ebbe a véletlen pózba. A templom még üres, senki nem figyel oda erre az észrevétlen jelenetre, hisz minden hamarosan újra-rendeződik.
De mi az, amit ez a véletlenül megörökített csendélet elbeszél? Ez nem halott beállítás. Nem elhagyatott templombelső, amikor a tárgyak és eszközök, mozdulatlan – hónapokon túli – várakozásba süppednek. Emberi érintés, tekintetek tapintása nélkül. Mint megannyi, észrevétlen vidéki templombelső, mindaz amit itt látunk, részesei egy szüntelen gondoskodásnak. Egy valódi élet (liturgia és a helyi lakosok) részesei. Elő vannak készítve. Itt valami történni fog. E kellékek, bár mozdulatlan, de élő tanúi lesznek hétköznapi sorsok és lelkek változásának. Ami épp oly lassú és észrevétlen, mint a megfigyelt gyertyatartók, kehely, és misekönyv (címeres zászló) időtlen vonulása életünkben. Bár nem hagyják el a templomot, követnek bennünket, együtt haladnak velünk.
A csendélet látomása, mint említettem, hamarosan véget ér. A hívek majd egyenként megérkeznek, s leülnek helyeikre. Márton apát hamarosan prédikál, énekek, ministráns fiúk, az evangélium szavai mind mind hozzáadódnak majd ehhez az előzetes várakozáshoz. De még mielőtt ez eltűnik (elkezdődik), dokumentálom, rögzítem a tényt. Szent ez a hely, a megváltás drámája kellékeinek elő-passiója. Elmondják, hogy összeköti templomainkat egy folytonos gondoskodás, a helyi egyházak figyelme és a papok gondoskodása. S mindez nem magától értetődő. Hogy e csendélet-passiószereplők figyelmünk részesei. Hogy, mint egy sakktábla figuráit, életbe mozdítja – velünk együtt – a kegyelem.
14.08.2022
A snapshot from Dör
Dör, Kisboldogasszony plébániatemplom. Some photos being taken an hour before the ten o'clock Sunday Mass. The picture shows that the altar - with the chalice and the liturgy - are still waiting for preparation. Rural church interior in the welcoming light. Still life.
What captures me is the simplicity of the scene. In the background (like a side character in a play), the tabernacle and the Hungarian flag with coat of arms. Everything that is on the altar, the hanging silk tablecloth, the edges of the iron on it, the two candlesticks, the undressed chalice, are all waiting. The last touch of someone (probably by the priest) from last week put them in this random pose. The church is still empty, no one pays attention to this unnoticed scene, because everything will soon be rearranged.
But what does this accidentally captured still life tell? It's not dead set, bro. It is not an abandoned church interior, when the objects and tools, motionless, sink into waiting - beyond months. Without human touch or gaze. Like so many unnoticeable rural church interiors, everything we see here is part of a constant care. They are part of a real life (liturgy and local residents). They are pre-made. Something is going to happen here. These props, although immobile, will be living witnesses of changes in everyday destinies and souls. Which is just as slow and imperceptible as the timeless procession of the observed candlesticks, chalices and missals (flag with coat of arms) in our lives. Although they do not leave the church, they follow us, they walk with us.
The vision of the still life, as I mentioned, is about to end. The faithful will arrive one by one and take their seats. Abbot Márton will preach soon, songs, minister boys, the words of the gospel will all be added to this preliminary expectation. But even before it disappears (starts), I document, record the fact. This place is holy, the pre-passion for the props of the drama of redemption. They say that our churches are connected by continuous care, the attention of local churches and the care of priests. And all this is not self-evident. That these still-life passion characters are part of our attention. That, like the pieces on a chessboard, it is brought to life - together with us - by grace.
14.18.2022
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése