Kicsiny pont

Kicsiny pont

A-év, 3. hét, P. (Zsid 10,32-39; Zs 36; Mk 4,26-34)

Sokkoló videó járja be az angol sajtót. Afganisztánban, egy a Tálibok által ellenőrzött területen "iszlám törvényhozásban", halálra köveznek egy fiatal, tizenkilenc éves lányt és fiatalembert. Mert állítólag, "házasságtörésen" találták őket. A lány megszökött a család által kilencezer dollárért megkötött kényszerházasság elől. A nőt egy gödörben kövezik halálra. Próbál rejtőzni, nem lehet. Amikor mégis, csodával határos módon a kövezés végén is él, egy tálib katona oda megy hozzá és három lövéssel leteríti. A férfiről is torokszorítóak a képek. A videót nem nézem, csak sajtó kép-kockáit. Hátrakötött kéz, és elfedett arc. S nyugtalanító a kép, a követ erővel lendítő férfi. A falu kövez és néz. S az indoklás: a kövezés joga benne van a Koránban. "Akik ezt kifogásolják, idegen eszmékkel akarják tönkretenni az országot."

Ma szebb írásra készültem, de nem hagy nyugton a kép. Mikor fogjuk fel, "poszt-katolikus" vagy "poszt-református" korunkban: ez a különbség a két vallás között. A kereszténységben egyedülálló módon létezik a "lelki tér", vagy pszichés tér. Melyben lehet ellentmondani Istennek, véleménynek. Amiben lehet és szabad lázadni, és kérdezni. Amiben lehet kiengesztelődni és újra-kezdeni. Szeretni. Mert egyértelmű, hogy ez a légkör egyedül Krisztus keresztje körül képződött. Bármilyen véres, vagy archaikus szimbólum is. Nem, nem a Kereszt a forrás önmagában. Hanem a rajta megsebzett és kivégzett Szó. Ahogy tudat alatt is hat ránk a rajta hordozott és véget ért történet. A Tanító, emberek közt szóló, bennünket szerető Istenembert látjuk: egészen emberként. Ugyanolyan "beszélő lény", mint mi magunk vagyunk. Ugyanúgy tanult beszélni a nyelv zéró-pontjától, az anya-gyermek kapcsolattól a nyelv másik zéró-pontjáig. Amikor egy élet, ugyanúgy, mint a miénk megszakad. Tudat alatt is ez a nyelvi szolidaritás köt össze bennünket a keresztények Krisztusával. Nincs, nem lehet mélyebb szimbólum. Nincs mélyebb történet, ami jobba átfogná az embert.

E térből és szolidaritásból való kihullásunk: visszahullás az agresszió köreibe. S végtelen fáj a közöny, ami törvényhozásokat, iskolarendszereket, végrehajtó hatalmakat átfog. Mert ne legyen illúziónk: ha tudatosan ápolt szeretet nincs, akkor e szeretet hiánya van. Így vérlázító számomra, illusztrációként, hogy az Európa Tanács tagja, a "szocialisták" (bal) csak paktum fejében voltak hajlandók a strasbourgi emberjogi bizottságban napirendjére venni: a keresztényeket ért támadásokat. Az egyiptomi és egyéb helyeken keresztények ellen elkövetett véres merényleteket. Biznisz keretében: a magyar demokrácia vizsgálata napirendre tűzése fejében. Nem akarok hinni a fülemnek. S önkéntelenül is eszembe jut egy régi dal. Nyolvanas évek vége. Egy szolnoki zenekartól. A Garázs II. nagylemez-válogatásról. "Te azt mondod, Szása. Én azt mondom, mocsok. Te azt mondod, happy. Én szomorú vagyok. Te azt mondod: future. Én azt mondom: nó: Te azt mondod biznisz. Én azt mondom: Kommandó" (Ippolit Matvejevics zenekar, Mi abból a világból jövünk, ahol az egek sebei fakadnak c. dal)

Ettől még a példabeszéd igaz. Mint ahogy a folytatása is. ",Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szór a földbe. Azután már akár alszik, akár ébren jár éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik, maga sem tudja, hogyan.. Olyan nagy ágakat hajt, hogy árnyékában fészkelhetnek az ég madarai"(Mk 4,26) Csak ehhez nagyon meg kéne figyelni egy arc/Arc szépségét. Még mielőtt.

2011.