Csak figyelni (foto: balintbeckett)
Nyitott szemmel írni
A-év, 3. hét, V. (Iz 8,23b - 9,3; Zs 26; 1Kor 1,10-13.17; Mt 4,12-23)
Régen vettem kézbe e japán haiku versgyűjteményt. A Hokuseido Press 1952-es kiadása. Szeretem simítani megbarnult lapjait. A háború után nyomták Japánban, talán ezért fakulnak gyengébb minőségű lapjai. De érintése igazi könyvé.
Érdemes hátrébb hajolnunk a kortól. Mind nehezebb megtenni ezt a ma emberének. Belesüppedünk műanyag világunkba. Nincsenek is szinte könyveink, még csak tárgyaink sem, amelyek fölé nőnének a kornak. A "pszichés tér", a hagyomány forrásairól ha lemondunk, mi lesz?
Azért írom mindezt, mert az Evangéliumra, keresztény vagy más vallási hagyományunkra is rá kéne látnunk. Annyira önnön felszíneihez igazodó ez a kor, hogy elvész benne a kis és a nagybetűs hit is.
Két haiku fekszik előttem és a vasárnapi evangélium. "Zsákhordó-lepke lárvák hangja; Ó jöjj kunyhómba, És hallgasd sírásukat." (Bashó) Hozzáolvasom R. H. Blyth értelmezését. Nincs szentek közössége a dolgokkal való közösségünk nélkül. Sodó a költő mondja a minomushi (e lepke) hangjáról: "Gyenge, bizonytalan hangja érint meg bennünket." A valóságban e lárvák nem sírnak vagy adnak bármiféle hangot.
Issa haikuja. "Az idős kutya/ Mintha megilletődne/ A földigiliszták dalán." Talányos sorok. Az ősi japánban azt hitték, hogy a földben lakó férgek adják a ciripelő hangot. Azt mondják ez a tévedés annak volt köszönhető, hogy összekeverték a föld alól a lótetű hangjával. Az öreg kutya fekszik a nyári napon, feje a mancsán, szemei egészen tárgra nyitva. Mintha hallgatna valamit, talán épp a földi rovarok énekét. Amik épp alatta mozognak a földben.
Az evangélium is ilyen egyszerre megértett és meg nem értett benső "zene". Értelmünk, érzékeink közönyét le kell győznünk. Megfigyelnünk a sorokat. Tényleg muzsika hallik a bennük hordozott történet talajában. Figyelni, szemlélni, elidőzni e képek tartalmán, mint Bashó vagy Issa haikuversén. Mint a gyöngyöző gyanta, kicsordul e megtörtént történet. Valami csoda folytán, a világ milliárd egyéb eseményére szétszóródó emberi tekintet: megfigyelte, megőrizte, majd leírta ezt a történetet. Billiárdnyi emberi mozdulatból, ezt az egyetlenegy mozdulatsort. "És odahagyva Názáretet, elméne és lakozék a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain;Hogy beteljesedjék, a mit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája, A nép, a mely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és a kik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada."(Mt 4,13-16)
A kor, ha nem ül le szent szövegei mellé, vak marad. Időt kéne töltenünk dolgainkkal; arcainkkal. Mert megfigyelted-e, hogy emberi tekintetünk olyan: amit és akit hosszan néz, életre kelti azt. Utcát, templomot, országot, ételt, bort, szájat, szívet, bőrt, hímzést. Szemünk ír, írni tud, teremteni. Bárcsak időzhetne bennünk a világ. S érzékenyülnénk általa a szeretetre. Mert ez a rá-hangoltság, ez a finom-hangolódás az evangélium. A "kegyelem." Tanítványság. "Ahogy hűvösödik,/ A rovarok éneke szintén/ szintén összehúzza magát." (Issa)
2011-01-21
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése