Világosság
A-év, 3. hét, V. (Mt 4,12-17)
Bach Musicalisches Opfert-jét hallgatom. A darab első három emelkedő hangja mintegy mély lélegzetvétel. A negyedik kiáradó lélegzet: Teremtés kezdete. Az első ütemekben a világosság születését látjuk - majd fokozatosan felragyog a világosság. Élet, tündöklés, bőséges ragyogás bomlanak ki. "Zebulon földje és Naftáli földje, a Tenger melléke, a Jordánon túl, pogányok Galileája! A nép, amely sötétségben lakott, nagy világosságot látott, és akik a halál árnyékában laktak, azoknak világosság támadt" (Mt 4,15-16).
Az evangélium középpontját láthatod. Szív és arc. Mint Rembrandtnál, aki gyakran alkalmazta a kiemelés módszerét, a főszereplőre fénysugár esik. Isten Arca ragyog. De épp vele kontrasztban érted meg, hogy mi magunk sötétségben, de legalábbis árnyékban vagyunk. A nagyközösségek útjai jelenleg tényleg azt mutatják, hogy szív, arc, és értelem mintha tényleg árnyékban járna. "Ettől fogva kezdte Jézus hirdetni: 'Térjetek meg, mert egészen közel van már a mennyek országa'" (Mt 4,17).
"Egészen közel." "Egészen közel lenni" valakihez. A közeledés - Istenhez, emberhez - mindig életet, megmagyarázhatatlan feszültséget indukál. Közel jutni ahhoz, aki világosságba öltöztet. Ez a párbeszéd születése. S figyeld meg, amikor legközelebb jutunk, hogyan csendesedik a leggazdagabb beszéddé az ember. Amikor barátok ölelik át egymást. Amikor a kisgyerek - sohasem lehet felnőttebb tette - puszit ad. Vagy a csók, amiből élet születik. S látod, az örömhírben, az evangéliumi kompozícióban hogyan képes felfényleni az ember? "Világosság támadt." A világosság, a testté lett Isten Fia, mint a kinyílások kinyílása, a legteljesebb kommunikáció. Azzal, amit te tudsz nyújtani a másiknak. Megtestesülésetek képes összeköti az áthidalhatatlant. Az embert és az Istent. Téged és az embert.
2002.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése