Arcszületés

Arcszületés (foto: balintbeckett)

Arcszületés

A-év, 1. hét, Cs. (Zsid 3,7-14; Zs 94; Mk 1,40-45)

Miért szeretjük meg a Földet? Mert, mindent megszeretünk, amit, akit sokáig nézünk. Az emberi nézés a kötődésre van hangolva. A kötődések, az együvé tartozás kialakítására. Ugyanez igaz az elmélyedt meghallgatásra is. Amire odafigyelsz, amire „odaügyelünk", belénk ívódik.

Ezért fontos az „első látás", az „első hallás". Az első oda-figyelés; az „az első szerelem." Bizalomban látni a világot, a személyt: döntő élményünk. Ekkor ereszt bennünk gyökeret a világ, egy-egy találkozás. Ősbizalom ez. Ennek az ősbizalomnak a kalandja kísér bennünket. Megjelöl már az alapoknál.

A gyermek és a világ első tekintetváltása ilyen. Lombok, virágok, állatok, az első játékok; hozzátartozói „befényképezése". Az első naplementében gyönyörködni, pillangó színes szárnyában, ceruzák és vonalak, festékfoltok kifejező erejében: itt tanuljuk meg elsőként szeretni világunkat. Bizalommal elfogadni, hogy a történelem, ami megtörténhet velünk: jó. Mert magában hordozza azt az első bizalom teli találkozást. Mert világunk „tudata" ezekből az első, boldog tekintetváltásokból született meg.

Ilyen élmény, ennek az élménysornak az elején a gyermek és az anya tekintetváltása. Hosszú, időben nem mérhető órák, csendes figyelések. Ahogyan a gyermek tanulja anyja arcát; s táguló körökben, a közvetlen hozzátartozókét. Megszereti e vonásokat, feltétlen kötődésként. A családban cseppkőként, így tanuljuk meg összerakni az összetartozás mozaikját. Végérvényesen széppé érnek bennünk szeretteink.

Ilyen élmény a barátság, és különösen a szerelem. Utóbbi tulajdonképpen visszakapcsolás, megismétlése az anya és gyermek közötti bizalom csodájának. Valami végtelen mélységből, archaikus bizalom szabadul fel. Két lángoló napkorong egymásba néz, egymás fényét és vonásait tanulja. Ezért nem meglepő, hogy mély barátok jónak, s elmélyedt szerelmesek szépnek látják egymást. A legjobbnak és a legszebbnek. Egyébiránt, úgy tűnik, az emberi arc szépsége, nem kész adottság. Mindig: születik. Mégpedig bizalomból, elmélyedésből.

Ugyanígy a tekintetváltás titkos története: a hazaszeretet születése. Az Istenszeretet születése. A könyv, az olvasás szeretete. Bizalomban odaadjuk magunkat betűnek és szónak; s hagyjuk képzeletünket vezetni. Az Istenarc születése bennünk, talán a legkomplexebb történet. Szintézis? Mert magába foglalja a fenti bizalom-találkozásokat. S az anya, a táj, a szerető társ, a barát, a kultúra, a szülőföld megszeretése − nem alárendelő viszonyban van az „istenarc születésével." Igen, ezt a kifejezést használom, mert az „istenarc születése" más, nyilván több is, mint az „istenkép" kialakulása bennünk. Viszonyuk nem hierarchikus, hanem szigorúan mellérendelő. Az „Istenarc" ugyanis nemcsak magába foglalja életünk ős-bizalmait. Jóval több, s ez a mellérendelés lényege: azokból jön létre maga is.

Az ősbizalom élményének alapfeltétele: a pszichés tér, vagy lelki tér. Ez az, ami kiolt az emberből és közösségeiből − épp az emberre nem figyelő kultúra. Valahogy nem marad idő, intimitás a fenti „tekintetváltásokra." S ha nem szeretjük meg az „anyát/apát", a „szerelmet", a „barátot", a „könyvet", az „együttlétet", „kultúrát" és „szülőföldet" − szó szerinti önmagunkat −, nem fogjuk megszeretni „Istent" sem. Mert nem mélyedünk el életünkben. Nem figyeljük meg az arcainkat megbiztató, s identitásunkat megerősítő Arcokat. S boldogtalan lesz az a kor, ahol nem hordozzunk magunkban ezeket az elemi „társainkat."

Muszáj felvetni ezeket a viszonyokat. Épp korunkban. S az imént nem is „istenhit" vagy „nem-istenhit" kérdéséről beszéltem. Hanem az Isten-arc születéséről. A közös vér- és érrendszerről, melyben a Bizalom pulzál. S e kérdésfelvetés fényében igenis vannak evangéliumbeli alaphelyzetek. Úgymint: lepra, vakság, bénult járás. Szimbolikusan, és összegezve: figyelmünk, elmélyedt látásunk betegsége. „Odament hozzá egy leprás, aki könyörögve és térdre borulva így szólt hozzá: ʻHa akarod, meg tudsz tisztítani.'" (Mk 1,40) Azaz: ha akarod, megfigyelhetsz engem. S ebből valami kölcsönös, egész világom magába foglaló viszony születik. Életed idejének új érzéke.

2011-01-13