Egyszerre benneállni

Téli részlet (foto: balintbeckett)

Egyszerre benneállni

Egyszerre benne állni a hagyományban, és egyszerre előtte járni. Mint első megszólalásainak egyikén e Jézus nevű, első században élt (ókori nevén) palesztíniai férfi teszi. Szavai frissek. Először szólal meg nyilvánosan, mint tanító. Úgy is elképzelhetjük, hogy ezen első szóig folyamatosan ért; szüntelen benső növekedésben. Kissé statikus és romantikus leegyszerűsítése a dolgoknak, de valójában igaz. Mint a nyelvet tanuló gyermek, s később a felnőttvilág gondolatait elsajátító ifjú: előtte maga is odafigyel, amit hall. Kora vallási megnyilvánulásaira. Mint a nyelvbe beavatást nyerő gyermek, ténylegesen kora ajkán függ. Vallási, kulturális kijelentések súlyát méri le. S közben egészen biztosan, figyeli a szavain túli embert.

Egyfajta „antropológiai várakozás" ez. Figyelem az emberi arcra; az ember járására a történelemben. Megfigyeli a vallási kijelentések és emberi életek viszonyát. Élő, szövevényes, tehetetlenségektől és emberi nagyságtól terhelt viszony. Hisz minden vallási reform, megújulás, új gondolat: „e termőföld – mag" viszonyból születik. Egybevetni útjaink és a Törvény illeszkedését. Mert a kettő között születő szakadékban tűnnek el világunk valódi lehetőségei.

Tehát megfigyelni a kort. Kifejezni. Elmondani történetét: emelkedését és zuhanásokét. Előtte járni a kornak, s nem, amit általában s kollektíven választunk, elaludni benne. E tanító szavai történelmi ébredés. El tudja mondani a kor történetét. Ki tudja fejezni, milyen az, amikor egy korszak önmaga előtt járhat. Amikor önmaga fölé képes nőni. Jézus tulajdonképpen a kor „szerelemképességét" írja le Istene iránt. Mi történik a korral, amikor az hirtelen önmaga fölé nő nyitottságban, jövője iránti felelősségben. „Az Úr lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét." (Lk 4,18-19)

Ennek kontrasztjában szorítanak a kollektív elalvások. S ne gondoljuk, hogy a történelem alvása valami passzív dolog. Ellenkezőleg. Amikor egy ország, vagy Európa alszik el, ez az alvás csupa dinamika, csupa felszínre törő agresszió. S elsőként az emberek, a helyi közösségek alszanak el. Egymásnak feszülnek, harcban, véleménykülönbségben az első adandó alkalommal. Választási kampányokban; „sajtó-szabadságjogokért" demonstrációkban. Mint most is. A honi médiatörvény-szabályozás európai és otthoni vitái kapcsán. Ez a gyanú kikapcsolhatatlan hermeneutikája. Tiltakozunk; de a tiltakozás ereje sodródásunké is. Ismét energiák mennek el a semmibe. Történetmondások, és ellen-történetmondások. S közben képtelen megújulni, s párhuzamosan megnyugodni a nemzet, amiben élünk.

Most a konzervatív oldal próbálkozik meg a történetmondással. Ám, látni, amint az már régóta kollektív örvénye a magyarságnak, képtelen olyan „történetet" mondani, ami kifejezné a közös passiótörténetet. Ki akarják hagyni az „árulókat", a „megszálló katonákat", a „vámosokat", az „idegeneket"; baloldalt, szabadgondolkodást. A kellemetlen részleteket. Ami akadályozza a nagytörténet egésze gördülését. Fortélyos határkiigazítások a status quo árnyékában. Tagadva a közösség „árnyékait" (Jung). A történet ott van kudarcra ítélve, hogy úgy akar evangéliumi (megváltástörténet) lenni, hogy nem meri, mert nem is tudja, integrálni a sebzett múltat. Az evangéliumokban azt látjuk, hogy minden szereplő ott van. Helyi értékén. Tetteivel, szerepével. Mert az Evangélium szem előtt tartja: Pilátus, Heródes, a centuriók és legionáriusok, templomszolgák, Kajafások utódai − majd megérkeznek az evangéliumba. Amint ez be is következett. A kegyelem minden szereplőé. Mondhatjuk, „transz-generációs", nemzedékeken átívelő természete van.

S Jézus első gyógyítás-történetei az Írásokban, épp ebben erősítenek meg. Azért képes gyógyítani, mert kilát a korból. Kora előtt jár. S egészen biztos, hogy majd egy korát evangéliumként olvasó új nemzedék képes lesz mélyebbre látni a mánál. Úgymond, „nemzeti integrációban" gondolkodni. Meghallgatni a kor kibeszéletlen passiótörténeteit. Igen, talán olyan mély kezdetektől, mint az István-Koppány törés; mint a közös Evangéliumvesztés kezdetei.

2011-01-12