Éjszakai repülés

Ünnepi asztal (foto: balintbeckett)

Éjszakai repülés

A-év, 1. hét, Sze. (Mk 1, 29-39)

Egy barátommal beszélgetve, mondja, hogy az írásokban várja a közéleti áthallásokat. Kérdezi, mennyire érzékelem a hazai helyzetet? Vannak láthatatlan, évek alatt megalapozott szálak. Nem, nem engedem el az ünnepek hangulatát. Új évet ünnepeltünk néhány napja. S az szúr szemet, a nyugati média-tiltakozások hangnemében és tartalmában − a magyar médiatörvény ellen −, mintha nem is lett volna új év. Mintha nem léptünk volna át egy fontos lélektani küszöböt. Nem az otthoni konkrét helyzetről beszélek. Az itt kinn dagadó hullámokról. Nem tetszenek az arctalan kritikák. Nem tetszenek egy ország méltóságát és szuverenitását semmibe vevő újságcímek. Egy néppel, egy népről, egy ország kormányáról így nem beszélünk. Akkor sem, ha érvelhető igaza van a kritikának.

A verbális agresszió gyökerénél, ezt látom, az Európai Unió identitásának problémája áll. Gazdasági identitásként, vagy kulturális identitásként definiáljuk Európát? Máig nem tisztázott. S megingó önazonosságok tiltakoznak erőből. A sajtószabadság fontos ügy; különösen a mindenkori hatalom ellenében és annak kontrolljaként. De a démonizálás, a hatalom démonizálása intő egyensúlyvesztés. Milyen szabadság nevében és hogyan démonizálunk?

S honi helyzetünkbe visszatérve. A sajtószabadság védelme fontos. Ám, az ellen ki tiltakozik, ki emelt szót időben, hogy „sajtó" és „hatalom" régóta nem foglalkozik, mondjuk úgy, az elmélyedés szabadságával. Az elemzés, az kommunikáció emberi- és lelki közegének sérülésére − évek óta megy − nem mutatunk rá. Mert képtelenek vagyunk szélesíteni a hermeneutikai kört. Évek óta nem tágul a szemhatár. Szűkülő körökben egymáshoz préselődünk. S ha a szellemi horizontok összemennek, mint a darázsraj, mind agresszívebbek leszünk. Kis szellemi területen.

Nem tudom, kinek mi a szemhatár tágulása. Emberi kapcsolatok. Szerelem. Megbocsátás. Újrakezdése megkopott, töredezett életpályának. Könyvek, korra rálátó gondolatok. Vagy egyszerűen, legalább a felnőtt szívben, gyermekeink arcáról leválasztani a kort. S így az evangéliumunk-korunk fölé hajolni.

„Este pedig, amikor lement a nap, hozzá vitték a betegeket, és a megszállottakat is mind; az egész város összegyűlt az ajtó előtt. Sok, különféle betegségben sínylődőt meggyógyított ekkor; sok ördögöt is kiűzött, és nem engedte beszélni az ördögöket; azok felismerték őt." (Mk 1,32-34.)

Az ünnepeket őrizni. Egy normális világban, még ereje, dagálya, partjainkra áradása van karácsony és újév békéjének. Ismételten kiáradni képes. Valahogyan így kéne erőfeszítést tennünk, bemenni a mába. Azaz emlékezni tudni, meríteni tudni az ünnep együttlétéből. Az irány, amit az evangélium mutat, ugyanaz. „Nagyon korán, szürkületkor felkelt, kiment, elment egy lakatlan helyre, és ott imádkozott." (Mk 1,35) Visszatér ő maga is, az „ünnepből" erőt meríteni. Különben elsodorná ítéleteit a kor. Nos, ebben a mindennapi tülekedésben meglátni a tiszta forrást. Ez az útjainkba rejtett út.

*

„Oly ismerős vagy, mintha hajdan / éltél is volna már velem, / Másoknál, otthon, utcazajban, / Meglátom arcod, hirtelen. / Te jössz, ha halk nesz kél mögöttem, / Ott vagy te, bárhol is legyek, / Hallom kopogni éji csendben, / Közelgő, könnyű léptedet. / Mondd nem te suhansz mellettem, láthatatlan, ha ajtót nyitok? / Légből, párából szőtt alakban, te álmaimból támadott. / El-eltűnődöm néha, nem te ültél a szérűskert alatt? / Egy sír gyöpén, a cinteremben, karton kendődben, hallgatag?" (Alexandr Blok, Oly ismerős vagy).

2011-01-04