2022. augusztus 3., szerda

Guti erdő (árpád-kori templomrom)





Nyíradony határában, a Gúti erdőben, a 13. században épült meg a Gutkeled nemzetség, Boldogságos Szűz tiszteletére felszentelt román stílusú monostora.  

Az árpád kori templomrom törékenységében is figyelmet parancsol. A tizenhatodik században a falu, melyet szolgált kihalt. A török-tatár dúlást soha nem heverte ki.  

Szinte megmagyarázhatatlan, hogy mindössze három fala, s az egykori bejárat, ennyire képes felidézni a templom teljességét. Történelmi hologram. Képes megidézni az elveszett, és mégis jelen lévő egészet. 

Számomra e rom zarándokhely, mely Isten, természet, ember hármasának sebzettségéről beszél. Az ökológiai (morális) katasztrófa, melynek örvénymagjába közelítünk, kétszeresen is szentté teszi e helyet. Mélyen szimbolikus, ahogy csonkult falaival a liget közepén áll. Feltárulva erdőnek, Napnak, és embernek.  

Forró nyári dél. Az akác-lombok alatt mégis hűs. Támadó szellő. Felfigyelek a susogó hangra, ami a rom mögül tölti be a tisztást. Óriási nemes nyárfa levelei a forrás.  

Eltart egy ideig, amíg megértem, honnan ilyen ismerős ez a susogás. Mintha tengerparton lennék. A fodrozódó hullámok hangja ilyen. Ahogyan kikapcsolhatatlanul, fáradhatatlanul beszél a tovább már nem szelídíthető tenger. Emberi nyelv és zene előtti ősmorajlás. Bach zenéje majd ebből a zaj-káoszból emelkedik ki. A templom-rom, a kultúra irányjelzőjeként tudja ezt. Különösen az egykori kapu-bejáró előtt állva, azon átnézve érzem ezt.  

S mint mostani templom – épp a lényegest mutatja. Nem fal-freskókat, szentképeket látunk, hisz falak nincsenek. Mégis, a perzselő most mártírjait látjuk. A föld alatt is szomjazó fákat. Az emberi tűzkemencébe dobott természetet.  

A lombok zöldjében (a fenti elfedett apokalipszis) azonban látni a béke legtelejesebb megfogalmazását. Ha lenne türelmünk kivárni, dám-szarvasok vonulását a boltív keretébe foglalva.  

Ezen ajtón átnézve tisztán látszik a háború. Dámszarvasok helyén, ahogyan hadigépek vonulnak. A Templom-rombolásra eladott fegyverek. Igen, a rom-templom egykori (és mostani!) szentélyében még felháborító az ukrajnai háború. Az egykori falak, tudássá kiegészülve, a bachi őstenger nyelvén adják tudtul a megfellebezhetetlen ítéletet. Nincs felmentés.  

 

3.08.2022 


Nincsenek megjegyzések: