2009. február 23., hétfő

Anastasis ikon




Anastasis ikon


B-év, 7. hét, K./Szent Mátyás apostol ünnepe (ApCsel 1,15-17.20-26; Zs 112; Jn 15,9-17)


Hamarosan, szerdával, kezdődik a böjt. Mely Isten böjtje is. Már megkezdte, előbb mint mi. Beszéde a szeretetről a legáthatóbb izzás, nemcsak kifelé sugárzik - de bensőjébe, "Isten böjtjébe" enged bepillantanunk. "Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben." Az izgat, honnan érkezik ez a szeretet és tiszta figyelem? Hol, s hogyan születik meg az Isten Fiában? Mert egészen bizonyos, hogy ezek az intim és testet-lelket átható találkozások, döntőek voltak a Tanítványság elfogadásában; és a benne való megmaradásban. "Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében." E mondatokon érezni, hogy szó szerint így hangzottak el. Figyelmes füllel még a szavakat összekötő szüneteket is kihallani. A szeretet szavai benne maradnak emlékezetünkben; szfragiszként, pecsétnyomatként hordjuk. Eltörölhetetlen jegyként, mint ahogy keresztségünk tudatát is Isten szerető szavaként őrzi lelkünk. "Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen, és örömötök teljes legyen. Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket." Ám ami épp így izgat bennünket, e szeretet eredete. S ez nem más, mint Isten böjtje. E szavak másik oldalán, ott van Isten szüntelen figyelme. Minden élőre; s minden életből kihullt lélegzetvételre; legyen az emberé, növényé, állaté. Ha van az evangéliumokban "aranymetszés", akkor az ebben a mondatban összpontosul: "Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért." Isten szeretete, mindig böjtjével határos. Sőt, gyászával. Nem tudom kiverni fejemből a képet, az Anastasis (Feltámadás)-ikon jelenetét, Krisztus pokolra szállását. Bizonyos vagyok benne, hogy Hádész-beli utazásában - kereszthalála és a Feltámadás közötti napokban - a szeretetnek ugyanezeket az izzó szavait mondja el. Ezek a szavak törik meg az alvilág/poklok hatalmát. Mert Istenben nincs kettős beszéd. "Barátaimnak mondtalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket." Mai szeretetvallomásának gyökerén - ottani szeretetvallomását találjuk. Isten a Fiú Hádész-beli utazásában majd átéli a veszteséget, amit csak a történelem hordoz. Böjtjében el tudja fogadni az élet vesztéseit, benne a szeretett Fiúét, hisz ő is az elveszettek közé fekszik. S a veszteség elfogadása, teljes elfogadásában újul majd meg minden Értelem. Új jelentés születik - lélektanilag is az elveszett múlt elfogadása és megőrzése a szeretetben az előfeltétele a növekedésnek -; új válasz, teljes jelentés. A Feltámadás. Ne feledjük, Jézus szavai az utolsó vacsorán hangzanak el: a lábmosás, és az Eukarisztia kenyere és bora, a Bárányvacsora vétele után. Izzásukban és gondolatiságukban ezt a Megújulást vételezik elő; Isten húsvéti benső tapasztalatából fakadnak. "Arra rendeltelek benneteket, hogy elmenjetek, gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon, s hogy bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek." Mint Bach angol szvitjeinek lendülete, olyanok sorai. Mindennapi, "böjttelen" szavainkat, melyek harsogják, hogy képtelenek vagyunk legkisebb elgondolásunkról vagy birtokunkról lemondanunk - kordonokon innen és onnan -, mégis meg, és legyőzik ezek a szavak. Mert kitöltik az űrt ember és ember; magyar és magyar között. "Azt parancsolom nektek: szeressétek egymást!"


2009-02-23


Bach 3. angol szvit: http://www.youtube.com/watch?v=AOnXyVxsZ_E




Nincsenek megjegyzések: