Visszatért békegalambok a pápa erkélyén, Szent Péter tér
Krízis és elmélyedés
B-év, Urunk bemutatása (ünnep) (Mal 3,1-4 vagy Zsid 2,14-18 Zs 23 Zsid 2,14-18 Lk 2,22-40)
A mai ünnep egyben a megszentelt élet - szerzetesi szolgálat - világnapja. Az evangélium arról tájékoztat, hogy a kor szokásai szerint a gyermek Jézusért szülei áldozatot ajánlanak fel a templomban; s egy idős ember, Simeon, jövendöl e gyermek majdani szerepéről. Mégis, Lukács e sora ragadja meg a figyelmem: "A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt vele." Ilyennek látjuk mi, "kora" a gyermeket. Nagyítóüveggel gyűjtöttük így egy pontba a napfényt gyerekkorunkban (emlékszem, száraz fűszálon, papíron, s vártuk hogy égjen) - ahogyan erősnek, bölcsnek, mindent tudónak akarjuk látni. Lukács e sora, így, pillanatkép nemzedéke várakozásáról. Önkéntelenül is elmondja, hogy a Gyermek - épp úgy, mint bármely társa - korának krízisébe született bele. Épp úgy, ahogyan most bennünket is körülölel a kultúra és gazdaság (magjában ugyanazon) krízise. Ez az évtizedeken, évszázadokon belüli észleletlen zuhanás izgat. Mitől az "idők teljességében" érkezik a krízis keresztjén, velünk együtt, már eleve ott lévő gyermek? A szertartásrend, amin öntudatlanul áthalad, egészen biztos, hogy csak a felszín. Zsidó gyermekként lép be egyetemes történetünkbe; ám ez csupán kezdet. "Minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve'' [Kiv 13,2.12];.áldozatot mutassanak be, amint az Úr törvénye mondja: ,'Egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.' [Lev 12,8]" Ami megrendítő Jézus történetében, ahogyan kora és korunk, tanítványi környezete el tudott mélyedni ennek a közénk született Gyermeknek/személynek a másságában. Simeon jövendölése elővételezte ezt a mélyére-hatolást: "Karjaiba vette őt, és Istent magasztalva így szólt: ,,Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim a te megváltásod [Iz 40,5], melyet minden nép színe előtt készítettél [Iz 52,10], világosságul a pogányok megvilágosítására [Iz 42,6; 49,6] és dicsőségére népednek, Izraelnek'' [Iz 46,13]." Az egyház tanítása szerint a Szentlélek vezette a keresztény közösséget mind beljebb a Fiú titkába. Ez igaz. Azonban könnyen szem elől tévesztjük, hogy ennek az elmélyedésnek épp így alapja és előfeltétele a kor krízise. Fontos felismernünk, hogy egy válságban lévő kor volt képes kiolvasni és kitapasztalni a Fiúban lévő "növekedést", "erősödést", "bölcsességet", és "kegyelmet". Az első századok nagy dogmatikus tisztázásai (Szentháromságtani, kegyelemtani, mariológiai hitigazságok megfogalmazása) ennek a krízis-dialektikának a következménye. Az, hogy Isten épp imént említett benső élete közösség, Háromság, "krízisfelismerés". "Apja és anyja csodálkoztak mindazon, amit róla mondtak. Simeon megáldotta őket, anyjának, Máriának pedig ezt mondta: 'Íme, sokak romlására és feltámadására lesz ő Izraelben; jel lesz, melynek ellene mondanak; és a te lelkedet tőr járja át - hogy nyilvánosságra jussanak sok szív gondolatai.'" Hatalmas biztatás ez korunknak; gazdasági-kulturális válságunk közepette. Egy normális világban, ha helyes teológiai- és intellektuális mintákat követünk az egyházban, a hitben - egyházi hagyományban - való termékeny elmélyedés ideje ez. Hozzájárulni tudás társadalmunk krízisét megoldandó; félelmeket oldva; a szeretet új viszonyítási pontjait közösen felfedezve a világgal. Bizonyos értelemben a krízis, mondhatjuk, mindig "szerzetesi idő". A szerzetes közösségek ideje, ahol tettben (elesett közös világunk szolgálata) és szóban vallhatunk, szenvedélyes módon, hogy világunkhoz tartozunk; hisz benne növekszik a Gyermek. Persze, fájdalmas dialektika a krízis dialektikája. Most válik el, hogy kereszténységünk narcisztikus ("löfebrista") hatalmi játék, idejét múlt főpapi minták mentén; vagy valós együttélés a társadalommal. Mert nemcsak a holokauszt tagadása létezik, hanem a valóság, a közös krízis tagadása - a zsinati programé -, amelyhez Krisztuson keresztül tartozunk. A papság és a szerzetesség bevallott krízise, alkalom lehet az egyház és a kultúra távolságának újra-gondolására; s önnön távolságunkéra Krisztustól.
2009-02-02
http://magyarkurir.hu/?m_id=1&m_op=view&id=25591&rovat=10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése