Összevágott arcú Krisztus, szerb ikon, "Nem tudunk elvesztéséről"
Ilyet még nem láttunk
Az evangéliumot olvasva egyre mélyebb tisztelet tölt el Jézus iránt. Érdemes hosszabb időn át figyelni őt. Mert, igenis, megfigyelhető, fokozatosan kivehető mássága. Korához, korunkhoz, saját reakcióinkhoz mérten jelentkezik ez a másság. Jézusban nyomát sem találjuk "nárcizmusnak", amikor az ember önmaga kicsinységét, kényelmét választja. Vagy a bezárkózást egy közösség vélt "öncirógatásába", amikor a "kisember" a hangjának erőt kölcsönöz, és identitását doppingolja - bebújva a kollektív izzása mögé. (Politikus "gyógyítóink" között nem egy ilyet találni. "Nyakkendős hangfalak bömbölnek olcsó igazságot." /Bikini, Jólét/) Jézus azonban a legnagyobb természetességgel hántja ki magát várakozásainkból. Ő Gyógyít. Nem manipulál, hanem visszatükrözi az emberekben bekövetkezett kinyílást és reményt. "Sokan összegyűltek, úgyhogy már az ajtóhoz sem fértek, és hirdette nekik az igét. Közben odajöttek hozzá néhányan, akik egy bénát hoztak, négyen cipelték. Mivel nem tudták eléje vinni a tömeg miatt, kibontották a ház tetejét, ahol ő volt, és átlyukasztva azt, lebocsátották az ágyat, amelyen a béna feküdt. A hitüket látva Jézus így szólt a bénához: 'Fiam! Bűneid bocsánatot nyertek.'" Sajnos, nem értjük másságát. Kultúránk képtelen felfogni őt nárcizmusának/önszeretetének szüntelen kivetítésein át. Pedig itt van közöttünk egy minta, hívő és nem hívő számára elérhetően. Kulturális minta, azaz egyetemesen érvényes "ikonja" az élet szerveződésének.
Peter Homans írja az Elvesztés képessége (The Ability to Mourn, Disillusionment and the Social Origins of Psychoanalysis) c. munkájában, hogy kultúránk "fantázia-kultúra". A régi közös, keresztény örökség összeomlott - ebből szakadt ki a szekuláris modernitás, és a posztmodern, amiben élünk. Alaptézise, hogy elhamarkodott volt a teljes különválás. A judeo-keresztény "közös kultúra" és "modern tudományos világunk" nem állíthatók mereven szembe. Modern világunk képtelen volt "meggyászolni" veszteségét, a minőséget, amit a hit világával elveszített. Homans észleli a tényt: a "közös kultúra" elvesztése nyomán felszabadultak az "álmok". A modern kultúrában eluralkodó fantáziaműködést azonban nem tudtuk, máig nem tudjuk "mederbe terelni". A Freuddal megszülető pszichoanalízis megpróbálta kezelni a nyugati embernek ezt a lázát; inkább kevesebb, mint több sikerrel. Valóban, kettétört kultúrában élünk. A vallást szekuláris világunk továbbra is elfojtásként kezeli. A hívő, nem narcisztikus gondolkodás, nincs is jelen a közbeszédben. Helyette tovább építgetjük - s beléjük gabalyodunk - a fantáziák hálóját. A politika jól megkonstruált píárgépezetét; amikor a politikusok ragyogóan kihasználják, "összegyűjtik" a felszabadult félelmeket, benső rém-képeket, és vágyakat. Ugyanígy, egy "fantáziakultúra" részeként gerjesztjük a túltermelési válságig a "gazdasági fantáziát". A tőzsde, tudat alatt, nem más, mint konstrukció - a test kivetítése: "pánikol", "egészséges", "lázas", "esik", "felkel", mondjuk. Működése mögött a múltját - nem narcisztikus Istene elvesztését - meggyászolni képtelen, "fantáziáló" emberi tudatunkat találjuk. Kételyt, szorongást, vágyakat. A gazdaság az új "misztikus test"; kanalizálatlan "álom-működéseivel."
Nos, e kitérő után látom úgy Jézus Krisztust, mint aki épp ezt az instabil világunkat gyógyítja - szó szerint józanságával. Az a minta, melyet ad - képes mederbe terelni kultúránk értelmünkre-testünkre-lelkünkre áthúzódó lázát. Mert ő a legnagyobb természetességgel hordozza magában az Ó- és az Újszövetség egységét. Benne nincs megtagadott ó "közös kultúra" és azzal szemben álló "modern". Isten egyetlen, egységes szeretete egyedül emberi szükségeinkben hosszabbodik meg. Gyógyít; és örömmel tanít. "Sokan összegyűltek, úgyhogy már az ajtóhoz sem fértek, és hirdette nekik az igét" Isten önzetlen örömét látjuk és tapasztaljuk. A minden kételytől mentesen az ember mellé odalépő (isten)embert. Aki ugyanezzel a mozdulattal lép át kulturális töréseinken, a gyanú múlt és jelen között húzódó határvonalain. Ez az, amire mondhatjuk, hogy "Ilyet még nem láttunk soha." Csak mernénk kérdezni tőle, s vállalni "töréseink" meggyászolásának titkát. Elfogadni, felfogni, amit-Akit-akiket elveszítettünk - s elkezdeni az őket visszahívó és befogadó evangéliumi otthon építését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése