Ámos Imre, Sötét idők
Sejtjeinkig mozduló program
C-év, 3. hét, K. (2Tim 1,1-8 vagy Tit 1,1-5 Zs 95 Lk 22,24-30)
Ébredés, érdekes beszélgetés a korai hírekben. Az illetékes humánstatisztikai intézet összevetette a mai és huszonöt évvel korábbi érték-választásokat. Korábban a társadalom 57 százaléka tartotta helytelennek a homoszexualitást, mára „egyneműek kapcsolatában", és gyermeknevelésében 17 százalék talál csak kivetni valót. A hit, a humán értékek, a családmodellek területén is hasonló, ahogy a beszélgetők nevezik, „attitűdváltozást" tapasztalunk. Az idősebb bemondó félig nevetve mondja a nyitóképről, „Annak idején ez volt a bűn, nem?" Attitűdváltozások. Apák, anyák nélkül felnövő családok, sodródó kapcsolatok, (a droghatárok, drogfajta és fogyasztói életkor) mind lejjebb és lejjebb vitele. Az európai törvényhozások mára ott tartanak, hogy kisebbségek jogai írják felül a többségi közösségek jogait, nemegyszer gyakorolt vallási értékeket. Attitűdváltozások. Egyre több iskolában szüntetik meg a nehezebb vizsgafajtákat − mert az a gyermek jogait sérti. Tegnap belenézek a University Challenge elődöntőjébe. A Jesus College Oxford kvíz-versenye az Emmanuel College Cambridge ellen. Történész, politológus, természettudományi hallgatók a csapatokban. Enciklopédia-világ. Döbbenet, az európai történelemről mekkora lyukak a leendő elitek fejében. II. Vilmos német császár, II. Miklós orosz cár ismeretlen, a huszadik századi kontinentális történelem fekete lyuk. A legdöbbenetesebb, bibliai alapismeretekből egyetlen csapat sem tudott helyes választ adni. Tulajdonképpen ez a világunk, ez a kulturális tér, amiben élünk, amiből táplálkozunk. Sem Isten, sem Isten hiánya nem beszédtéma többé. Istenfelejtésünk nem szégyenünk.
A „lelki tér", amit visszatérően emlegetek, tétje éppen ez. Fenntartani egy élő viszonyt kultúránk alapkánonjával. Amiből megszületik a hazaként megtapasztalt világ élménye. Hogy ajándékba kapott, művelendő terület az, ahol élünk. Nem a dekonstrukció, nem az állandó gyanú világa. Hanem szép, megcsodálandó táj, akibe másokat is meghívhatunk. Mely hazának, mely gyökerek érzett értéke inspirál, hogy óvjuk. Gazdagabbá tegyük közösségeit. És tartással bíróvá iskoláinkat. Nos, ez az, ami a „szent-szöveghez" való viszony nélkül nem megy. Legyen ez egy vallás alapszöge, vagy egy etikai program, egy értékadó, humanista eszme. Európai történetünkben, a Felvilágosodástól utóbbira is sok példa van. A zsidó-keresztény hagyomány − nyugodtan nevezhetjük judeo-keresztény felelősségnek is − feladata ez: bebizonyítani, hogy a Szövegbe való belépés által újraképződnek az elvesztett határok. Jó, rossz, élet, veszélyek, fenn és lenn, s főleg szeretet és szeretetlenség, irgalmatlanság és irgalom. Nem egyszerűen újra kijelölni, hanem újraélni Európa határait. S egy benne egy értékes haza határait. Ahol a határ az ősökkel való érintkezést is jelenti. „Ti vagytok azok, akik megmaradtatok velem kísértéseimben, én rátok hagyom a királyságot, ahogyan Atyám rám hagyta azt; hogy egyetek és igyatok a z én asztalomnál az én országomban, és királyi székre üljetek ítéletet tartva Izráel tizenkét törzse felett." (Lk 22,28-30) A felelősségnek ez a szabadsága ad tartást: nem elkótyavetyélni mindent egy rágógumivilágban, rágógumizenével, rágógumi politikusok közt, rógógumiiskolákban. Valahol a tét ez. Megnyitni a Tórát-Szentírást, judeo-keresztény felelősségünket, és így rálátni a mára. Érezni, hogy temetőinknek, tájainknak tartalma, bibliai története van; élő sejtjeinkig mozduló program.
2010-01-26
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése