Gulácsy Lajos, Naconxypanban
hull a hó (1910)
Naconxypanban hull a hó (egy Gulácsy-festmény és egy ország hátoldalára)
C-év, Vízkereszt utáni hét, P (1Jn 5,5-13; Zs 147; Lk 5,12-16)
Egyre nehezebb szavakba önteni azt, ami odahaza történik velünk. Egy barátom kér, írjak személyes levélben, milyennek látom az „odahazát". Meg fogom írni. Ehhez azonban egy kép izgat, Julia Kristeva Possessions című regényéből. Középpontjában egy anya és sérült gyermekének meg nem hallgatott szenvedés-története áll. A küzdelem, ahogy a süket gyermeket beszélni tanítja. E tulajdonképpen detektívtörténet az igazságot nyomozza. A személy társadalom által elhallgatott, és elhallgattatott szenvedését. A mindennapokon belülről írja le, hogy a korrupció és társadalmi kiégés hálójában vergődő „Santa Varvara" hogyan hagyja magára a nyelvében sérült embert. Kristeva nem könnyű utazás, de ez a mostani nem is a „jópofa dolgokat mondok" világa.
A regény, számomra központi képéről beszélnék legszívesebben. De nem tehetem. Mindig érkezik az aktuális „santa varvarai" pofon; megerősítendő Kristeva aggodalmait. A hatalom, mint egy önjáróvá vált, kontrollálatlan freudi test gyalogol át ezerrel, tovább, az életünkön. Semjén Zsolt a KDNP elnökének nyilatkozatára gondolok. „Beszéljünk nyíltan. Ez egy politikai feladat is volt: Gyurcsány Ferenc amortizálása. Ez százszázalékosan sikerült. Nagyon nagyot hibázott, hogy ebbe a harcba belement". Semjén Zsolt szerint a volt miniszterelnök énképe az volt, és azt mondta a szocialistáknak: „Azért vagyok én a vezéretek, mert én tudok harcolni Orbán Viktorral". „Neki abból lett volna politikai haszna, ha Orbán Viktorral tud megmérkőzni. De nem ért el hozzá: mert ott voltunk mi, Navracsics Tibor és én". Igen, beszéljünk nyíltan.
A kegyelem, vagy haláltáncukat elkerülő demokráciák világában, mert mégiscsak nevezzük gratia-nak az emberi növekedés alapját − elfogadhatatlan ez a hang. „Koppányok" és önjelölt „Istvánok" birkózzák bele az országot egy belső tatárjárásba. Mondtam, nem fogok jópofa dolgokat mondani. A „szimbolikus rend", az etikum világa odahaza megőrült. Nincs jobb szó rá. A marakodó politikai elitek a késő-kádári gyökértelenség reinkarnációi. Levitézlett elitek, negatív kisugárzású, megújulni képtelen arcok cserélik egymást; pártok élén, kampánystábokban. Vagy helyükön maradnak, mint a Fidesz 2006-os negatív plakátkampányának kiagyalói. A freudi igazság, hölgyek és urak az, hogy színlelt magyar demokratikus elitjeink, a „mi kis stabilizációnk", olyan, mint a régi vicc. „Hogy néz ki a szovjet laktanyában a fehérneműcsere? Iván cserél Ványával." Valahol így van ott a láthatatlan analitikus szál Kádár 1956-os rádióbeszéde, és a keresztény „teológus" Semjén Zsolt erőszózata között. Milyen világ ez? Ahol keresztények a „párt öklei"? Mivel több és különb ez a kulturális gyökértelenségéért szintén keserves árat fizető magyar baloldal „hatalomfüggésétől"?
KDNP-s barátaimtól előre elnézést kérek. Semjén hangjában azonban, a már ezerszer ismerős hübrisz, a konstantini egyház „freudi" sebe nyílik fel. Erőből, mindentudásból, konkvisztádorként előre. Hinni, hogy a rend majd rendet teremt. S közben nem látjuk, hogy a konstantini-latin mintából képtelenek vagyunk kilépni. Hiába láttuk, hogy az István-Koppány konfliktus nem hozott maradandó békét. A tatárjárás, Mohács, a három részre szakadt ország, Trianon, zsidódeportáció, és gulágok; ugyanaz a szál. Az ellenfél, a másság elhallgattatása. Meglehet, rövidtávon stabilizációt hoz a „likvidálás". Míg a krónikákat gyorsan megírják, kellő démont gyártva a legyőzött ellenfélből. Azonban épp a hosszú távú jövő az, ahol az ország legyengülése bekövetkezik. Hiába születnek meg a ciklusok végén az ellenkrónikák. Tagadva a zuhanást. A kihullást az evangéliumból. Hogy autizmusba, és süket-némaságba ájult a nép. Hogy aztán négy évente vitam et sanguinem. Életünket és vérünket. A további ájulásért. Mára tényleg hihetetlen az evangéliumbeli történet. Itt, a népszerűtlen népzene poszt-bartóki és kodályi országában. Ahol, valljuk be, politikai feladat elhallgattatni az evangéliumot. Gondolhatjuk-e komolyan, hogy fegyverek között gyógyul meg a haza? „Amikor Jézus az egyik városban járt, egy leprával borított ember meglátva Őt, arcra borult, és kérte: 'Uram, ha akarod, meg tudsz tisztítani engem.'" (Lk 5,12)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése