Samuel Beckett (Dublin, 1906. április 13. nagypéntekje -
Párizs, 1989. december 12.)
Kettős állampolgárság Beckettel
C-év, 1. hét, H. (1Sám 1,1-8; Zs 115; Mk 1,14-20)
„Míg egyszer aztán nem bírjuk tovább a szívtelen világot, s karunkba zárjuk az első kóbor kutyát, magunkkal visszük, hogy legyen akit szeressünk s aki viszontszeret, majd ellökjük magunktól….És újra ott állok, …ismét magamra utalva, nem azt hiszem soha sem léptem ki magamból…" (Samuel Beckett, Molloy). Nem tudom miért, szenvedélyesen szeretem Beckettet. Talán mert az Istentől való távollét mélységes krónikása. Szereplői, sorai annak az embernek a szeretet utáni vágyát sugározzák − aki képtelen újra rátalálni a szeretetre. Ha létezik a tudósok által feltárt anyag és antianyag, mint tükör-valóságok, akkor van evangélium és „anti-evangélium" is. Beckett sorai nem fikció, hanem az emberi szeretet stációinak valós állapotai. Az átélt evangélium és teljes hiányának határvonalán születik közénk Jézus szava: „Betelt az idő, és egészen közel van már az Isten országa: térjetek meg és higgyetek az evangéliumban" (Mk 1,14-15). Szóval, azért érzem értékesnek Beckett világát, mert ebben a nincstelenségben kapjuk a kegyelmet. Ekkor élhetjük át ingyenességét és szabadító voltát. Megtérésünk az igazsághoz gyakran azért olyan felszínes, mert valami hamis büszkeségből kifolyólag soha nem tudunk olyan mélyre menni, hogy átéljük a teljes kisemmizettséget. Jézus Tóra-keresztje (Chagall botrányos fehér-Krisztusára gondolok) az egyedül, mely elvezet az önismeret e középpontjába. Mikor kifosztottság és a másik felismert szenvedése, gazdagodás és a másik gazdagításának vágya, kiválasztottság és elvettetés, zsidóság és nem-zsidóság; hálaadás és kegyelem, egyek.
Nem gondolnám, hogy a Beckettnél ábrázolt „evangélium alatti világ" lehetősége a kegyelemre kitaláció. Becketté, épp mély vágya miatt a szeretetre, mégsem zárt világ. Ráhangolt, várakozó arra az „abszurdra", amire maga a kegyelem Forrása képes. Hogyan? Kire? Arra a Jézusra, aki az evangélium világát és teljes hiányát egyszerre éli meg. Aki „dicsőségéről lemondott, szolgai formát vett fel, emberekhez lett hasonlóvá" (Filip 2,7-8). A kegyelem ingyenességének − abszurditásának! − felismeréséhez hozzátartozik, hogy Jézusban meglátjuk, ő a kegyelemtől távol élőkkel is épp olyan mély közösséget vállal, mint „evangéliumbeli" tanítványaival. Átélnünk szeretetét így belátása annak, hogy épp ilyen szenvedélyesen szereti a szeretet valódi, becketti koldusait. A láthatatlan világát nem elég csak „felfelé" észrevenni. Ennyit látni a „természetfölöttiből" ugyanis nem több "templombajáró" gőgnél. A kegyelem világa, s ezt kéne eltanulnunk Istentől, már belül hordozza a megváltatlanság láthatatlan világát is. „Éjszaka /haza/ térni/ villanyt gyújtani// lecsavarni/ látni az éjt/ ablaküvegre/ tapadt arc" (Beckett, versek, Fűzfahangok). Mersz-e alázattal folyamodni e kettős állampolgárságért?
2005/2010-01-11
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése