You know the feeling when an angel sweeps past, just beside your heart? I call it an angel because, for a split second, it casts a ray of light on something unfinished in our lives — something still possible, realizable. That illuminated patch of being is the sudden birth of a plan, a vision.
I use the words passing and flashing — because this is the experience of the adult heart. Of that adulthood which must face, day after day, its own unfulfilled desires, its half-finished or never-begun dreams that pass through us as mere flickers of longing. Especially our youth is filled with such sparks. In those years, this inner meteor shower is almost continuous.
It is no coincidence that I speak of the experience of the adult heart. When we read a book, or listen to music — even as adults — a sudden image, a vision can flash up: something that longs to enter our present, to take shape there. What we glimpse — whether a project, an impulse, or a dream — is something missing from our life; it has its rightful place in it. It is absent, yet through it the world would become richer — and we too, for that is precisely why we catch sight of it.
As adults, we should pay closer attention to these invisible — and yet momentarily visible — tangents drawn toward our hearts. History, and every personal life, is full of such black holes, countless, unfulfilled stories yearning to be born. We ought to take them seriously. Each of us could name endless, almost banal examples: tidying a room; buying a small gift that no one expects; spending an extra hour in the autumn garden, weeding; carrying out a plan we have long postponed; a hobby; time given to a friend or acquaintance; painting a still life or a landscape, if one happens to be a painter.
And what makes this a passing angel — beside our hearts, or even beside the heart of history — is the positive charge of these visions. Precisely because we are adults, we can see them for what they are: beautiful stories missing from our world. If, through our hearts — through a single human life — these seeking, touching lines met at a thousand points (as realized stories), the history we live in would be incomparably more. Perhaps — indeed, quite likely — utterly different.
That is why it matters that, in these sudden passings, we recognize the angel. For then we are not filled with sorrow at seeing only unfulfilled stories. Because, let us admit it, as the heart of history looks now, that absence is objective. But once we recognize the angel — the sudden good idea, the plan we long to realize — we can love it. And from that recognition, the resolve is born (for we have seen an angel) that next time such a light flashes up, we will treasure it.
If out of a thousand angelic tangents even one remains in us as a true touch — it is already a victory. A small victory, yes — yet only through such small, carried-through acts can the world become more beautiful, more whole. And our own lives, drawn as tangents to this world, find their place within it.
3 November 2025
Érintő a szívhez
Ismerős az érzés, mikor angyal suhan el közvetlen a szívünk mellett? Angyalnak nevezem, mert egy ezredmásodpercre sugarat vet valamire, ami „befejezetlen” az életünkben. Ami megvalósítható. Egy hirtelen terv születése ez a bevilágított terület.
Az „elsuhanás” szót használom. A „felvillanást”. Mert a felnőtt szív tapasztalata ez. Azé a felnőttségé, mely nap mint nap szembesül be nem teljesült vágyaival, félbemaradt, vagy el sem kezdett, ötletként átsuhanó vágy marad. Különösen fiatalságunk van tele ilyen sziporkákkal. Ifjúkorunkban gyakorlatilag folyamatos ez a csillaghullás.
Nem véletlenül beszélek a felnőtt szív tapasztalatáról. Amikor egy könyvet olvasunk, zenét hallgatunk – felnőttként is bevillan egy-egy hirtelen kép, látomás arról, ami belekívánkozik a jelenünkbe. Amit megpillantunk – legyen az egy project – hiányzik az életünkből, itt lenne a helye. Hiányzik, több lenne általa a világ, s mi magunk, hisz ezért pillantjuk meg.
Felnőtt emberként nagyon oda kéne figyelnünk ezekhez a szívünkhöz húzott láthatatlan – és mégis megpillantott – érintőkhöz. Ezernyi, milliárdnyi ilyen „fekete-lyukkal” van tele a történelem és a személyes élet. Komolyan kéne vennünk ezeket a ki nem töltött, megszületésre vágyó történeteket. Mindegyikőnk számtalan, banális példát tudna hozni. Egy rendrakás a lakásban. Egy megvett, apró ajándék – amit nem kötelező megvenni. Az őszi kertben töltött extra óra, apró gyomirtás. Amikor valamit eltervezünk, hogy megvalósítjuk. Hobbi. Barátra, ismerősre szakított idő. Megfesteni egy csendéletet, tájképet, ha például festő az illető.
S amiért angyal elsuhanása ez a szívünk mellett – vagy akár történelem szíve mellett – az e látomások pozitív töltete. Épp mert felnőttek vagyunk, tudjuk, látjuk: ezek világunkból hiányzó szép történetek. Ha szívünkkel (egy emberélettel) ezernyi ponton érintkeznének ezek az érintő-kereső vonalak (mint megvalósult történetek), összehasonlíthatatlanul több lenne a történelem, amiben élünk. Meglehet, sőt, egész valószínű, teljességgel más. Épp ezért fontos, hogy ebben az átsuhanásban, felismerjük az angyalt. Mert akkor nem szomorúsággal töltene el, hogy csupán megvalósulatlan történeteket látunk. Ami, valljuk be, ahogyan „a történelem szíve” kinéz, objektív hiány. De, mert felismerjük az angyalt, a felvillanó jó ötletet, megvalósítani vágyott tervet – tudjuk szeretni. S megszületik bennünk az elhatározás (mert angyalt láttunk), hogy e vágyakat, ha legközelebb felvillannak, meg kell becsülnünk. Ha ezernyi angyal-érintőből csak egy is valódi érintésként bennünk marad, már győzelem. Apró győzelem ugyan, de egyedül az ilyen apró – megvalósításig vitt – tetteken keresztül válhat jobbá és szebbé a világ. S e világhoz húzott érintőként személyes életünk.
03.11.2025
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése