Peter Monkman, Changeling 2 (A gyerekportré átértelmezése)
Mint emberen az ing
B-év, 11. hét, Cs. (2Kor 11,1-11; Zs 110; Mt 6,7-15)
Élet és közélet; család és tágabb környezet; személyes lelki tér és harsanó kint; magánérdek és az ország helyzete. Csupa érzékeny és törékeny egyensúlyok. Mégis, egymástól elválaszthatatlanok. Mint koncentrikus, egymáson és egymás körül gyűrűző körök - egyetlen középponton összpontosulnak. Amit "lelki térnek", a személy pszichés terének nevezünk. Ha hiányzik ez az interior, bensőségesség: a lélek és az ország határai egyszerre foszlanak. Mint csontunkban a rácsszerkezet, mely stabilitást ad: így tartja kultúránk egész épületét - járás közben - a benső lelki tér. Mely keresztény tapasztalatban egyszerre pszichés magunk, és spiritualitás. Ezt a benső tér, mint lelkünk élete, egyszerre lélektani és spirituális valóság. Egyszerre bélelik mindennapi élményeink; és táplálja Istennel/Lélekkel való benső találkozás. A Miatyánk imádsága e kettős élményvilág lenyomata Jézus imájában. Megláthatjuk azt a testi közelséget, melyet Isten jelent számára. "Testi" a közvetlenség értelmében. Ahogyan számára a legtermészetesebb, és a legközvetlenebb az Atya közelsége. Érdemes megfigyelni a sort, mint a benső lelki tér "felbomlásának" és egyensúlyának történetét: "Amikor pedig imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy bőbeszédűségükért hallgattatnak meg. Ne legyetek tehát hozzájuk hasonlók, mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek tőle." A "bőbeszédűség", a fenti képhez visszanyúlva, "csontszerkezetünk" (legbensőnk) széthullása. Annak a pszichés térnek az elveszítése, melyben élményeink elmondhatóak, a történeteink megoszthatóak. Mikor e "közvetlenségben" igénylik is az önkimondást és a másik benső történetébe való belehelyezkedést. A teljességben - a Közvetlenség élményében - élő személy érdeklődik mindkettő: az embertárs és Isten benső élete iránt.
Az "Atya aki tudja szükségünket" Jézus közelség élményét tárja fel. Mint emberen az ing, "észrevétlen és mégis részünk": a Fiú szinte "alommelegből" tapasztalja az Abbát. Egyszerre látja a szükségeinket ismerő Atya "szükségeit"; s adását, válaszait szükségeinkre. A keresztény tapasztalat lényege, hogy a személyes pszichés tér élete tükrözi Isten benső terét. A "benső élet" ad bejárást az embertárs életébe. Élet, közélet, magánérdek, és tágabb közösség érdeke létezhetnek egyensúlyban. Ha egészséges - Istennel, embertárssal, és önmagával szolidáris a már említett "interior". Ezt ápolni kultúránknak ezért a legfőbb feladata. Kiszűrni mindazt, ami sivárrá vagy tönkreteszi életünk elbeszélésének és megosztásának képességét. Gyermeket mesétől, növelő élménytől; tanulót az olvasás és a képzelet örömétől; felnőttet a kiengesztelődés és újrakezdés igényétől megfosztani: ez jelenti a pszichés tér elvesztését. Ennek megléte a kegyelem. Alfred Lord Tennyson (1830-1870) viktoriánus költő verse bevezet bennünket e működő "lelki térbe". Személy, természet, emberi dráma egyetlen, figyelmes nyelvbe összpontosul. A fordításban van igazán idő megfigyelni a költőt: empátiában és szolidaritásban szólal meg a világában benne élő ember. Ez az a lelki/kegyelmi tér, mely otthonunk. Egyedül ebből az otthonélményből tudjuk alakítani világunkat; s nem belőle kiszakadtan.
Claribel (egy dallam)
I
Hol Claribel nyugszik mélyen
A szellők leállnak és meghalnak,
Így hagyják a rózsa-szirmokat lehullani:
Ám a fenséges tölgy sóhajt dús, ambrózia
Illatú régi dalt benső szenvedéssel,
Hol nyugszik Claribel.
II
Estvélkor a bogár búg
S szitál az elhagyott bozótban:
Délben a vadméh zümmög
A mohos sírkőn:
És éjfélkor feljön a hold,
És egyedül nézi a lenti rezgő csendet.
.
Az éles hangú rigó éji dala duzzad s elhal,
Tollatlan fiókák piszeregnek,
Az alva szendergő hullám partra csobban,
A patak fodor arca rezzen.
A tompa üreg válaszol rá,
Hol Claribel fekszik mélyen.
1830.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése