Andrej Rubljov, Troica
Lehajol, emelkedik
B-év Szentháromság vasárnap (MTörv 4,32-34.39-40; Zs 32; Róm 8,14-17; Mt 28,16-20)
A hegymászás szenvedélye és ösztöne tény. Annak ellenére egyik legmélyebb "ösztöne" az embernek, hogy kevesen művelik. Mégis, a rekordhíradásokban nyomon követi őket a közösség, magukénak érzik és üdvözlik teljesítményüket. A hegynek és az alátekintésnek mély szakrális jelentése van. Mintegy kollektív tudatalattink legbelseje bukik felszínre: felülemelkedni emberségünk nehézkedésein. Pál sorait érdemes így, az egyetemes csúcsra érés szellemében olvasnunk. Örvendező szavai tényleg azt a kristálytiszta kilátást mutatják, ami csúcspontja emberi észleléseinknek és élményeinknek. Ott a "hegyen" a személy két világot él át. Érzi a "transzcendenciát", amikor mindent átlépett, s most közvetlenül a Jelenlétben él. Isten előtt, mert személyes története legvégső határán áll. Ám közösségben is életével, ahonnan érkezett; mert a következő pillanat a visszaindulás. A Jelenlét küld; visszaküldi közösségébe az átalakult embert. Azért, hogy tanúságot tegyen a felemelni, kiteljesíteni képes szabadságról. Az Igazságról; mely igazabbá tesz. "Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét csak féljetek, hanem a gyermekké fogadás lelkét, amelyben azt kiáltjuk: 'Abba, Atyánk!' Maga a Lélek tesz lelkünkkel együtt tanúságot, hogy Isten fiai vagyunk. Ha pedig fiai, akkor örökösök is: Isten örökösei, Krisztusnak pedig társörökösei, mert vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk."(Róm 8,14-17) Az egyház Lelkét megtapasztalni annyi, mint átélni: érzed, hogy szabadabban lélegzed a mát. Javulhat, izgalmasabbá válhat, gazdagodhat világod. S ez a páli - hegymászó lélegzetvétel nemcsak az ember, de az egész Föld-közösség nevében kimondatik. Az ökológiai egyensúly vágyát is hordozzuk tudatalattinkban; s a Lélek hatása alatt kimondva értelmünkben.
S mindezen emelkedés alapja a Háromság élete. (Köz)életünk üres szavait ezzel a közösséggel kell összemérnünk. Azzal az igazsággal és igazmondással, amit ez a közösség - Atya, Fiú, Szentlélek - hordoz. Szeretetük és szolidaritásuk teremti szünet nélkül azt az igazságot, melyen életük és egyben történelmünk nyugszik. Ezt a mindig előttünk haladó igazságot fejezi ki a rejtélyes "előttetek megyek": "De feltámadásom után majd előttetek megyek Galileába." (Mt 26,32) S nem véletlen küld a"arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket." (Mt 28,16) Itt tárja fel hatalmát. Azt az emberségünket átalakító erőt, melyen történetünk minősége - fenn és lenn - múlik. (Köz)nyelvünk megújulása; kilábalásunk a vélekedések és viszályok világából. Ez az az állapot, amikor tanítványává mersz lenni a másik személyében hordozott igazságnak; a már benne lévő emelkedésnek. Csakis az a közösség lesz képes megfordítani az elő világ/Föld közösség válságát, mely képes a közösen hordozott igazságban közeledni. A természet kríziséhez való lehajlás mindig a másik másságához való odahajlásban, igazságához lehajlásban kezdődik. "Amikor meglátták őt, leborultak, bár egyesek még kételkedtek" (Mt 28,17) A Tanítónak ez a hatalma akkor hatásos bennünk, ha tanítványként vállaljuk e tudás verejtékes tanulását. És ebben nő a tanítvány a "szolga-rabszolga" állapot fölé. Nem gépiesen vesszük át a fél- vagy kiforgatott igazságok kliséit (mint kormányszóvivők, vagy ellenzéki sajtótájékoztatók), hanem szabadon. Szó szerint, mint a tanuló ember; az önművelés és hasonlóvá válás növelő fáradságában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése