Maradva továbblépni

Gyermekarcok (forrás fortepan.hu)

Maradva továbblépni

C-év, 28. hét, V. (2Kir 5,14-17; Zs 97; 2Tim 2,8-13; Lk 17,11-19)

A farm street-i jezsuita templom csöndje. "Szeplőtelen Fogantatás." A Szűznek dedikált gyönyörű templombelső. Meglep a csend, ami e falakon belül teremtetik. Kint elvileg morajlik a város. A templom alatt pedig a Jubilee-line metró halad. Franz Rosenzweig tervezett keresztelkedése előtt betért a berlini ortodox zsinagógába. Másnap írja a készület szerinti keresztapjának híres levelét: "Zsidó maradok." Valami hasonló zakatol bennem is. Megérint, ismét, a katolicizmus szépsége és mélysége. Mely sohasem csupán a helyi egyház. A katolicizmusnak mindig mélyebb története van. Különös módon soha nem esik egybe a szív és az intézményei sebeivel.

Délelőtt és ebéd után J.-vel beszélgettünk. Elmondja, hogy a kelet-európai egyház sebeit soha nem tudta felfogni az a Nyugat, mely nem élt a kommunizmus alatt. Rendkívül mély roncsolást végzett a papságon belül, a bizalom kultúráját törve meg. S úgy tűnik, az egyházak "legyőzték" a kommunizmust. Túl vannak rajta. De nem így van. Megmaradt az ellenségképben gondolkodás. Főpapi, papi reakciók, s az alájuk rendelt, soha nem önállósodott laikus spiritualitás mutatják: szükség van az ellenségképre. A liberalizmus, a szekularizáció, a nem keresztény értékeket követő politikai párt. S ami a legtragikusabb, e mentalitás a kritikus gondolkodást e közösség életéről, erővesztéseiről, és lehetőségeiről: ugyanígy fenyegetésnek veszi. Nem vesszük észre, hogy ez a mentalitás a múlthoz tartozik. A hídra kéne koncentrálni.

Beszélgetésünkben szó esik a pápa angliai látogatásáról. Valóban, mindenki meglepetésére, pozitív változás állt be. A sajtó XVI. Benedeket az idejétmúlt, korszerűtlen pápának láttatta, aki az egyház kényes ügyeit tagadta. És egyszercsak, a szalagcímek is mutatták: ezek a hangok eltűntek. Bizalom ébredt. S hogy ez a bizalmi tér milyen valós, mutatja, hogy J. a lord mayor szervezésében a City elit számára rendezett konferencián vett részt. A téma a kapitalizmus válsága. Tiszteletet és érdeklődést érzett a pénzügyi világ részéről. Elbizonytalanodott a kapitalizmusban, önmagában ez világ. Hisz narratívája megingott. Nagy kérdés, az egyház hogyan tud válaszolni e helyzetre. Tud-e egyenlő partnerként, nem a győzni akarás pozíciójából szólni. Összegyűjteni, bizalmat ébreszteni és meghallgatni.

Beszélünk Benedek pápa nyelvéről is. A szekularizmus kritikájáról szólva, a hit magabiztos kijelentései ellenére, ez a pápa mély gyászban van. Igaz, ez a gyász nem tudatos, kijelentései mélyén történik. Talán szavai másik oldalán. De a szembenézés a kereszténység megváltozott helyzetével ott van. Mondanivalója másik oldalán. Bennünk.

Nagy kérdés, hogy közvetlen "teológus", illetve egyázhatalmi környezete hogyan reagál e szavakra. Hogyan értelmezi. A diadalmas magabiztossághoz, a már meglévő ellenségképeinkhez merítenek-e megerősítést. Vagy szert tesznek valóságuk és világuk mélyebb megragadására. Mert meggyőződésem, kisebbségi, azaz "hatalmi nosztalgiákon" kívüli önmagunkból tudunk szólni kultúránkhoz hitelesen. Sebeinkből megértve a szekularitás sebeit. Nem lenne szabad a megmaradt erőket egy járhatatlan, és időben meggyászolandó struktúra nosztalgikus újraépítésére fordítani. Szeretni, közösen zuhanó világunkat szenvedélyesen szeretni kell.

Így nézem a farm streeti templombensőt. Gyönyörű mozaikok a Szűz titkairól. Gyászol ez a templom, letűnt katolicizmusa nyelvét; s mégis él. Együttlélegzik az idővel. Mert a csendjébe-gyászába betérők lelkére figyel.

S e gyász idején mindegyikőnk legfőbb dolga: tisztázni, mit is mond rólunk és bennünk az Isten. Milyennek lát bennünket Ő. A templom benső szépsége annyit mond egy szóban: szépnek és jónak. S tényleg meglep, e régi vallásosság nyelvén megfogant enteriőr mennyire képes kora előtt járni. Mert jelen van a Lélek, mely benső és külső Exodusba von. Együtt haladnunk a számunkra kimért idővel. S elhinni végre azt, aminek ez a Lélek lát bennünket. Újratanítja szépségünket. S talán nem csoda, ha ezt megköszönni viszatérünk, "idegenségünkből." "Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy dicsőítse Istent, csak ez az idegen?" (Lk 17,18)

Halandó tettek, halandó szavak

(Galway Kinnell)

A rügy

mindent jelent,

azokat a dolgokat is, amelyek nem fognak virágozni,

mert minden virágzik, belülről, ön-áldásból;

bár: néha szükséges egy-egy dolognak

újratanítani szépségét,

a virág homlokára tett kézzel

és elmondani neki szóban és érintésben,

hogy szép

amíg újra virágozni fog majd belülről, ön-áldásból;

ahogy Szent Ferenc

helyezte kezeit az anyadisznó gyűrött

homlokára, és elmondta neki szóban és érintésben

a föld áldásait a kocadisznóra, és a disznó

emlékezni kezdett, le kurta lábáig,

földes orrától, takarmányon és moslékon át

átszellemült kurta farkáig bezárólag,

a hátának kiálló borostáin át

le nagy, megtört szívén át

egész a kékes tejlő álomszerűségig,

a tizennégy emlőn át a tizennégy szürcsölő szájba,

mely alatta lélegzett:

s az áldás ahogy megpihent,

íme, a koca hosszú, tökéletes szépsége