Big Society avagy birminghami anzix

Hajókirándulás (forrás www.fortepan.hu)

BIG SOCIETY AVAGY BIRMINGHAMI ANZIX

Nem hagy nyugodni egy kép. Az egyetem kertjét övező épület egyik szárnya, itt Londonban, ahol tanulmányaimat folytatom. Építkezés hangjai belülről. Belátni a szintek ablakain. Meglepődöm. Elmozdították a belső falakat. Jóval tágasabbak a terek. Egészen tavalyig a Maria Assumpta Centre működött itt. Az épületszárny maga a szerzetesnővérek szálláshelye volt. Az intézmény története gazdag és megrendítő. 1859-ben költöztek ide a nővérek két év Earl's Court-beli tartózkodás után. 1865-ben diákkollégium, 1870-ben általános iskola, majd kápolna épül. 1915-től háztartásbeli ismereteket tanítanak fiatal nőknek. 1921-ben az első angliai Montessori iskola és tréning központ nyílik meg itt. 1946-tól 1978-ig a Maria Assumpta Centre tanárképző iskolája nyílik meg. Ma a jezsuiták tulajdonába kerül a terület és egyetemi képzés folyik itt a „University of London" keretében.

Nézem a szerzetesközösség által elhagyott épületet. Téglafalak. Mégis, valami „gráciája", női anima kisugárzása van a falaknak. A kert és a park máig őrzi a gondos szerzeteskezek munkáját. Emlékszem, tíz évvel ezelőtt egy idős nővérre itt. Reggeltől estig gyomlált, ültetett, talicskán levágott lombokat tolt. Az egyetem under- és post-graduate-jai, akik most érkeznek, mit sem sejtenek ebből a történetből. Pedig tutoraik szobái, a könyvtárablakok ívei őrzi az egyházi múltat.

Van, hogy egy idő letelik. Egy minőség hal ki a távozó nővérekkel. Egy lelkiség, egy szolgálat véget érhet, ha pályáját megfutotta. Ahogy a csizmás bácsikák, fejkendős nénik tűntek el. Vagy mint a lovas szekerek.

Nagy kérdés bennem, hogy e „kivonulásokkal" vajon nem valami nagyon fontos vész-e el? Odahaza, az állam és egyházak közötti nagy (anyagi) megegyezések kapcsán nem szólunk a hasonló lemorzsolódásokról. S nemcsak plébániák, idős szerzetesközösségek, de kiskönyvtárak, posták, kiskereskedések, művelődési otthonok is zsugorodnak. Vagy épp megszűnnek. Nem egyszerűen közülünk vész el valami, hanem belőlünk. Az emberi bensőből. Hisz ezek az „intézmények" és „szolgálatok" abból a lelki vagy pszichés térből nőttek ki, amit a társadalom magáénak mondhatott. Mert nemcsak az egyes ember mondhatta el, hogy bensője van − emberi bensőnk −, hanem a tágabb közösség is.

Követem a sajtóban a brit konzervatív párt birminghami kongresszusát. A „Big Society", a „Nagyközösség" gondolata előkerül. Ez a brit konzervatívoknak volt az ideológiai programja már a kampányuk idején, de aztán valahogy mégiscsak zárójelbe került. Az iszonyú államadóssággal küzdő brit gazdaságban is nagyon komoly jóléti megszorítások ideje érkezett el. A felvett hitelek hitelének a hitelét fizetik. S ez több, mint amit éves szinten oktatásra költenek. Minél hamarabb ki kell szállni az adósságcsapdából. Versenyfutás ez a briteknél is az idővel.

A saját érdekeit helyben érvényesítő „Big Society" ideálja elvileg az összetartozásról szólna. Felelősségek, kötelességek és jogok egyensúlyáról. A megszorítások élénk társadalmi vitát váltanak ki. Ellentmondást a szolidaritásra épülő „Big Society" gondolatával. Különös ellentmondást érzek. Feszültséget. Most beszélünk a társadalmi kohézió fontosságáról. Most, amikor évtizedek kontrollálatlan kapitalizmusa szétzilálta a működő közösségeket. Némává, vagy épp üvöltővé. Az a bizonyos „lelki tér" hiányzik, ami egyfajta humanista kontrollt adna a „szerkezeti korrekcióknak". Mert úgy tűnik, mintha David Cameron miniszterelnök szavain át egy nyers, darwini, az „erősebb a győztes" hangja térne vissza. Hogy mi történik? A gazdasági egyensúly helyreállítása érdekében a gondoskodó állam erőltetett menetben kivonul. „Az állampolgár ne élősködjön a közösség nyakán." Látványosan ropognak a jóléti állam eresztékei. De vajon van-e joga a neoliberalizmust kiszolgáló, vagy a hazai piacokat látványosan magára hagyó államnak innentől mindent az önellátás hatékonyságára bízni? A társadalmi lelki tér, kulturális, vagy közösségi tér tönkretételében érintett államnak nincs. Persze, mint az egyetemkerten átsétáló új generációk − ez a fiatal elit sem érzékeli a „benső tér", az „emberi benső" egykori meglétét, és elvesztését. Önkéntelenül adja magát a párhuzam a hazai helyzettel. Muszáj szerkezeti korrekciókat tenni. A 'Big Society' valahol párhuzamosan fut a „Nemzeti Együttműködés Rendszere" szándékával. Mindkettő megkívánja a társadalom bekapcsolódását és együttműködését. Mindkettő megkívánná a hatalmi elitek valós odafigyelését közegük valódi állapotára. Ami Európaszerte hiánycikk.

Ezért ha van feladata a közéleti lelkiségnek, akkor az ez: konokul zörgetni a hatalmi elit ablakain. „Zörgessetek, és ajtót nyitnak majd" (Lk 11,5-13). Vagy ahogy az Apostol az igazság érdekében méltatlankodik: „Ti ostoba galaták! Ki babonázott meg benneteket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak?" (Gal 3, 1-5). Nem lehet, nem szabad szerkezeti átalakításokba kezdeni, ha nem beszélünk párhuzamosan, ugyanilyen erővel a tönkrement társadalmi szolidaritás teréről. És az „elszámoltatások" körébe, mintegy tükör előtt állva, be kéne venni az ebben való felelősségeket. A jelent. Különben, igaz lesz az, amit Goethe mond valahol. „Mit idők szellemének mondotok, uraitok igája az rajtatok."

2010. október 7.