Megérkezés
Ritkán látni ilyen különös szelet Savernake Forestben. Reggel, még szürkületben, arra ébredek, hogy méltósággal köröznek a fák. Mint az öreg indiánok megfontolt, lassú tánca. Mintha minden irányból, váltakozva, egymásba fonódva, fújnának a szelek. Esőben. Ez a fajta mozgás a fák rituális tánca. A lombjaik közt költött madarak, nappalok és éjszakák, esők és napfény ciklusait idézi fel a "Körzés." Félálomban vagyok még. Igen: az alvások, álmok és nappalok ciklusait kihagytam. Magam is ennek az ezermoccanású táncnak a része vagyok. Ahogyan levelei, ágvégei is ismétlik a lomb-törzs körzését. Most mégis minden megáll. A kertben a pázsiton ázik az asztal. Kétoldalt padjaival.
Ez már barátom háza, Judithnál. Robert, akiről tegnap írtam, az ő fia. S én most Robert szobájában lakom. Ahányszor csak meglátogatom. Szép mívű, festett vörös japán-szekrényen kő Buddha-fej. S fiatalkori látogatásainak emlékei Indiából. A táncoló Shiva. Az Univerzum körtánca. Jobb kezében dob, az idő ritmusát üti. Bal kezében, ha jól látom, Tűz, mely majd kioltja ezt a fizikai időt. A kertben a fák. Megannyi táncoló Shiva. Leveleik, mint a szobron a táncoló alakja körüli kört szegélyező tűzlángok. Az ősz színei a fák halántékán. A gesztenyefák már Shiva tűzdobjait gyújtják. Régen, a kőszegi erdőkben, a Szent Vid kápolna környéki ösvényeket járva éreztem ilyet. A "Lélek" jelenlétét az erdőben. Akkor fiatal voltam. Ideológiákért lelkes. Az erdő mégis kiszabadított szűkös világomból. Megába ölelt, irányaimat ízekre szedte. S valami történelem előtti lélegzésre tanított. Ami kívül van az időn; és dobütéseink hangzavarán.
Angliába így érkezem. Haza. Mert valami haza-féle is. Felfoghatatlan két külön-világok. Az otthonhagyott otthon. És ez a más nyelv, más kultúra. Az arcok mögötti más történetek. Más csatavesztések, más királyok, más győzelmek. Mondják, nyelvet váltani, új világba öltözni egyfajta feltámadás. Saját történetem terhét, kibogozhatatlan karmáival egy módon lehet újra-kezdeni. Belépni egy másik nyelvbe. (Ki tudja? Talán ezért van a férfiak, s nők hűtlensége. Újrakezdeni akarnak önmagukkal véglegesen eggyé vált, bezárult történeteket.) Megfigyelem, a szitáló esők is köröznek odakünn. Váltják irányukat ebben a különös körzésben-lélegzésben, melynek részei vagyunk.
Tegnap este séta Barátommal. Mint oly sokszor korábban. De most mégis, megfigyelem a változást. Nyolcvan évével nehezebben jár. Mintha nem emelné el annyira talpait a földről. Vagy éppen hogy csak. A csoszogás határán. Születésnapja alkalmából vacsorázni hívom Marlboroughba. Megfigyelem, a szíve felvidul. Gyönyörködik a teli étteremben. S van az éjszakában valami felszabadult bál-hangulat. Kis asztaloknál barátnők. Kötetlenek. Egymás között. Jólesik a bor. A pincérlány is gyönyörű; mert ezt is megfigyelem. Ezermoccanású izmokkal arcán. "Grácia", igen, ez a jó szó, kellem mozdulataiban. Igen, nők, és anyák finom, fáradhatatlan mozgása. Szemük, szájuk, kezük, arcuk friss, fodrozódó, fáradhatatlan ritmusú tenger. S kellenek is e finom háló-mozdulatok. Ezekkel emelik be gyermekük fölé hajolva, nevelve-növelve őket az élet tengerébe az embert. Mindezt gondolom, miközben fizetünk. Egyetlen asztal volt csak üresen. Vagy mégsem; meglehet, valami láthatatlan terítékkel. Illés prófétának. Vagy a szívünkbe váratlan visszatérő Messiásnak. Igen, az a "láthatatlan" asztal. S az a láthatatlan beszélgetésük, itt közöttünk.
2010-10-01, St. Kathrines
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése