Tizenegynéhány év telt el. Próbálok újra 'beszélni' és írni. Olvasni. Csupán tíz. Mégis, olyan mintha egy másik világban ébredtem volna fel. Igen, ez egy másik világ. Más sebességgel. Más gondolkodással. Más érzésekkel. Más félelmekkel. Egészen más tervekkel. Más zenék. Olyan érzés, mint egy sci-fi thrillerben felébredni. Az űrállomáson rémísztő dolgok történnek.
Mi tartja össze a világunkat? Mi a személyes tudatot? Mi táplálja a vágyat lenni: együtt lenni? A rocksztár messiások a megváltó? Vagy, a csönd Messiása?
*
„Épp harangoztak, mikor belépett a templomba. Egy hely, ahol nem kell az ajtón kívül megállnia. Ez volt az első érzése. Az uniformis már rég nem azt jelentette számára, hogy katona. Sokkal inkább azt, hogy magányos, az emberi társadalomból kirekedt lélek, mint a középkor leprásai. S most ez is, mintha megszűnt volna. Mint aki hazaérkezett, otthonosan ereszkedett térdre az egyik hátsó padsorban. Kint a világban még tartott a háború, s itt – az arcát tenyerébe rejtve - pillanatokon belül mégis megszűnt katona lenni. Itt csak ember volt, éhező, fáradt, árva ember ugyan, de végre ismét ember. (...) " (Pilinszky János, Bizonnyal étel, Új Ember, 1961. Június 25)
29.12.2021
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése