Miért van az, hogy váratlanul, negatív gondolat fut át rajtunk. Egy-egy helyzetben félelmünk mintegy felszínre bukik. Ez lehet félelem egy helyzettől. Vagy egyszerűen gondolunk valamit valakiről, a helyzetet egyébként többnyire félre olvasva. Honnan és mi ez a negatív, felszínre bukó hullám bennünk?
A gond ezzel az, hogy ezek a 'villanások' aztán saját, önálló történetté formálódnak. Szó szerint a semmiből. Gyakran csapdájába esünk e negatív történet-fonásnak.
Van-e védekezés? Az ellen, hogy megszületnek bennünk, nincs. Nem is lehet, hisz saját valós történetünk produkálja őket. Ám tovább burjánzásukat meg lehet akadályozni. Nekem az segít, hogy felismerem, hogy mindez része az élet óceán-áramlásának. Amikor megjelennek, kimondom: 'ez a helyzetmegítélés nem valós'. Lidércként, hullámként, vagy mint a szél, megtalálnak. Kívülről jönnek; s bensőm sötétjéből táplálkoznak.
Ami érdekes, az a látomás, ahogy megértem: ezek a negatív szikravillanások, egy megmagyarázhatatlan kozmikus áramlás része. A kép már egy ideje nem hagy nyugodni. Ezért is próbálom meg szavakba önteni és átgondolni… Valami miatt, a kozmikus ős-bűn következtében, ebben az áramlásban élünk. Mint egy sötét felhő árnyéka, csak belülről, egyszer csak megérkezik ez a negatív napkitörés, eléri a testünket; és a lelkünket is, ami ösztönösen reagál. A tévítéletek és félelmek genezise ez bennünk. És értelmünk is részévé vállhat, és válik, ennek az áramlásnak.
Mielőtt a negatív történet formálás kezdetét venné, az általa generált 'látomásnak' ellene kell mondanunk. Így mindössze szikra-felvillanás marad. Kábé három másodpercünk van rá, hogy megtegyünk. Azon túl már az általa generált történetmondás foglyai vagyunk.
26.12.2021
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése