Különös időutazás. 2022 január 19. Pilinszky János Szálkák című verseskötetét hozta a Royal Mail. Azt hiszem, amerikai antikváriumból. Döbbenetesen vékony kötet. Korunk szó (és kép) bőségéhez képest kimutathatatlanul vékony. A világ felszínes kiterjedéséhez képest nincs is mérete.
Érkezése mégis olyan, mint egy kijózanító meteorit becsapódás. Bárhol is ütöm fel, ehhez az időpalackba zárt üzenethez képest, a világ annak látszik, ami. Haláltánc. Egyensúlyát vesztett, iránytalan, halálos tülekedés.
Költészetének ereje megcsillan láthatatlan űrruhánkon. Igen, nem tévedés. Ezek a lélek- és érzés lenyomatok, a bennük hordozott Élet szembesít: valójában űrlényekként járjuk az űrt. Körülöttünk semmi. Légkörtől megfosztottan járunk egy veszélyes vákuum foglyaként. Mesterséges, ideig-óráig védő szkafanderekben. Megfosztottan attól, ami e versekben a föld, a valódi élet minden zajával és neszével, ott hullámzik. Aki ott volt, túlnyomó részt észrevétlen, e szavakban megörökített egykori (1972) világban.
„Esti mise, téli vecsernye,/ éjféli Úrfelmutatás,/ miként a hó hallgat a meglepett/ fák alján, ahogyan csupán/ téli égbolt erős, szilárd,/ úgy véreznek jók, rosszak együtt, bárányok, füvek, farkasok/ halálunk monstranciájában." (Ahogyan csak)
19.01.2022
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése