2008. október 24., péntek

Hazatalálás, idegen, anyanyelv




Hazatalálás és anyanyelv

A-év, 29. hét, Szo. (Gal 3,22-29; Zs 104,2-7; Lk 11,27-28)

 

Az evangélium a legjobb vitapartner. Képes felülírni, s új összefüggésbe helyezni egyébként értékes emberi igazságainkat is. Úgy, mint a mai apró történet az egyetemen. Délelőtt Kristeva Strangers to Ourselves (Idegenként önmagunk előtt) c. könyvét olvastam. A ceruzát otthon hagytam. Az apró jelölésekhez szükségem lett volna egyre, gondoltam, körbejárom a termeket, hátha találok egy otthagyottat. (Pénteken nincsenek előadások, a College szinte teljesen kihalt.) Ceruza sehol. Mentőötletként eszembe jutott a kápolna faliújsága. S valóban, a különböző jegyzetekhez három ceruza is ott lógott. Késsel faragva, hegyük tompa. A nap végéig kölcsönvettem. Este, mikor hazaindultam, hogy visszavigyem, észrevettem az öntapadós lapokra kiírt ima-kéréseket. Innentől változtak át, és értek össze az evangéliummal a reggel olvasottak. Kristeva az idegen, a menekült magányáról elmélkedik az idegen országban. Nyelvének elszigeteltségéről, gyökértelenségéről, az odahagyott anyanyelvről – ahogyan elvetik, külföldiként kezelik. Az elsajátított idegen nyelv, mondja Kristeva, soha nem képes olyan kifejezővé válni, mint az odahagyott anyanyelv, amiből a bevándorló/„külföldi" kiszakadt. Azért, mert az idegen nyelvben nincs ott a tudatalattink. Angolunk, franciánk, németünk, stb. nyelvi konstrukciói ebben a sajátos „ürességben" összpontosulnak, különváltan a testtől és szenvedélyeitől, mely az anyanyelv fogságában maradt. Kristeva egy nemzetközileg elismert tudóst idéz, aki meglehetős iróniával mondotta elismert soknyelvűségéről: „tizenöt nyelven beszélek oroszul". Nos, ezt a tényleg meglévő nyelvi szakadékot írta felül az kápolna faliújsága. Olvasom a ceruzával írt rövid kéréseket. Néma sorok, de belül – az idegenben – mégis érzéssel telnek meg. Egy fiatal imát kér, mert barátja a héten megy HIV vizsgálatra, s ezek nehéz idők mindkettőjüknek. Másvalaki idősebb, rákos barátnőjéért kér imát a betérőtől, tegye szándéka mellé. Az anyanyelv, testi-lelki közvetlen emlékeink, a „tudatalattink" igenis képes beszivárogni és élővé tenni nyelvünket, még idegenben is: ha az embert fogadjuk be, aki maga is „idegen helyzetbe kerül" az élet zátonyain. A szolidaritás és felelősség, ahogy Kristeva mondja, „urat" és „szolgát" képes egy szintre emelni. Ez az együttérzés  a későbbi közös öröm megalapozója is. Ilyen, a tudatalattit hordozó anyanyelvnél is mélyebbről merítés az Isten igéjével, s az ő szükségeivel való találkozás. „Amikor ezt mondta, a sokaságból egy asszony felemelte szavát, és így szólt hozzá: ̒Boldog az az anyaméh, amely téged hordozott, és boldogok azok az emlők, amelyek tápláltak!' Erre ő így felelt: : ̒De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.'" (Lk 11,27-28)

 

2008-10-24








Discover the new Windows Vista Learn more!

Nincsenek megjegyzések: