Angel-Butterfly

 

Another image I do not wish to let fade.
Alja — the little girl I have written about before — is now past four. Every Sunday she comes to our church with her Ukrainian mother. The service is long over by then, but, because she has set her heart on it, she likes to visit. To show herself to those she knows.

Her already quiet nature becomes even gentler once inside. Her smile is soft, her movements delicate as she enters the church space. With polite self-possession, tinged with the thrill of the unknown, she comes and goes, examining small details unworthy of adult notice. If there were a language-translation camera — or rather, an image-translating interpreter — on the other end we would see a strange moonwalk: Alja’s light steps moving as though freed from gravity, both on the earth and just above it.

Curiosity settles upon her like a fine ethereal dust, layering itself in delicate strata. She stands on that threshold of childhood where wonder does not yet fade through experience. This is the third Sunday her angelic visitation has taken place. Her being still shimmers — the freshness of discovery unspent. (Is this what angelic nature means? That in the constant presence of God, every moment of eternity remains equally new?)

Her steps are invisible to the radar of adulthood. The gravity of grown-up knowing has no power over her movement. The atmosphere that receives her knows no passing, no diminution, no change — only growth. Like an angel-butterfly, she pauses on every beautiful corner.

Only the church interior — and the childlike element in our own souls — can stop time in this way, can make it whole. Weigh it on the scales and fill each heartbeat with meaning. Make un-happen what, as adults, we regret has happened. Fold back into smooth-winged paper airplanes what within us has become irretrievably crumpled.

This enchanting little girl makes us conscious that our church spaces can again become infinite rooms for adult healing. Again and again. Only this angel-butterfly knows the medicine for all the wounds of grand history. It is yet another form of “redemption from below” — a grace before grace. Here. From our yesterday, a true now is born.

 

07.11.2025

 

 

Angyal-pillangó

 

Mégy egy kép, amit semmiképpen nem szeretnék múlni hagyni. Alja, a kislány, akiről már írtam korábban. Elmúlt négy éves. Ukrán anyukájával jön vasárnap templomunkba. A szertartás már véget ért. De, mert ezt vette fejecskéjébe, szeret belátogatni. Megmutatni magát azoknak, akiket ismer.

Amúgy is csendes lénye, ha lehet, még csöndesebbé változik. Csupa szelíd mosoly. Finoman lépked, ahogy a templomtérbe ér. Udvariasan, az ismeretlen bizsergésével jön-megy, szemrevételez dolgokat, felnőttek által figyelemre nem méltatott részleteket. Ha lenne egy nyelvfordító kamera (kép-fordító tolmács), akkor a látvány másik végén egy különös holdsétát látnánk. Ahogyan Alja lépdel, mint a gravitáció nélküli lebegő léptek. Egyszerre jár a földön és a föld felett.

Mint különleges éteri por, rakódik rá, s növekszik finom rétegekben rajta a kíváncsiság. A gyerekkornak épp azon a határán van, amikor az izgalmas új újdonsága nem múlik a tapasztalással. Igen, ez már a harmadik vasárnap, hogy ez az angyali látogatás megtörténik. Lénye épp úgy vibrál, az újdonság ereje nem múlik. (Ez lenne az angyali természet? Amikor az Isten állandó jelenléte minden pillanatban, minden örökkévalóságban, ugyanolyan friss marad?)

A felnőttség radarján kimutathatatlan léptek ezek. Alja lépteire nem hat a felnőtt-megismerés gravitációja. Az őt befogadó légkörben nincs múlás, nincs kisebbedés, változékonyság – csakis növekedés. Mint egy angyal-pillangó, megpihen minden szép szegleten.

Csak a templombelső és gyermeki természetünk tudja így megállítani (teljessé tenni) az időt. Mérlegre tenni, s értelemmel megtölteni minden szívdobbanást. Meg nem történtté tenni azt, amit felnőttként bánunk, hogy megtörtént velünk. Újra kisimított szárnyú papírrepülővé hajtogatni, ami jóvátehetetlenül összegyűrődött bennünk.

Ez a tündéri kislány eszméletet rá, hogy templomtereinket a felnőtt-gyógyulás végtelen tereinek lássuk újra. Ismét és ismét. Ez az angyalpillangó tudja egyedül az orvosságot a nagytörténelem összes sebére. Ez is a „megváltás-alulról” egy újabb formája. Kegyelem előtti kegyelem. Itt. Tegnapunkból lett igazi most!

 

07.11.2025