Spiderweb in Space (In Memory of a Confession)

  

Spiders spin their webs differently on Earth than they do in space. Under earthly conditions, the web is asymmetric, its centre drawn slightly upward, the lower half spreading wider. But aboard the space station, the web becomes perfectly symmetrical. There, it is not gravity that guides them—no up or down to orient by—but the direction of light itself.

This duality of the web stirs me. Our own life-stories, under the pull of “earthly gravities,” take on other shapes: woven through with imbalance, skewed by loss of centre. The image of the web spun in space becomes a guiding—and heartening—symbol. For it may happen that a certain harmony restores all mistaken gestures, all mismeasured steps; that our centre, the fine threads of our lives, are gently drawn into place by an invisible and evenly radiating force.

Such a voyage through space exists—must exist—an ascent above the asymmetries that bind us.
But from what direction are these threads joined? What are the points of contact of this unseen field of force? And is not our life itself of such exquisite intricacy that each strand of web—running toward us from another web, from the centre of another—joins, at last, as one? When we hang, simply, upon one another’s goodness? Or upon broken proportions and lost harmonies?

This is the image I hold within me: the astronaut gazing out into the star-sown night, watching the spider weave its perfect, symmetrical web upon the round windowpane.

 

14.10.2025

 

Pókháló az űrben (egy gyónás emlékére)

 

A pókok másként szövik a hálójukat a Földön és az űrben. A háló, földi körülmények között, aszimmetrikus, középpontja fentebb esik, így a háló alsó fele nagyobb. Az űrállomáson a hálót szimmetrikusra szövik. Itt nem a gravitáció az eligazodási pontjuk, hogy mi van fönn és lenn, hanem a fény iránya.

E háló „kétfélesége” izgat. Élettörténetünk, a „földi nehézkedések” alatt más hálóformát ad. Tele aszimmetriával, egyensúly-vesztésekkel. Az űrben szőtt háló képe eligazító – és bátorító – szimbólum. Igenis megtörténhet az velünk, hogy egyfajta harmónia tesz helyre minden téves mozdulatot, „elmért lépést”. Amikor középpontunkat – életünk szálait -  egy láthatatlan és egyenletesen eloszló erő helyére húzza.

Létezik az az űrutazás. Kell, hogy létezzen az aszimmetriáink fölé emelkedés. De milyen irányból ízesülnek ezek a szálak? Milyen „tapadási pontjai” vannak ennek az erőtérnek? S életünk maga, nemde olyan finom összetettségű, hogy a hálószál – egy másik háló, valaki, valakik középpontjából hozzánk futó szálával egy? Amikor csupán egymás jóságán függünk? Vagy egymásra ható és egymásban összegződő aránytalanságainkon?

Ez a kép van bennem, amikor az űrhajós kibámul a csillaglepte éjbe, s figyeli a pók tökéletesen szimmetrikus hálóját a körablakon.

 

14.11.2025