Elengedni a világot

Ferenczy Károly, Október (1909, olaj, vászon)

Elengedni a világot

C-év, 19. hét, V. (Bölcs 18,6-9; Zs 32; Zsid 11,1-2.8-19; Lk 12,32-48)

Létezik-e még férfias misztika? Tiszta töprengés a létről? Magam is úszok a felszín felé. Levegőt venni. Kegyelmet belélegezni. Gyönyörű élmények a napokban. Csak kapkodom a fejem. Elengedtem a dolgokat, gondolatokat három napra, egy szegedi látogatásban. Élményem: elengedni a világot. Bodzaszörpöt inni. A kánikula s a nap végén két pohár vörösbort. Udvariasnak lenni egymással. S figyelni, nem, nem figyelni: ügyelni a másik jelenlétét. Iskolás kisgyerekkel, s anyjával sétálni. Reggelizni napöntötte kertben, mikor idejét neve is mondja: reggel. Part mellvédjéről átbámulni a Tiszán. Tilosban parkolni. Szerb templomot nézni. Leülni sétányokon, üdítőt inni napernyő és lomb alatt. A világnak ez az elengedése most számomra a sor jelentése: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!" (Lk 12,32)

Osztálytársam, hét múltán, vissza is kérdez, mit is jelent nekem érezni a világot? S így ismét felidézem az élményt. Egyszerűen csak érezni. Természetességgel átélni annak helyzeteit. Nem gondolkodni rajta. Hanem egyszerűen csak örülni annak, hogy ott vagyunk, és együtt vagyunk. Azt érezni, hogy igenis lehetséges otthon lenni a világban. Kiszűrni, nem beengedni azt az életünkbe, ami nem odavaló belőle. Igen. Hasonló ez, ahhoz a szabadsághoz és függetlenséghez, amit valláshoz való viszonyunkban is élhetnék. Ott is azt lenne jó érezni, hogy görcsök nélkül élünk, lépünk templomfalak közé. S nem besugárzani hagyni a „hitbe" sem azt a rengeteg neurózist, hatalmi igényt, és frusztrációt, amit épp a vallás bevisz az emberekbe. De ez talán a közéletre is igaz, vagy egy-egy munkahelyre. Arra gondolok, hogy a világ izgalmát, az életünk izgalmát nem szabad elveszni hagyni. A hit izgalmát sem. A keresés izgalmát sem. Az emberi együttlétekét sem. Mert ez a felejtés., ahogyan szép lassan beállunk a világ karmájába, ez a boldogtalanság forrása. Beülepedtünk a templomokba. Beleülepedtünk a szekularitásba. Mert valahol ez történik, ahol nincs szeretetben távolság Istenre. Ember önmagunkra. Igen. Elengedni a világot annyi, hogy még isten is kisbetűvel írhatja magát.

*

Amit el lehet tanulni az Isten Fiától, az a Szövegre figyelés. Ugyanazt, mint idős házaspároktól. Másodlagossá válik a világ. Ott tudják hagyni a küszöbön kívül, ami az otthonon kívülre tartozik. Ez az Íráshoz való viszony. Megtanít pontosan olvasni egymás szövegét. Pontosan meghallgatni, meghallani, mit mond a másik. S ezt már úgy teszem hozzá, hogy a nap végén átolvasom a napilapot. Nem figyelik meg, mit mond a másik. Pedig nagyot szelídülne a világ. Valahogy úgy, mint Krasznahorkai László szép könyve, a Siebo járt odalenn megfigyeli szelídítetlenségünket. Amikor meddő karma vagyunk. „Olyan világból jön, ahol örök éhség az úr, ezért aztán az ő esetében a tény, hogy vadászik, azt jelenti, hogy részt vesz az általános vadászatban, hisz körülötte minden élő egy véget nem érő vadászat alanyaként ront rá ép a neki előírt prédára, ráront, lecsap rá, megközelíti, és megragadja, elkapja a nyakát, eltöri a gerincét, vagy összeroppantja a hátát a közepénél, lelegeli, kiszippantja, kinyalja, beleszúrja és felszívja, megdézsmálja, elharapja, egészben lenyeli, és így tovább." Ahogy Krasznahorkai mondja, a „vadászat kimeríthetetlenségében állunk." „Állunk időbe szorítva" − mert jut eszembe, egy éve halt meg Cseh Tamás. Mert vannak még csendes, férfias gyászok. Elengedni, küszöbünkön kívülre parancsolni a tükörkép, taníthatatlan világot. S csak tanítható önmagunkat megőrizni.

*

„Miért gördül, kicsikém a szád?/ Új ruhát, gondolok most rád." „Semmije sincs,/ Nem éri gyász,/ akire csak,/ egy párt vigyáz." „A minap vetkőzés közben, na nézd csak,/ egy dal jut eszembe,/ éneklem, s elvagyok veszve,/ éneklem, s el vagyok veszve." „Valami, elölről kezdve, nem harmadik,/ sem negyedik út sem,/nem tipikus, és nem is sajátos,/ nem ártana/, Magyarországnak." „Tikitak, mondja a falióra,/ A taktika, taktika szóra./ Zsupsz be, zsupsz be az ágyba,/ vesszünk el, vesszünk el mára." (Cseh Tamás- Bereményi Géza, Meztelen ember.)

2010-08-07