Színeváltozás (ikon)

Színeváltozás (ikon)

Jézus színeváltozása őrzője a valóságnak. Látod a mérleg két végét? Az egyik szárán elnehezedő történetünk (felnőttségbe bontakozunk). Az ismétlésekkel, a megszokásokkal. Emberségünk mindennapi inflációival. A hegyen Péter, Jakab és János is ide tartozik még. Aztán egyszerre emelkedni kezdünk. A mérleg eddig súlytalannak vélt, másik oldala 'süllyedni' kezd. Egyensúly. „És szemük láttára elváltozott: arca fénylett, mint a nap, ruhája pedig fehéren ragyogott, mint a fény." (Mt 17,2) Különös történet ez. „Megjelent előttük Mózes és Illés, és beszélgettek Jézussal." (Mt 17,3) Nincs ebben semmi hihetetlen. Hisz ahol a szabadság megjelenik, ott átlátszóvá válik a világ. Földi és transzcendens egymásba siklanak. Egységük ragyog.

Ez a szabadságtapasztalat az izgalmas. Pétert teljesen betölti, hisz így szól: „Uram, jó nekünk itt lennünk." (Mt 17,4) S milyen különös. Mózes és Illés közelgő haláláról beszélgetnek Jézussal. A fényesség Jézusból ragyog elő. Belső szabadsága, amellyel él és cselekszik, vonja transzfigurációba az emberi világot; a kozmoszt. S a végtelen egyetlen fix pontját, szívedet. Péter még nem érti e szabadság titkát, hiszen még az elején jár, akárcsak mi. Valami hihetetlen történik itt, amit életbevágóan fontos megértenünk. Végül átélnünk.

A szabadság mindig fájdalmas. Mindig áldozathozatal. Mindig sebbé érik, ahol nem talál ugyanolyan áttetszőségre. „Fényes felhő árnyékolta be őket, és hang hallatszott a felhőből: 'Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm, őt hallgassátok.'" (Mt 17,5) Látod az Atya, a Fiú, és a Lélek közti találkozást? Jézus szabadon dönt. Értünk elfogadja a sebeket. Számunkra láthatatlan, érthetetlen dráma, ami a felhőben történik: „Amikor a tanítványok ezt meghallották, arcra borultak, és nagyon megijedtek" (Mt 17,6). Már ott vannak kezén szabadságának jelei. Sebek, szabadság, színeváltozás. A szeretet Húsvétba mutató szinonimái.

2002?

*

Színeváltozás II. (ikon)

C-év, Urunk Szineváltozásának ünnepe (Dán 7,9-10.13-14; Zs 96; 2Pét 1,16-19; Lk 9,28b-36)

Tíz év után sokkal inkább foglalkoztat a Színeváltozás ikon előtt megállva a világ izgalmának elvesztése. Átalakulása a felnőtt emberben. Tegnap futólag, átsiklok a tévé képernyője előtt. Jankovics Marcell nyilatkozik a Nemzeti Kulturális Alap újonnan kinevezett igazgatójaként. Jó nyolc, tíz éve láttam, hallottam. Szimbólumokról, a csillagos égről, archaikus kultúráról − akkor még rajongva töprengve. Arca most komoly. A hivatal súlyával, a hatalom csengésével szavaiban. Beérett egy kiégett generáció egy posztra. Nem bántásként, nem kritikaként mondom. Helyes döntés elfogadni és elvállalni a felkérést. A szellemi szabadságharcok − átmenteni a népi kultúrát, szerves, a természet orientált holisztikus gondolkodást − vereséget szenvedtek. A gyökerekből mind védelmezői, mind a nép, kivonult. Kipördült, miközben ez a „körutazás a Balkánon" történt velünk, amit rendszerváltásként ünnepelhetünk. (Eszembe jut két másik arc is. Makovecz Imre építészé, akinek hangja fokozatosan keményedett bele az idők változásába. S Czakó Gábor íróé, a Hetvenhét magyar rémmese zsenijéé. Beavatás című műsora, Hamvas Béla idézével leleplezni „gazdaságkort", valójában „kiavatásunknak" állított emléket a Betű-tisztelő világból.)

Ami újra egybe tudná foglalni világunkat, az a szolidaritás közös élménye. Szolidaritás gyökereit átfestő önmagunkkal. Szolidaritás társa, családra, biztonságra és bensőre vágyó önmagunkkal, és embertársunkkal. A Könyvtől szerteszakadt generációk közös élménye hiányzik. Az emlékezés az egyébként bennünk történő Színeváltozásra. Igen. Mondják a keleti kereszténység misztikusai, hogy a Tábor-hegyi színeváltozás nem egyszeri esemény volt. Isten állandó színeváltozásban élt és él közöttünk, fénye töretlenül beragyog mindent. Csupán érzékeink vakok rá, s várnak az „átistenülésre." A fenti ikont tíz éve írtam. S izgat a történet, ami akkori önmagammal és mostani önmagunkkal összeköt. Ráismerek fiatalkori szívünkre.

2010-08-06